A DAC Európa küszöbén áll, ezért kicsit hanyagoltam a „Volt egyszer egy Rapid Dunaszerdahely” írását, de többen kérdeztétek, lesz-e erről a csodálatos csapatról még írás. Pici címváltoztatással, íme egy történet.
Az ötödik liga keserű kenyerét kóstolgattuk, és a kezdeti pofonok után stabilizáltam a csapatot, úgymond megfizettük a tanulópénzt. Hazai mérkőzéseinken nem egyszer több élvonalbeli futball körül mozgó ember is megfordult, ami mindig plusz erőt adott a csapatnak.
Történt egyszer, hogy a Pusztafödémes (Pusté Úlany) látogatott el hozzánk, és a tabellán elfoglalt helyezése alapján nem tűnt nehéz ellenfélnek. Óriási mezőfölényben futballoztunk, szinte felbillent a pálya, de a jobbnál jobb helyzeteket is képesek voltunk kihagyni.
Az első félidő valahányadik percében kapott az ellenfél egy szabadrúgást, volt talán 35 méter is a kapunktól.
Pócs Zolika (amúgy János) 3 embert kért a sorfalba, miközben a kapuja mögött olyan futballszerető emberek álltak, mint Kalmár Laci, Somogyi Iván, a bakai csapat akkori mindenese, vagy Šánta Imre bá, a DAC elnöke.
Hozzá kell tennem, hogy az ellenfél soraiban játszott egy Kurčina nevű focista, aki megjárta a föderális ligát is anno.
Szóval Pócs Zoli, sorfal és a Kurčina gyerek letette. Somi barátom a kapu mögül odaszólt Zolikának „vigyázz mert ennek nagyon jó bal lába van”, Zolika egy lekicsinylő mosollyal foglalta el helyét a kapuba, és a szóbeszéd szerint még legyintett is egyet.
Kurčina nekifutott, és úgy varrta fel a vinklibe a lasztit, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna.
0:1 gól do šatne…
Leültem a kispadra, és úgy vártam, hogy fújja le a félidőt a spori, azon tűnődve, milyen változásokat eszközöljek, hogy nyerjük meg a meccset. Nem játszottunk rosszul, viszont a csapat nem volt ott fejben, lebecsülte az ellenfelet, tehát valami pszichikai ráhatás kellett.
Mikor beléptem az öltözőbe, a légy zümmögését is meg lehetett hallani, és olyant rúgtam valamelyikünk sporttáskájába, hogy az egyenesen Funesz (Kovács Attila) fejére hullott, vállig eltakarva azt.
– Mi a lóf@szt játszotok, há rúgjátok be azokat a helyzeteket, nos menjünk sörre a Minibe! – ordítottam, és kimentem az öltözőből.
A meccset 5:1-re nyertük, és a másik félidei fantasztikus játékkal behúztuk a kötelezőt.
Na, ilyen taktikai utasítások is voltak néha… 🙂