(Zsolna–DAC kicsit másképp)
Megpróbálkozok nekifutni, csűrni és csavarni a szavakat. Játszani a jelzőkkel, a szebbnél szebbel. Gondolataim térképét átrajzolva, színes üveggolyókról álmodva. Már közel a „reggel”, nagyon közel, csak pár perc maradt pirkadatig. Megkezdődött a visszaszámlálás, a Nap már a horizont alját csiklandozza. A kakas is nyújtózkodik, és köszörüli torkát, hogy nemsokára erélyesen belekukorékolja a világba mesterien kigondolt tervét. Gyere kakas, gyere szépen, ébreszd fel a vén kontinenst!
Kukurikú, kukurikú, Europa is yellow blue, Europa is yellow blue!
Egy különleges túra reggelén, számolom a perceket. Emóciókkal teli pillanatokban a múlt sötét árnyai próbálnak belerondítani felhőtlennek szervezett napunkba. A nem hagyom elrontani, és az erősen akarom közt, a rosszullét telepedik rám mázsás súlyként. Vibrál a levegő, összeszorul a gyomrom, de reszkető végtagokkal mégis felállok. Kiegyenesedek! Amit nem tudsz megoldani ma, azt majd megoldod holnap! Vagy holnapután! De, ha ma elrontod a jókedved, azt már holnap nem hozza vissza senki! És ha azt elrontom, borul minden…
Borul egy DAC-szurkoló élménye, egy fiatal lányé, aki nem tudja elolvasni ezeket a sorokat.
Pont a meccs napján lett nagykorú, hát ezért is lett emlékezetes ez az on tour. Meg azért is, mert visszatérhettünk egy korábbi, semmivel sem összehasonlítható helyszínre. Ahol, akkor pimaszul fiatal volt az este, de csak egy 0:0-ra tellett.
Most meg olyan szériát produkál a csapatunk, hogy idézem Huli barátunkat: „Mindenkit ledarálunk a gec***!” Nem egy góllal, mert az semmi. A kettő már jobb, de a három az igazi. Most akkor hányadik meccsen rúgtunk 3 gólt? Egy? Á, az semmi, a kettő szebb! De a három, na az igen, az az igazi! Három a magyar igazság! Jöhet a ráadás…
Aki életében először látott DAC-meccset, az első félidő alapján azt gondolhatta, hogy igazi top csapat vagyunk!
Persze a mi fajtánk ezer DAC-meccs után is tudja, hogy ez így van. Végig az autópályán sárga-kék sálakkal, zászlókkal találkozunk, és magyar dalok hasítanak bele a nyárias melegbe. Egy finom ebéd a pihenőben, majd indulás a tettek mezejére. Fantasztikus első félidőt produkáltak „fiaink”, a lelátó pedig zengett, mint Gábor Áron rézágyúja. Guggolás közben, random módon, ütemes harci indulót dobolt a székekre a 420 DAC-szurkoló. Akinek nem állt fel a szőre, annak javaslom, próbálkozzon a sakkal, mert ez nem az ő műfaja. Úgy éreztem, az „amatőr dobosok” most a profit!!! is köszöntötték. Sok boldogságot Évi és Ervin!
A félidőben maró, szúrós könnygáz terítette be az away fan-zónát, az edzettebbek tudták, mi a teendő…
…de ott volt több kisgyerek is, akiknek a második félidő egy rémálom maradt. A meleg szellő nem kegyelmezett, és a druidok „permete” rátelepedett mindenre. Kapusunk kabalasálját a vonalbíró elkobozta, ez újabb sokkhatás volt a pattanásig feszült indulatokra. Eltartott egy darabig, amíg rendeződtek soraink. Valahogy ez a játéktéren is meglátszódott, de végül behúztuk a három pontot. Óriási harc volt, szikrázó pillanatokkal. Ökölbe szorított kezekkel adtuk tudtára mindenkinek, hogy Dunaszerdahely csapata legyőzhetetlen. Hogy Dunaszerdahely csapata Európába tart!
Hogy már tényleg csak pár lépésre vagyunk, és az a lépés akkora lesz, mint Niel Armstrongé!
Kecsesen huppanunk majd le, ha nem is a Holdra, csak nemzetközi „vizekre”. Ja, mert a szerdahelyi szurkoló roppant élelmes ám. Az első körben legyen mondjuk egy máltai ellenfél. Jobb az nyáron, mint a kazah puszta. Jobb ma egy zsolnai oda-vissza győzelem, mint holnap egy… Frászkarikát! Végigverünk mindenkit! A DAC név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez! Az utolsó mondat már nem egy kódolt üzenet. Irány az okmányiroda, itt-ott útlevél is kötelező!
P.S.: Macej, viseld egészséggel az új sálat. Megérdemled!
(Roberto)