Meridian lakópark – Izgalom + Harmónia = Élet

PR-cikk

Ismerkedjenek meg a szlovákiai építőipar oszlopos résztvevőjeként számon tartott, csaknem negyedszázados szakmai tapasztalattal rendelkező Stavoinvesta DS társasággal és lenyűgöző dunaszerdahelyi projektjével. Juhos Anna cégvezetőt kérdeztük.

A cikk megjelent a Klikk Out 2018/06. számában.

Összefoglalható a közel 25 év munkája néhány mondatban?

Szívmelengető érzés végigmenni a városunkon úgy, hogy sok helyen látható a munkánk gyümölcse. Az utóbbi években megnőtt az építészettel foglalkozó cégek száma, és laikus szemmel nyilván nehéz különbséget tenni a különféle szakmai kivitelezések között. Pont ezért a fő motivációnk az, hogy napi szinten lépést tudjunk tartani a piaccal, minőségi kivitelezést és szakmai hozzáértést kínálva. Ez a kiindulópontunk, ami leginkább jellemezte cégünket az eltelt, immár évtizedek során.

Nyilvánvalóan mérföldkőről van szó egy cég életében, mikor közelít egy ilyen jeles évszámhoz. Hogyan jellemezhetnénk a társaság jelenét?

Hagyományt és minőséget kínálunk, modern, környezetbarát technológiával. Sosem rohanunk fejjel a falnak, a falakhoz ugyanis megvannak a megfelelő szakembereink, egyszersmind sosem ülünk a babérjainkon.

Előre tekintünk, hiszen minden építkezési projekt valakinek az álmát testesíti meg a jövőben, ugyanakkor a múlttól, a hagyományoktól sem szakadhatunk el; két lábbal állunk a földön, és határozottan tudnunk kell, honnan indultunk.

 

Az építőiparban javarészt férfiak mozgolódnak, Önöknél azonban ez egy picit máshogy van…

Nem tudom, van-e még egy olyan építkezési cég, amelyet anya és lányai vezetnek. Nőként jutottam el egy meglehetősen maszkulin iparágban oda, ahol most állunk, és a fent részletezett hozzáállást adtam át lányaimnak is, akik a jövőben átveszik a stafétát tőlem és továbbviszik a cég hírnevét.

 

Egyébként is a hölgyeké a végső szó, ha tartalmas, mégis harmonikus életre vagyunk…

Igen, ez elképzelhető, és ebben rejlik saját projektünk, a Meridian lakópark lényege is, amely az Arany János utcában található egy zsákutca végén. Közel az izgalmakat tartogató belváros és a termálfürdő, de egy kellemes és nyugodt kertvárosi környezetben vagyunk. Zárt lakóövezetről van szó, összesen tíz házzal, mindegyik esetében saját telekkel, udvarral, kocsibeállóval.

Tehát egy meghatározott lakóközösségről van szó, nem kívánt elemek, zajos áthaladó forgalom nélkül. Mi az, amit még tudni kell a Meridian házairól?

Nagyság szerint kettő típusú házról beszélünk – méretük 79 négyzetmétertől kezdődik – melyeket kulcsra készítünk.

A nagybetűs életet éppen elkezdő fiatal pároknak, családoknak, de akár egyedülálló személyek számára is kiváló, igényesen kivitelezett otthonokról van szó, modern berendezéssel, parkosított környezettel.

 

Ha jól tudom, van egy további különlegességük is: környezetbarátak.

A Meridian projekten belül 10-ből 6 passzív családi ház, ami azt jelenti, hogy maximális energiaspórolást biztosít hőszivattyús rendszert alkalmazva. Ehhez a zöld háztartások számára létrehozott programból 3000-3500 Eurós támogatást lehet igényelni, amely csökkenti a beruházási költségeket. Garantált támogatásról van szó, melynek ügyintézésében mi is tudunk segíteni.

Milyen árfekvésben gondolkodhat, akinek felkelti az érdeklődését a lakópark?

Telekkel együtt 99 ezer eurótól érhetők el az ingatlanok, adott esetben a hitelügyintézéshez is támogatást tudunk biztosítani.

 

A lakópark megtekintésére nyílt napot tervezünk júniusban, a jövőben Facebook-oldalunkon pontosítjuk, hogy ez mikor valósulhat meg. Ajánlanám ezt a napot az új otthont keresők számára, ugyanis lehetőségük lesz átérezni egy ilyen zárt lakórész előnyeit, többek között az általa sugárzott harmóniát, ami a felgyorsult világunkban csaknem luxus.

Részletesebb információk:

Web: www.stavoinvestads.sk

Tel.: 0903 49 75 73

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább