2016. április 23-a – búcsú a régi DAC-stadiontól
A trencséniek elleni otthoni győzelem (1:0, g: Pačinda) után, hétköznap Nagymihályban vendégszerepelt a DAC, ahonnan Černák góljának köszönhetően értékes pontot hoztunk – 1:1. Ezt követően ismét odahaza játszottunk, az ellenfél a Zólyombrézó csapata volt, azonban ez a mérkőzés nem csupán egy egyszerű ligameccs volt.
Ez volt az a találkozó, amikor utoljára szerepelt a DAC régi otthonában, a Sport utcával hosszanti irányban merőleges Arénában. Ez volt az a mérkőzés, ami után senki nem ment azonnal haza. Csupa nagybetűkkel íródott a dunaszerdahelyi labdarúgás történetébe ez a nap, 2016. április 23-a! Ljubičić rúgta az utolsó gólt a régi stadionban, bár ezt kiegészíteném azzal, hogy felnőtt mérkőzésen. Ugyanis még három összecsapás tanúja volt a zöld gyep másnap, és az utolsón – egy U14-es diákmeccsen – Bögi Fecó bődületes bombagólja tette végleg a múlttá régi otthonunkat.
Igen, az otthonunkat, hiszen hozzám hasonlóan oly sokan tekintették második otthonuknak a DAC szentélyét!
Érdemes kicsit többet időzni itt, azon a napon, ami véradással kezdődött a DAC éttermében, majd kispályás szurkolói focikupával folytatódott. És persze maga az 1:0-ra megnyert találkozó, valamint a búcsú pillanatai tették fel a pontot az i-re! Katsumoto, a szamurájok vezetője mondta Az utolsó szamuráj c. kultikus filmben agóniája közben: „minden tökéletes” – ahogy a japán cseresznyefák lehulló szirmait viszi a szél, jelképezve az elmúlást, de egyben az új életet is. Mert újra és újra virágba borul majd a táj, ha eljön a tavasz. Érzed majd az illatát és megrészegülsz a látványtól. Vége van, búcsúztunk.
Az öreg DAC Arénában együtt éltük át az elmúlást, és együtt áhítattal vártuk az új „tavaszt”.
Sok minden meghatározó volt, egy soha el nem felejthető emlék. Amit majd a halálos ágyon az életed filmjében is felidézel. Ahogy lepereg, számot vetsz róla, és a végén nem marad más, csak a hála és a köszönet.Életem első véradása. Kapásból talán rettegtem volna, de a nagy adag adrenalin, és az a tudat, hogy a véremet adhatom a klubért, az mindent felülírt. Büszke lettem tőle. Még akkor is, ha majd úgy érzik páran, ez a Roberto mekkora egoista. Számomra a pillanat tökéletességével hatott. Nem kérek bocsánatot emiatt!
Rögtön utána a kapuban álltam, és fájt az első vetődés. Verejtékes lett a homlokom, de megint felülkerekedett a szenvedély. A finom ebéd után lecsúszott pár pohár sör. És koccintottunk egy felessel. Csak úgy, magunnak ittunk. Utolsó erre-arra. Így talán könnyebb. Így szebb. Így a tökéletes. Egy csoportot vendégül láttam szerény kis hajlékomban. Nem is volt annyi székem a konyhában, de láthatóan ez nem okozott gondot. (Ha most sem említem meg, hogy köztük az egyik Duhaj Erika volt, a következő találkozásnál leszedi a fejem J) Előkerült 30 év sárga-kék történelem a szekrény mélyéről!
Majd innen mentünk a stadionba. Utoljára! Nem voltunk sokan. Utoljára!
De először voltam a játékoskijárónál meccs előtt. Minden mertnek van miértje. De hogy miért, azt talán nem is kell megmagyarázni. Bartalos Attila előre közölte: „az utolsó téged illet” – így rögtön a ketrecben találtam magam. Felcsendültek az első dalok. Mi már ünnepeltünk! Sosem kellett különleges alkalom rá, de most ez a különlegesnél is különlegesebb volt! Az utolsó! Ezért! Ha ide belépsz, többé nem ereszt el az érzés. A torkodban dobog a szíved és azt kívánod, sose’ múljon el. De ha elmúlik, hát legyen tökéletes!
A meccs után mindenki a helyén maradt, majd sárga-kék füstben úszott minden!
És az elmaradhatatlan a piros-fehér-zöld. Ahogy ez a klub összefogja ezeket a színeket. Ahogy egy jelképet teremtett, az összetartozás jelképét. Kialudtak a fények, és apró kis palánták özönlötték el a pályát. Az új élet, a jövő így legyőzi a múltat! Mindig! Bíró Tomi szavai Chili tollából. Elcsuklik a hangom. Már fátyolos szemek néznek vissza. Tűzijáték következett. Egy kissrác csak úgy mellettem termett a kerítésen. Édesen köszönt, kicsit megszeppenve. Mondd bele a megafonba is: HAJRÁ DAC! Majd elterültünk a szent gyepen. Utoljára! Ez a nap tökéletes volt! Egyszerűen a legszebb (akkor!)!
Kegyetlenül elfáradtam, de ez boldogság volt. Ez a virágok illata volt. Valami véget ért, valami fájt! „…szemed tüzénél megvakulok…, nélküled semmi vagyok!” – énekelte Ákos, miközben sokan székkel a kézben elindultak hazafelé, odabent egy örök emlékkel!
(Folyt. köv.)
(Roberto)