Hétfő
Telefonhívásom van. Ismeretlen szám. Felveszem.
–Jó napot kívánok Poór úr, beszélhetek önnel? XY-tól kaptam önre telefonszámot, és szeretnék néhány kérdést feltenni önnek…
– Ja, ez stimmel, XY úrt ismerem, üdvözölje…
– Természetesen… Tehát, a holnapi meccs bizonyára önnek is sokat jelent…
– Pillanat, mi csütörtökön játszunk!
– Nekem az van, hogy holnap… Jó, ezt megnézem…
– Várjon, ön nem tévesztett össze engem a nagyszombati Poórral?
– Miért, ön nem Poór úr?
– Poór vagyok, de nem Vlado, hanem Tibor…
– Ahhhh… Elnézést, ezer bocsánat…
– Semmi gond, írja át, ez nem a Vlado száma…
– Rendben, viszontlátásra.
– Szép estét…
Kedd, röviddel a Nagyszombat továbbjutása után
Nézem, sms jött.
,,Gratulálok. Hát akkor mégiscsak meglett…, felcsörrinthetem önt holnap?”.
Nem hiszem el! Megint összetévesztett. De most már picit idegesített, hogy ez a szlovák újságíró ennyire felszínes munkát végez…
Hát akkor írom a választ.
,,Felcsörrinthet engem, de nem biztos, hogy azt a választ kapja, amit elvár tőlem. Még mindig aggaszt, hogy a bajnoki címünk picit infikált…, a rendőrség gyanúja nem hagy engem nyugodtan aludni… Most mi, ha nem megérdemelt a bajnoki cím? Ez aggaszt engem, és vegyes érzéseim vannak a továbbjutás után is…”
Pufff. Korrekt leszek, nem írom meg az újságíró és a szerkesztőség nevét sem, de picit kiélveztem ezt a szitut, ha már egyszer Poór vagyok… More, legalább a telefonszámokat jegyezzétek meg, ha már a fociról hülyeségeket írtok… Tisztelet a kivételnek!
Szóval, így aludtam el a minszki utazás előtt…
Szerda, Minszk
Tíz órakor szállt fel a repülőnk és Tbiliszivel összehasonlítva, ez az egy és fél óra amolyan – egyet tüsszentek és ott vagyunk volt…
Azért lényegesen más Grúzia, mint a Lukašenkós Fehéroroszország. Még a repcsin ki kellett tölteni egy hasonló papírt, mint annak idején a nyolcvanas években, amikor külföldre utaztunk. A minszki reptéren tudatosítom, de jó, hogy nem felejtettem el a biztosításomat – bizony, enélkül szerintem ottrekedtem volna a reptéren, mint Tom Hanks az egyik filmjében…
Viszont, amilyen verda várt minket a transzfernél… Lukašenkoék alaposan kitettek magukért…
A mi szállásunk a Crown Plaza hotelban van, míg a játékosok a közeli Beijing szállodában csomagoltak ki.
Irány a stadion és az edzés. A hazai, azt hiszem Sergej nevezetű úriember körbevezet a stadionban, amely vagy nyolcvanéves, és alig egy hónapja adták át a rekonstrukció után.
Megmutatta nekünk a press szektort, a főtribün hetedik emeletén leszünk, ablakon keresztül nézzük majd a meccset, és mivel egy rakás klíma van ott beszerelve, másodperceken belül fázni kezdtem, azt hiszem, három trikó lesz rajtam…
Az eredeti press szektor atlétikára volt elkészítve, a százméteres célegyenesnél, tehát semmit nem látnánk, és villany sincs ott. Érdekes, de kemények vagyunk, Lukašenko, mi nem ijedünk meg… a hidegtől… 🙂