2016 vége: Az új Aréna bevehetetlen erőd maradt
A Trencsén elleni diadalról napokig ódákat zengett a sajtó. A bulvárlapok nem felejtették kiemelni, és fotókkal dokumentálni a meccsen megjelent prominens személyeket. Hiába, a foci mára már komoly társadalmi esemény lett, ahol nem csak a város „krémje”, de akár más klubok tulajdonosai is tiszteletüket tehetik. Ezen kívül egy-egy üzlet is megköttethet közben, hiszen az üzletemberek, öltönyben, DAC-sállal a nyakukban ülnek a VIP-ben, vagy a számukra elkerített asztaloknál majszolják a pogácsát és isszák a márkás italokat. Na meg a politikusok, de róluk inkább csitt!
DAC-dog, sör, házipálinka, pödört cigi, versus libamáj, lazac, szivar és aszalt szilva ágyon érlelt Unicum.
Nem szoktam enni DAC-meccsen, de ha libamáj volt terítéken, erős késztetést éreztem. Persze inkább az, mint a kis tálra szolidan pakolt gourmet kaják. Egyik-másik épp’ hogy összemaszatolja a tányért, a „proli” az olyat már elmosogat otthon. Az ekkor még csak épülőfélben lévő főtribün elit részében szivarszobát is terveztek. Nem vagyok híve az effajta „csillogásnak”, de erre én is felkaptam a fejem. Megjegyzem, a szivarszoba azóta állítólag elkészült, de sosem jártam arra. Ráadásul a dohányzás is csatát vesztett….
De maradjunk a focinál…, mégiscsak jobb kulturált környezetben szurkolni, mint omladozó lelátón nyakunkat törni.
Szóval 2016-ban bevehetetlen erőd maradt az új Aréna. A Trencsén után a Nagymihály, a Nagyszombat, és az Aranyosmarót is elvérzett a „harcmezőn”. Volt még egy on tour is közben, az Erdőhátra. Onnan egy pontot sikerült elhoznunk, csak a sapkám maradt ott valahol Szenicén, rejtélyes körülmények között. Akkor még nem sejtettem, hogy hosszú ideig ez marad az utolsó idegenbeli túrám. Ha jól emlékszem, az egész tavasz kimaradt. Szüleim egymásnak adták a kilincset a kórházban, de sosem felejtették el megkérdezni, mennyi lett a DAC.
Az év végéig még három mérkőzést rendeztek az Arénában…
…amely akkor még „csak” a DAC Aréna nevet viselte. A nagymihályiak ellen – nem túl látványos játékkal ugyan – 2:1-re győztünk. Sarr és Vida iratkozott fel a góllövők közé. Nem volt „teltház” mint a Trencsén ellen, de így is csaknem ötezren összejöttünk. Mivel a „cápó” ketrecek csak tavaszra készültek el, a 90 percet a kerítésen állva abszolváltuk. Ez nem volt mindig egyszerű, mert a védőháló olykor nem bizonyult jó „menedéknek”. Pár nappal ezután – hétköznap – kupameccsen fogadtuk a Nagyszombatot. November utolsó napján, a nagy hideg ellenére is 3637 néző látogatott ki a találkozóra, amely egy szomorú esemény miatt is emlékezetes maradt.
Associação Chapecoense de Futebol.
A Chapecó, brazil focicsapat nevét sokunk talán ekkor hallotta először. Illetve, ezt megelőzően pár napja, amikor repülőgépük lezuhant. A kezdő sípszó előtt egyperces néma csenddel tisztelegtünk a balesetben elhunyt labdarúgók emlékének. Ezalatt mobiltelefonok ezrei világították meg a lelátókat. A találkozón egyetlen gól született, az 52. percben Sarr szerezte. Fejesét még kiütötte a vendégek kapusa, de a kipattanó labdára reagálni már nem volt esélye. Mindez a B-közép előtt történt, azt hiszem, nincsenek rá megfelelő szavak, melyek kellőképpen visszaadnák a pillanat erejét. Messze volt még a hármas sípszó, de kihúztuk valahogy, és továbbjutottunk. Fél óra tomboló „szupport” következett!
Három gólt rúgtunk, és 1:1 lett a vége! Margit, há’ maga nooormális?
Szenicén Németh Zsolti „pókhálózta” ki a jobb felső sarkot. Ez volt védőjátékosunk második élvonalbeli gólja. Azt az elsőt, mely szintén párját ritkító volt, még 2010-ben szerezte. Ezután még kétszer találtunk a szeniceiek hálójába, de mindkettőt érvénytelenítette a spori. Hogy miért, azt csak ő maga tudta. Kb. 200-an utaztunk el az év utolsó túrájára, ahol végül két pontot hagyott a DAC, én meg a sapkámat. Valahol a focipálya és a jégkorong stadion között veszett nyoma?
„Ki tudja merre, merre visz a végzet…, vezesd még egyszer győzelemre néped, Csaba királyfi…”
DAC-karácsony és Mikulás, majd Aranyosmarót odahaza. Krampusz legyek, ha otthon hagyom a piros sapkámat – fogadkoztam, „népek harcának zajló tengerén”. Nos igen, tradíció lett a Székely Himnusz a második félidő elején. Csaba mester tudta is értékelni, kezét a szívére helyezve, hol velünk együtt énekelte, hol „fiait” irányította. Vida gólja döntötte el a 3 pont sorsát, és búcsúztunk 2016-ban az Arénától és a csapattól. Úgy búcsúztunk, ahogy minket együtt talált benne először a végzetünk: Győzelemmel és füsttel! Sárgával és kékkel!
„A medve nem játék, a DAC sem az!” (László Csaba)
(Folyt. köv.)
(Roberto)