XIII. Labdarúgó-vb – 1986. Mexikó

Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság minden háztartásba „belopta” magát. Az egy hónapig tartó torna közben felidéztem magamban az elmúlt évek történéseit. Főleg azt a pillanatot, amikor megpecsételődött a sorsom, hogy ezentúl négyévenként kénytelen legyek áldozni a labdarúgás oltárán.

1986-ban tízéves lurkó voltam, és apám Képes Sportjait lapozva tárult elém a világesemény. Persze, emlékszem négy évvel korábbról Naranjitora, a spanyolországi vb kabalafigurájára is. Ezt a kis kövér, narancs-fickót és kedves mosolyát számtalanszor lerajzoltam. Azt is tudtam, hogy a magyarok 10:1-re verték Salvadort, ami, ha jól tudom, azóta is rekord a világbajnokságok történetében. De nyolcvanhat alapjaiban változtatta meg a labdarúgáshoz való hozzáállásomat. Két éve jártam már DAC-meccsre, akkor…

1986 – Mexikó. A közép-amerikai országnak nem ez volt az első vb-je.

 

Eredetileg nem is itt, hanem Kolumbiában lett volna a ’86-os vb. Majd egy évvel a megnyitó előtt földrengés rázta meg a tequila hazáját, aminek okán veszélybe került a rendezés. Pique, az esemény szombrérós alakja picit a ’70-es vébé kabaláját idézte. Az akkori fiú, a tizenhat év alatt meglett emberré „fejlődött”, és ugyancsak szemrevaló bajuszt növesztett. Európából elsőként a magyar válogatott biztosította részvételét a legjobb 24 csapat között. A felkészülés során a brazilokat is legyőzték 3:0-ra. Akkor még nem értettem ennek jelentőségét, csak nyugodjék édesapám méltató szavaiból sejtettem, hogy ez olyan, mint megmászni a Himaláját. Az 1938-as és 1954-es elvesztett vb-döntő, valamint az Aranycsapat történetét akkor hallottam először. Nem csoda, hogy ezek után valósággal „nekifeszültem” legújabb kedvenceimnek. Kívülről fújtam a nemzeti tizenegy összeállítását. De Détáriék mellett az összes mérkőzésre kíváncsi voltam.

A címvédő olaszok játszották a nyitómérkőzést Bulgáriával, de nem bizonyítottak.

 

A dunaszerdahelyi „korzón”, vagyis a mai Bartók Béla sétányon siettem aznap haza anyuval. Olyan, mintha ma lett volna. Még arra is emlékszem, hogy sült hasábburgonyát vettünk az úton, amit be is burkoltam, mire hazaértünk. Aztán este a fekete-fehér, Videoton márkájú televízióinkban szájtátva néztem a vb megnyitó ünnepségét, és persze az olasz-bulgár nyitómeccset. Majd eljött a nap, amikor végre a magyarok is kifutottak a zöld gyepre. Mezey György fiainak első ellenfele az akkori nagy baráti ország, nagy baráti csapata volt.

Nem tudom, hova kellett volna macskakörmöket raknom, így inkább nem raktam sehova – „barátilag”.

 

Szóval Irapuátóban, elképesztő tengerszint feletti magasságban 6:0-ra leléptek minket a szovjetek. Mint utólag kiderült, ez a meccs volt a magyar foci „Mohácsa”. A hatos szám szitokszó lett az országban, Budapesten például nem akartak utazni az emberek a hatos villamossal. Apró szépségtapasz volt csupán Kanada legyőzése, mivel a csoport utolsó találkozóján a franciák is jobbnak bizonyultak a magyaroknál.

Tészta reggel, tészta délben, tészta este?!

 

A kiesés okait boncolgatva, elsőként az étkezési szokások kerültek a felszínre. Azon belül is a tészta, mivel a mexikói éghajlathoz nem szokott magyar labdarúgók étrendjét „gazdagította”. Akarom mondani, kímélte. A nemzeti csapat csomagolhatott, és hazautazott. A folytatásban egy életre megtanultam Diego Maradona nevét. Argentínát a döntőbe vezette, ahol az NSZK csapatát felülmúlva világbajnokok lettek. Lőtt gólt lábbal, fejjel és kézzel is. Bizony, az volt az Isten keze az angolok ellen.

Életem első „szurkolói pólója” még ma is visszaköszön a családi fotóalmumból.

 

Pár hónap múlva megkaptam életem első szurkolói pólóját, melyre a vb kabalafiguráját vasalták rá, alatta pedig a MEXICO 86 felirat volt olvasható. Nagyon vigyáztam rá, féltettem, óvtam. Hogy mi lett a sorsa, már nem tudom, de feltételezem, hogy egyszerűen kinőttem. Még mindig a birtokomban van viszont a világbajnokság emlékkönyve, rongyosra olvasva. Valamint megmaradtak azok az emlékek is, amiket a vb hatására éltünk át a Grundon, reggeltől estig…

(Roberto)

MEGOSZTÁS
Bögi Róbert
Csak egy srác vagyok a Grundról, aki szereti városa fociját. Apáról fiúra. Egy örök szerelmes. Adni és kapni! Egyszer vasutas, máskor az „intelligens fanatikus”. Ultra! Jókai, Mikszáth és a rántottsajt követője. Kowalsky és Fankadeli hallgató. Egy nagy gyerek – nekem így kerek! Az írott szónak néha a szóköz ad értelmet. Nyisd ki a szíved, hogy megtaláld! Kedvelem a történelmet és ismerem a világ összes zászlaját. A legszebb piros-fehér-zöld! (Roberto)