Ők menekülnek

KLIKK-ARCHÍVUM

Eléggé embertelen és szánalmas dolog azok nyomorúságán sütögetni a saját pecsenyénket, akiknek a legkevesebb esélyük vagy erejük van azt kivédeni. Európa-szerte, különösen mifelénk fellángolóban van az idegengyűlölet, amiért emberek hatalmas tömegei szeretnének a jobb élet, vagy egészen pontosan az élet reményében erre a sokszínű kontinensre bebocsátást nyerni.

Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.

A cikk megjelent a Klikk Out 2015/06. számában.

Még véletlenül sem szabadna egy olyan generációt kinevelnünk, amely kollektív módon azt gondolja a menekültekről, hogy elveszik a munkánkat, rátelepszenek a kultúránkra és kiirtanak bennünket, mert ők a terroristák.

Pedig ők nem a terroristák, hanem menekülnek.

 

Egyetlen hátizsákba belefér, amijük maradt, és maguk mögött hagyják az egész addigi életüket, mert más választásuk egész egyszerűen nincs. Felszállnak (például) egy túlzsúfolt tengeri halászhajóra, és még abban sem lehetnek bizonyosak, hogy valahol partot érnek. Minálunk pedig most az a téma, hogy zárjuk ajtóinkat, ablakainkat, spájzunkat, mert éppen rá akarnak „kényszeríteni” bennünket, hogy a saját „házunkban” adjunk az afrikainak enni.

A politikai propagandahuszárok köntörfalaznak, az emberek tömegeiben pedig roppant egyszerű negatív konklúziók rakódnak le. Az aktuális ellenség a bevándorló, a menekült, az arctalan idegen, akit egész primitív módon „illegális határsértőnek” titulálnak, mégpedig abból a kicsinyes ötlettelenségből fakadóan, hogy

tanítani mindig bonyolultabb, mint butítani.

 

Félelmet kelteni egy jelenség iránt, hogy a megmentő képében tetszeleghessenek, miközben az egyetlen, amit mentenek, az a saját bársonyszékük. Ők is menekülnek…

Nem létezik recept arra, hogy mit lehetne kezdeni azokkal az országokkal, ahonnét százezrek kelnek útra, sem arra, hogy mit lehetne kezdeni azokkal a bizonyos százezrekkel, de rombol az a hozzáállás, amely nem úgy tekint rájuk, mint akiken segíteni kell, mert védelemre szorulnak. Más nem lehet a kiindulópont, a zsigeri gyűlölet táplálása éppen oda vezet, ahol már jártunk úgy bő 70 évvel ezelőtt…

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább