Amikor Midász királyt egy nap felkereste egy lény, hogy teljesítse egy kívánságát, a király azt kívánta, hogy minden, amihez csak hozzáér, változzon arannyá.

A király másnap reggel arra ébredt, hogy a lepedője és a takarója is szín aranyból van. Nagyon megörült neki, és a palotájában mindent végigfogdosott. A falakat, a bútorokat, de még a kerti rózsákat is. Amihez csak hozzáért, az rögtön arannyá változott. Ő volt a világ legboldogabb embere, ám amikor enni készült, az étel is arannyá változott a szájában. Az aranynál csak az egyetlen lányát szerette jobban a világon. A leány enyhíteni akarta a király bánatát, ezért megölelte. Az érintésétől ő is aranyszoborrá változott, ezzel mélységes elkeseredettségbe és bánatba taszítva Midász királyt, aki kérte a lényt, hogy változtasson vissza mindent olyanná, amilyen volt. Ezzel a leckével a király megtanulta, hogy szinte minden fontosabb az aranynál.

 

Lehet, hogy kicsit bárgyú történet, de tanulságosabb, mint az elsőre gondolnánk, ugyanis pontosan ez a helyzet jelenleg az emberekkel és műanyaggal.

Az emberiségnek Midász királyéhoz hasonló kívánsága volt, amikor rájöttünk, hogy hogyan lehet barna, ragadós masszából műanyagot előállítani.

Amikor a műanyag megjelent, mindenre megoldást kínált.

 

Olcsó, egyszerű előállítani és végtelenül sokrétű a felhasználása, azonban ez a technológia kicsúszott az emberek kezéből. Mostanra a műanyag elárasztotta a környezetünket, bejutott az élelmiszerbe, amit megeszünk, és már megtalálható a mi szervezetünkben is.

Mi az a műanyag?

A műanyag hosszú polimerláncokból áll. A polimerek a természetben mindenhol előfordulnak, a hajszálakban, a rovarok páncéljában, a sejtfalakban, vagy a DNS-ben. Polimereket mesterséges úton is létrehozhatunk úgy, hogy molekuláris szinten megváltoztatjuk az alkotórészeik rendezettségét. Így egy szintetikus anyagot, műanyagot kapunk, ami könnyű, erős és olcsó – ezzel elindítva a műanyagok aranykorát.

Manapság majdnem minden legalább részben műanyagból áll. A ruháink, a telefonunk, a számítógépünk, a bútoraink, a házunk vagy az autónk.

A műanyag olyan találmány volt, aminek pozitív irányba kellett volna löknie az emberiséget, ehelyett egyszerűen szemét lett belőle.

 

A kávés poharak, műanyag táskák vagy a csomagolóanyagok, hogy becsomagoljunk egy banánt – ezek csak jönnek és mennek, nem is gondolunk rájuk.

A helyzet az, hogy sajnos ez nem így van. A szintetikus polimerek hihetetlenül ellenállóak. a műanyagoknak 500-1000 évre van szükségük a lebomlásra – és valahogyan az emberek mégis szinte kollektívan bólintottak rá, hogy olyan dolgokra használjuk ezt az ellenálló anyagot, amit egyszerűen eldobunk.

A műanyagok 40%-át csomagolóanyagnak használják. Az USA-ban az összes szemét 1/3-át műanyag csomagolóanyagok teszik ki.

A feltalálásától számítva (1907) az emberek nagyjából 8,3 milliárd tonna műanyagot állítottak elő. Ez olyan, mintha minden egyes ma élő embernek 11 tonna műanyag lenne a birtokában. Csak 2016-ban 335 millió tonna műanyagot gyártottak. Ha ezt egy rakásra pakolnánk, az egy 2 km magas városméretű műanyag szeméthalom lenne.

Mi történt ezzel a sok szeméttel 1907 óta?

9%-át újrahasznosították, 12%-át pedig elégették (káros anyagokat bocsájtva a légkörbe). A maradék 79% még mindig jelen van.

Minden évben 8 millió tonna műanyag hulladék kerül a tengerekbe és az óceánokba.

 

Ez olyan sok műanyag, hogy 2050-re nagyobb tömege lesz, mint az összes vízi élőlénynek együttvéve. A vízi madarak mintegy 90%-a már evett műanyagot. Nemrég Spanyolországban egy nagy ámbráscetet sodort partra a víz. Az állat 32kg műanyag táskát, flakont és egy dobot evett meg.

Ezek a hírek mindig nagy port kavarnak, és jól mutatnak a címlapokon, de ennél van egy sokkal súlyosabb, láthatatlan formája is a műanyagnak. Ezek a mikroműanyagok.

Minden mikroműanyag, ami kisebb, mint 5 mm. Ezeknek egy részét kozmetikumokban és fogpasztákban használják, de a nagy része az óceáni úszó szemétből származik. Itt a műanyagok állandó erős UV-sugárzásnak és sós víznek vannak kitéve, aminek a következtében folyamatosan egyre kisebb és kisebb darabokra szakadnak.

Nagyjából 51 trilliárd ilyen részecske úszik a világ óceánjaiban, amiket a tengeri élőlények (a halak is) észrevétlenül megesznek.

 

Ha ez még önmagában nem elég ijesztő, akkor vegyük számításba a kémiai anyagokkal kezelt műanyagokat. Például a BPA átlátszóvá teszi a műanyag palackokat, de ez a vegyület hatással van a hormonrendszerünkre is. Emlékeztek? Polimerből áll mindkettő.

A DEHP rugalmassá teszi a műanyagot, de rákot okozhat. Elég nagy baj, ha a mikroműanyagok mérgezőek, ugyanis feljutnak a táplálékláncon. A plankton megeszi a mikroműanyagokat, a kis halak a zooplanktont.

A kagylók, rákok és ragadozó halak megeszik a kis halat – és mindegyikük a mi tányérunkon végzi. Erre nem megoldás a vegetariánus étkezés.

 

Mikroműanyagot találtak már mézben, konyha-és tengeri sóban, sörben, szűrt ivóvízben és a házban lévő mikroszkopikus szálló porban is.

Tízből nyolc kisbaba, és majdnem minden egyes felnőtt ember szervezetében kimutathatóak a mikroműanyagok nyomai. Az emberek 93%-a vizeletében megtalálható a BPA.

Tiltsuk hát be a műanyagot?

Sajnos ez nem ennyire egyértelmű. Az eldobható műanyag táskák előállítása annyira alacsony energiaigényű, és olyan kevés szén-dioxidot juttatunk vele a levegőbe, hogy egy többszörösen felhasználható gyapot táskát nagyjából 7100 alkalommal kellene használnunk ahhoz, hogy kisebb behatása legyen a környezetre, mint a műanyagnak. Mindennek, amit gyártunk, valamilyen környezeti behatása van, és nehéz megtalálni köztük az arany középutat.

A műanyag segít megoldani olyan problémákat is, amire egyelőre nem tudunk jó választ adni. A világon az előállított étel 1/3-át soha nem eszik meg, és a szemétdombokon köt ki, ahol elrohad és metánt termel. Az étel megromlását jelenleg egyetlen dologgal tudjuk meggátolni, mégpedig a műanyag csomagolóanyagokkal.

 

Érdemes tudni azt is, hogy jelenleg honnan érkezik a világ szeméttermelésének nagy része. 90%-a minden folyókból az óceánokba jutó műanyag szemétnek mindössze tíz folyóból származik Afrikából és Ázsiából. Csak a Jangce 1,5 millió tonna műanyag szemetet juttat az óceánba évente. India, Kína, Algéria, vagy Indonézia az utóbbi évtizedekben annyi műanyag szemetet juttatnak az óceánokba, hogy azt a jelenlegi infrastruktúrával képtelenség megtisztítani.

Amíg a világ országai nem tekintik a műanyagot globális problémának, addig nem is tudjuk megoldani, csak annyit tehetünk, hogy visszafogjuk a műanyag szemét gyártását és használatát.

Az emberek feltaláltak egy varázslatos anyagot, amivel jól szórakoztak, de most már itt az ideje változtatni, különben Midász királyhoz hasonlóan mi is egy olyan világra ébredünk, amit sosem kívántunk magunknak.

MEGOSZTÁS
Gerő Zoltán
Bármilyen meglepő, engem a világon szinte minden érdekel, "mert csakis az a tudás ér valamit, amelyet magunk szerzünk magunknak, velünk született érdeklődésből és szenvedélyes tudásvágyból." Paul Léautaud