Kiállítással zárt a nemzetközi művésztelep Dunaszerdahelyen

Az idén 19. alkalommal szervezték meg városunkban a nemzetközi művésztelepet. „A Kortárs Magyar Galéria péntek esti kiállításmegnyitóján azt jöttünk ünnepelni, hogy 10 művész 19. alkalommal jött össze, hogy megismerkedjenek Dunaszerdahellyel, egymással, és ami a legfontosabb, hogy közösen alkossanak” – mondta el Iván Péter.

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

A galéria vezetője üdvözölte a művészeket, a vendégeket, majd elmondta, a művésztelep zárásaként hagyomány, hogy az elkészült művek egy részéből kiállítás készül, ahogy hagyomány az is, hogy ilyenkor a már meglévő gyűjteményből is készül egy tárlat. Az elmúlt évek kiállításai során mindig egy-egy katalógusból válogattak. Az eddigi katalógusok anyaga már bemutatásra került, most azok a munkák lettek kiállítva, melyek a 2008-2012-es évek során kerültek a gyűjteménybe. Ezen időszak anyagából egyébként hamarosan katalógus is készül.

A rövid ismertető után köszöntötte Szakáll Mária festőművészt, a galéria kuratóriumának alelnökét, Karaffa Attilát, aki a kuratórium mellett Dunaszerdahely önkormányzatát is képviselte, valamint a kuratórium további tagját, Péntek Istvánt. Majd felkérte megnyitó beszédére Varga-Amár László festőművészt, aki szintén tagja a kuratóriumnak, egyben a 19. művésztelep művészeti vezetője is volt.

Varga-Amár László a kiállítás kurátoraként a földszinti tárlatról elmondta: „A kiállított anyag az adományázások révén lehetne heterogén, mert nem egy kurátori válogatás eredménye, de mégsem az, inkább színes. A tereket próbáltam úgy berendezni, hogy egységes hatást keltsenek. Remélem, sikerült. A művészetpártolókat pedig Cicero szavaival buzdítom: »A megbecsülés serkenti a művészetet«.”

A teljes cikk és a képgaléria megtekinthető a Dunaszerdahelyi.sk oldalán.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább