Hihetetlen tények a világról #5

Ismét összeállítottam egy csokrot a világunkat meghatározó hihetetlen tényekből. Ugorjunk is bele.

  • A legritkábban előforduló embertípusnak természetes vörös haja és kék szeme van. Az emberiség mindössze 1%-a ilyen.

  • Denevérek nélkül nem lenne Tequila sem, ugyanis az Agávé kaktuszt – amiből a Tequilát készítik – a denevérek porozzák be.
  • Neil Armstrong volt az első ember, aki a Holdra lépett. Neil A. visszafelé olvasva „Alien” (idegen).
  • A szöges nyakörveket az ókori Görögországban találták fel, ahol arra szolgáltak, hogy megvédjék a kutyák nyakát a farkasok támadásaitól.
  • A „bonszai” igazából nem egy fa neve, hanem azé a japán művészeti irányzaté, aminek hála a fák miniatűrnek tűnnek. Elvileg bármilyen fásszárú kétszikű növényből lehet bonszait nevelni.

  • Az anyaméhben lévő emberi magzat percenként 250 ezer új idegsejtet növeszt kilenc hónapon át, megállás nélkül.
  • A méhészborz bőrét szinte képtelenség átlyukasztani nyíllal vagy dárdával. Egyszerűen lepattan róla.
  • Amikor az ember először alszik egy új helyen, az egyik agyféltekéje ébren marad. Ez egy védelmi mechanizmus arra, hogy fel tudjunk ébredni, ha veszély fenyeget bennünket.
  • Az emberi agy másodpercekkel korábban is képes döntést hozni, mielőtt tudatosítanánk, hogy eldöntöttünk valamit.
  • Az agyunk extrém érzékeny a „bámulásra”. Ezért érezzük, ha valaki bámul bennünket, még ha a hátunk mögött is van az illető.

  • A „belső hangok”, amiket az emberek olvasáskor vagy gondolkodáskor hallanak, igazából a gége apró mozgásainak az eredménye. Magyarán saját magunkhoz suttogjuk a saját gondolatainkat.
  • Tanulmányok kimutatták, hogy a vallásos közegben nevelkedő gyerekeknek nehezükre esik megkülönböztetni a tényeket a fikcióktól.
  • A világon mindössze 25 olyan ember él, akik az életük minden részletére pontosan emlékeznek.
  • A Wi-Fi ausztráliai tudósok véletlen találmánya. Eredetileg rádióhullámokkal akarták vizsgálni a fekete lyukakat.
  • Genetikailag mindössze 0,1%-ban különbözünk egymástól. A legközelebbi rokonaink, a csimpánzok, mindössze 1,2%-ban különböznek tőlünk.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább