Fotók: Horen
Itt vagyunk megint. Mikorra ez a szám megjelenik, talán már ketten, illetve négyen, egy családként. Másodszorra is megjárjuk majd az utunkat, ismeretlen ismerős terep lesz. Pedig fogadkoztam, mondtam, állítottam: nem, köszönöm, elég volt, jó nekünk hárman. És mégis. Valahogy hiányzott a negyedik láncszem. Ismerem és folyamatosan megtapasztalom a testvéri szövetség hatalmas erejét, szerettem volna ezt az érzést a gyermekeimnek is átadni.
A cikk megjelent a Klikk Out 2018/07. számában.
A 20. század elején Alfred Adler osztrák pszichológus, az individuálpszichológia atyja foglalkozott elsőként azzal, miként befolyásolja életutunkat, személyiségünket az a tény, hogy hányadik gyermekként érkezünk a családba. A testvéreknek a születési rangsorban más előnyökkel és kihívásokkal kell szembenézniük. Érdemes tehát szülőként megismernünk és ezáltal megértenünk a különböző korban, és a születési sorrend különböző „létráján” álló gyermekek sajátos igényeit, vonásait, talán könnyebben felismerhetjük szorongásaik, félelmeik okát és gyökerét.
Az elsőszülöttek születésük után amolyan „kísérleti nyúl“ pozícióba csöppennek. A szülők ismeretlen szerepbe kerülnek, így náluk nincs egyfajta kiforrt nevelési stílus, próbálják betartani a kért és kéretlen tanácsokat, ritkán hallgatnak saját szülői ösztöneikre.
Az elsőszülött gyermekeket a bizonytalanság és a tökéletességre való törekvés jellemzi.
Mivel több időt és figyelmet kaptak, mint testvéreik, nagyobb elvárások is nehezednek rájuk. Az idő előrehaladtával meg kell küzdeniük a testvérféltékenységgel és a trónfosztottság érzésével. Gyakran adják tudtukra, hogy „te vagy a nagyobb, neked kell okosabbnak lenned“, mellyel felelősséget tesznek a gyermekre, hogy mindig okosabbnak, megfontoltabbnak, előrelátóbbnak kell lenniük testvéreiknél.
A másodszülöttek vagy középsők már egy kitaposott úton haladnak együtt a családdal. Nehéz feladatuk van, mert már egy működő családi egységben kell megtalálniuk a saját helyüket, és talán pont ezért az életben sokkal leleményesebbek és kreatívabbak.
Általában ők a család lázadói.
Az ő esetükben a szülők már nem olvassák el a nevelési tanácsok összes apróbetűs részét, magabiztosabbak a gyermeknevelésben, gyakran felismerik, mit szeretnének az előzőhöz képest másképp csinálni. A másodszülöttek nem tudják, milyen egyedüli gyermekként működni a családban, ezért jobban tudnak csapatban dolgozni és egységben gondolkozni. Szüleik kevesebb elvárással fordulnak feléjük, ennél fogva nem igazán igyekvőek. Ha a sorrendben ők a középsők, akkor a legkevesebb figyelem hárul rájuk, melyet nehezen élnek meg. Viselkedésüket állandó figyelemre való éhség jellemzi.
A legkisebb gyermek szimbolikája a népmesékben is nagy hangsúlyt kap. Ők azok, akik elindulnak szerencsét próbálni hamubasült pogácsával a tarisznyájukban. Ám Alfred Adler szerint a leghálátlanabb pozíció mégis a legkisebb gyerek pozíciója.
Gyakran ők a család szórakoztatói, bohócai, a legkisebb gyermek, aki a legtöbb figyelmet kapja. Nagyon sajátságos, kiváltságos helyzetben van a családban: ő az elkényeztetett, aki mindig a legkisebb marad, akire semmit nem lehet rábízni.
Szinte minden felelősséget levesznek róla, előfordul, hogy az eltúlzott szülői védelem miatt nyomasztó kisebbrendűségi érzést él meg, az élet problémái elöl kitér.
Vajon mi a helyzet az egykékkel? A pszichológia nemcsak azokat nevezi egykéknek, akiknek nem született testvérük, hanem azokat is, akiknek testvére hét évvel később született. Az egykék a szülői figyelem középpontjában állnak, melynek veszélye, hogy önállótlanná esetleg túlzottan megfelelni vágyóvá válnak. Fontosnak és különlegesnek érzik magukat, s az emberi kapcsolataikat is ez alapján alakítják.
A születési sorban elfoglalt helyünk csak egy a számos tényező közül, amelyek hatással vannak szellemi és érzelmi fejlődésünkre. A szülő-gyerek kapcsolat nyilvánvalóan minden esetben más és más, hiszen a szülő életkora, tapasztalása, személyisége változik, s ezáltal másképpen hat gyermekére és fejlődésére.