Az emberi hiszékenység mértékegysége

Felfigyeltetek-e már arra a jelenségre, hogy a Youtube-on az összes reggea-dalt Bob Marley énekli? Mintha a UB40, vagy a Laid Black például soha nem is létezett volna. Lusták vagyunk utánajárni, hogy az általunk feltöltött dalnak ki a tényleges előadója, de mivel reggea, biztos Bob Marley.

Én találkoztam már olyan emberrel, aki csak a videómegosztóról tájékozódik, ő el is hiszi, hogy szegény Bobbie alkotta az összes reggea-dalt. Biztos recept ez egy újabb társadalmi tévhit létrejöttének.

Beszéltünk már a faktoidokról és a Mandela-effektusról, jöjjenek most a hoaxok, melyek az emberi hiszékenység legszebb példái.

A hoaxokat lényegében legegyszerűbben álhírekként tudnánk definiálni, melyek vagy szándékosan egy bizonyos csoport vagy személy megtréfálása érdekében jönnek létre, vagy pedig egy véletlennek, emberi mulasztásnak köszönhetően.

A hoaxok általában nem élnek meg olyan hosszú élettartamot, mint a faktoidok, nagyon hamar kiderül a turpisság, de hogy ne nélkülözzük, az ember fia szinte naponta alkot újakat.

 

A történelem mindmáig egyik legismertebb és legnagyobb hoaxa 1938 októberéhez kötődik, mikor is az amerikai CBS rádió műsorában részleteket olvastak fel H. G. Wells: Világok harca című sci-fi művéből. Noha az adásban többször is elhangzott, hogy a történet csak a fantázia szüleménye, mégis országszerte pánikba estek az emberek, hogy jönnek a marslakók.

De, hogy hozzánk korban közelebbit mondjak, a kétezres évek vége felé felröppent a hír, hogy

az interneten árverésre bocsátották Hitler gyerekkori koponyáját.

 

Kapcsolódó tartalom

Erre a már ránézésre is orbitális ostobaságra több százan licitáltak, másrészről pedig rengetegen felháborodtak, hogy miként lehet egy ilyen jelentőségű tárgyat interneten értékesíteni.

Illendő viszont tisztáznunk, hogy noha sokan emlékeznek még rá, hogy a Rabszolgasors című sorozat főhősnőjének,

Isaurának Magyarországon gyűjtést indítottak a rajongók, hogy felszabadítsák szegény rabszolgalányt, ez sosem történt meg.

 

Semmi bizonyíték nincs rá, viszont arra, hogy a Barátok közt Berényi Mikijének komoly pénzeket szedett össze a rajongótábor sorozatbéli tüdőrákja kezelésére, van…

Nagyon fontos (lenne), hogy az ilyen híreket az ember a helyén kezelje, így elkerülhetjük, hogy belefussunk egy olyan önnön magunkat nevetségessé tevő tévedésbe, minthogy aláírjunk egy olyan petíciót, mely betiltaná a dihidrogén-monoxid használatát az élelmiszeriparban, hisz a vegyület nagy mennyiségben fulladáshoz vezet, és szinte az összes tisztítószer és permet egyik alkotóeleme.

Alá ne írjátok könyörgöm! Nem olyan veszélyes azért a víz…

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább