2017 tavaszi idény: Ellenfélből ellenség, barátból rivális
Térjünk vissza még egy gondolat erejéig a pozsonyi Slovan elleni mérkőzésre. Akkor a 7139 néző teltházat jelentett. Az Aréna minden addig elkészült talpalatnyi részére elkelt a belépő, az öreg lelátóra pedig további 300 jegyet kaptak a vendégszurkolók. Mi az utolsó pillanatokig kiélveztük a meccset, „őket” viszont többszöri figyelmeztetés után kivezették. A 16. perc környékén már üres volt a vendégszektor, ezt megelőzően székek repkedtek, és a védőháló is megsínylette az attakot.
Azokban a percekben sokunknak eszébe jutott 2008 november elseje, valahogy mégsem jelentett ez elégtételt. Nem jelenthetett!
A szemet szemért, fogat fogért elv ebben az esetben nem érvényesülhet! Akkor ártatlan embereket vertek, most a „szinténszurkolók” – ahogy magukat nevezik – rászolgáltak a „puhításra”. Persze, ha egyes szurkolói szubkultúrák szemével tekintünk a történtekre, a hatóságok beavatkozása így is, úgy is igazságtalan. Most akkor, hogy is van ez? Ki-ki döntse el saját maga. Viszont ellenfélből végérvényesen ellenség lett. A sporton túl a presztízs és a nemzetiségi ellentétek talaján állva az egészséges elfogultság játssza ilyenkor a legfőbb szerepeket. Ami viszont a jegyzőkönyvekbe került, arról még egy hónap elteltével is ódákat zengtek a kiskocsmák és egyéb közösségi helyek:
DAC–Slovan 1:0, gólszerző Šafranko a 93. percben. Isten velünk volt, így senki ellenünk!
A mérkőzés másnapján levezetésképpen átruccantunk Bősre, ahol a DAC-fakó játszott bajnoki mérkőzést. Emlékszem, Pali barátom, akivel együtt éltük át előző nap a győzelem katarzisát, a hazai lelátóra invitált – lévén, hogy az úriember bősi illetőségű. De én ekkor is hű maradtam a helyemhez, ami ebben az esetben természetesen a vendégszektorban volt. Más kérdés, hogy a félidőben már megszámlálhatatlan mennyiségű „üdítővel” érkeztek a „hazai fanok” közénk. Fene tudja, lehet-e egyáltalán barátból rivális, ha a DAC a „kapocs”? Palinak volt egy különleges szokása, mégpedig az, hogy minden meccs előtt kötelező volt „nyomni egy közös szelfit”. Azt mondta, csak így biztos a győzelem. Néha bejött, néha nem, de a képekből egyet sem láttam utólag. Tartozom még az eredménnyel: 3:2-re nyert a Bős.
2016 november hatodikától tartott a DAC veretlenségi sorozata, és a címvédő következett. Április 15-ét írtunk!
…a 27. fordulóban, méghozzá idegenben. A féléves „sorminta” Csák Máté vára alatt sem szakadt meg! Sőt, egészen az utolsó körig kitartott. Trencsénben, Pačinda góljával győzedelmeskedtünk 1:0-ra, ahová 250 sárga-kék szurkoló kísérte el a csapatot. Ezután a Nagymihály együttesét fogadtuk odahaza. A találkozó érdekessége, hogy tulajdonképpen a keletiek voltak a pályaválasztók – a gyepszőnyeg cseréje miatt nem tudták otthon megrendezni a meccset. Tehát úgy „hoztunk” három pontot a „messze keletről”, hogy ki sem tettük a lábunkat Dunaszerdahelyről. Šafranko és Davis révén lett 2:1 ide. Végre elkészültek a ketrecek, így már öröm volt „heccelni a jónépet”! Aznap – április 22-én – a szlovák kupa elhódításának 30. évfordulóját is ünnepelhettük. A régi csata hőseit a félidőben vastapssal köszöntötte a nagyérdemű.
1987. április 22., Nagyszombatban: DAC–Nyitra 0:0, büntetőkkel 6:5
Zsinórban negyedszer is győzött a DAC, ismét hazai környezetben a Szenicét fektettük két vállra, amelyet az ötödik diadal követett Aranyosmaróton. Előbb 1:0 (Pačinda), majd 2:1-es (Brašeň, Pačinda) eredmény született. De ami ennél is nagyobb fegyvertény volt, hogy míg az ősszel sereghajtók is voltunk, most versenyben álltunk az Európa-ligáért! Nyolcszázan utaztak Marótra, ahol az idény utolsó győzelmét könyvelhettük el. Csaba mester nem tudott próféta lenni a Felvidéken, melyet oly’ sokszor hasonlított szülőföldjéhez, a Székelyföldhöz…
Az utolsó három forduló következett, valamint napvilágot látott – közel egy hónappal a hivatalos bejelentés előtt – egy hír, miszerint Marco Rossi lehet a DAC edzője. A 31. fordulóban a Zólyombrézó együttesét láttuk vendégül Dunaszerdahelyen…
(Folyt. köv.)
(Roberto)