Így építs pöpec hangrendszert otthonra! Szakértőnk válaszol

Bernáth Mikkét (Damolh33, Liquid Delay), a helyi underground egyik meghatározó alakját kérdeztük, mégpedig az otthoni hangrendszer minőségének fontosságáról. Kértük, hogy ossza meg velünk a titkos hangrendszer-egyszeregyet, amivel bárki képes lehet a megfelelő odafigyeléssel és persze pontos tervezés mellett egy pöpec hangrendszert megalkotni.

Sorozatunk első részében a minőségi zenehallgatás feltételeire voltunk kíváncsiak. Most legfőképp az érdekel bennünket, hogy mindezt hogyan valósítsuk meg saját otthonunkban.

Mit kell először végiggondolnunk, ha egy jó hangrendszert szeretnénk?

Az első kérdés talán az volna, hogy egy új rendszert akarunk létrehozni, vagy egy régi, meglévőt próbálnánk inkább kipofozni. Fontos az önkritika, ugyanis ha nem vagyunk olyan vájtfülűek – ami persze nem feltétel egy hangrendszer vásárlásakor –, nem szükséges úgy túllihegnünk a dolgot.

Egy rossz minőségű, nem megfelelően átgondolt rendszer nem okoz akkora élményt, ugyanis nem küldi át úgy a zene által ébresztett érzéseket, ahogy azt a készítők szerették volna. Nem tudod igazán meghallani.

Kapcsolódó cikk:

Így hallgass zenét! 

Összehasonlításképp, ha egy jobb zenecuccba belefutsz, még adott esetben olyan zene is lenyűgöz, amit az életben meg nem hallgattál volna. Ha jó a rendszer sztereoképe – és ha az tényleg jó minőségű, akkor már miért ne lenne elég jó –, akkor a színpadi pozíciót is kihallod. Például hogy az énekes valahol jobb szélen van, a gitár inkább balra, a dob pedig hátul középen és mondjuk valaki zörög is a háttérben. Ehhez pedig nem kell szakértőnek lenni. Az igazi high endes nagykutyák azt állítják a cuccaikról, hogy ami a felvételen rajta van, azt hallani fogjuk. Persze ezek az eszközök közönséges földi halandók számára elérhetetlenek, mert bizony igen sokba kerülnek.

Fontos még, hogy különböző hangrendszereknek különböző zenei stílusok állnak jól. Ritka az, amin minden jól szól. A méregdrága cuccok sem mindig képesek ezt megtenni. Tehát tudnunk kell, hogy milyen zenét fogunk hallgatni rajta és ahhoz kell igazítanunk az eszközöket.

A minőségi zenehallgatás valóban csak anyagi kérdés?

Nem csak anyagi. Ha az eddigieket figyelembe vettük és már tudjuk, hogy kábé merre szeretnénk elindulni, milyen stílusú zenét fogunk hallgatni és nem mellesleg, mennyi pénzt szánunk rá, akkor elkezdhetünk keresgélni.

A régi, 80-as években összerakott hifik igenis jól szóltak és szólnak is a mai napig. Egyes Tesla papírreprók ma már akár húsz euróért is beszerezhetőek a netről, a tuningjuk pedig ugyancsak fillérekből kijöhet.

 

Első lépésként lecserélhetjük a belső összekötő kábeleket jobb minőségű, oxigénmentes rézkábelekre, majd jöhet a lejátszó és az erősítő közti kábel. Érdemes a hangfal hátulját és a basszreflexet vattával, vagy direkt erre a célra készült habszivaccsal kitömni. Ha ezekkel kész vagyunk, azt fogjuk észrevenni, hogy hoppá, máris sokkal jobban szól.

Tehát érdemes a nagyszülőknél, fent a padláson, bazárokban kezdeni. Ismerősöket megkérdezni, hogy kinek vannak otthon tuningolható, már nem használt cuccai. Fontos, hogy az egyes márkákról is érdeklődjünk a neten. A zenehallgatók recenziói mindig jól jöhetnek.

Mit kezdjünk akkor, ha nincs kedvünk ennyit foglalkozni az elektronikai részével, hanem csak meg akarjuk nyomni a play gombot és egyszerűen csak élvezni a zenét?

A technika szinte már követhetetlen sebességgel fejlődik, hihetetlen jó kompakt rendszeresek is léteznek. Ezek már inkább amolyan multimédiacentrumok. Lejátszó, hangfalak és erősítő egyben. Megvehetjük az egészet egyszerre és aztán már nem kell foglalkoznunk vele.

Jó áron a kompakt rendszer csak átlagos, vagy az átlagosnál picit jobb minőségre képes. Sajnos azok már borsosabbak is, amik igazán jól szólnak.

 

Persze a telefon vagy a számítógép repróján is lehet zenét hallgatni. De szerintem ez bűn! 🙂 Így korántsem jön át úgy a dal, ahogy azt a művészek eredetileg megálmodták. Valamint a hallgató sem adja meg nekik a kellő tisztelet, ha ezeken a kis csettegőkön keresztül hallgatja. Ha minőségi zenehallgatást tervezünk, akkor érdemes inkább bakelitet, vagy CD lemezeket választanunk, vagy akár tömörítetlen, nagy felbontású digitális formátumokban gondolkodnunk és egy komolyabb, átgondoltabb hangrendszeren hallgatnunk őket.

Rendben. Bemegyek tehát a szobába, ahol zenét szeretnék hallgatni. Mivel érdemes kezdenem a tervezést?

Nagyon fontos az akusztika. Ha nem jó, akkor javítsunk rajta. Az első teszt elég könnyű, egy taps az egész.

 

Az összecsapódott tenyerek hangjának visszaverődéséből ugyanis meg lehet állapítani egy terem/szoba akusztikáját. Minél hangosabb a tapsunk visszhangja, annál nagyobb a baj. Minél több tárgy, azaz hangtörő van a szobában és minél kevesebb a csupasz felület, minél több a szőnyeg és a függöny, általában annál jobb lesz a hangzás.

Egy üres szoba visszhangja tönkreteszi a hangot.

 

Ha szeretnénk kiélvezni a sztereó hangzást is, akkor egy háromszöget kell kialakítanunk. Képzeljünk el magunkat a központi helyen, szemben pedig a két hangfalat úgy, hogy mi zárjuk be a szöget a két hangfallal.

Sztereó hangzás a zene térbeli hangzásának majdhogynem tökéletes illúzióját adja, ami a fejünkben jön létre és az agyunk fordítja le. A jó reprók és a kijövő hangok érik el ezt. Ha csak egy repró van, akkor megszűnik a hatás, mert egy helyről áramlik az összes hang. A sztereó hangzás mégis becsapja az agyat. Mindezek ellenére valójában csak illúzió.

Te honnan szerzed be a legújabb hangtechnikai ismereteidet?

Kiállításokra járok és sokat olvasok e témában. De főleg akkor bővülnek az ismereteim, amikor a saját stúdióm építem, vagy éppen az ismerőseimnek adok tanácsot. Minden rendszer egy külön kihívás, főleg, ha egy használt eszközt próbálunk kipofozni. A hangtechnika egy komoly hobbi. Egy audiofil folyamatosan építi és tuningolja a hangrendszerét. Mindig a leggyengébb lancszemet keresi, és azon próbál javítani. 🙂

Amint belépsz ebbe az univerzumba, rá fogsz jönni, hogy a hangtechnika világa sokkal tágabb, mint képzelted. Minél tovább haladsz befelé, annál inkább rájössz, mennyire fontosak az apró részletek, amikre figyelni kell, amire figyelni érdemes.

 

Egy high end kiállításon számos kiváló – és persze drága – rendszert látni. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy ott mindenki hasonlóan gondolkodik az akusztikáról. Pedig nagyon nem. Különböző termekben különböző hangzások uralkodnak. Az is elképzelhető, hogy egészen másnak hallod ugyanazt a zenét, amit az előzőben hallottál, mert itt annyira máshogy szól. Szinte már azt mondod, hogy ez nem is az a zene. Ez pedig nem meglepő, mert egyes hangrendszerek hangzásai nagyon eltérőek lehetnek.

Végül foglaljuk csak össze mik a legalapvetőbb lépések, ha otthon mi magunk szeretnénk kiépíteni a saját hangrendszerünket.

Mik a céljaink a zenével? Készítjük is vagy csak élvezzük a végtermékeket?

Elsősorban milyen stílust szeretünk?

Min szeretnénk hallgatni? Kompakt vagy tuning?

Mennyit szánunk rá?

Mennyire sürgős?

Újat vagy használtat?

Ha minden kérdésre tudjuk a választ, érdemes elkezdeni a keresést. Kérdezősködni, olvasni a neten, hogy milyen márkát érdemes választani. Fontos, hogy egy teljes összképet kapjunk, s ha ez már kialakult a fejünkben, akkor már semmi akadálya a megvalósításnak.

Jó zenehallgatást mindenkinek!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább