HANGFAL: Amit a szív sűrít, a dal kipufog

Lauren Mayberry az egyik legerősebb frontember ma a popzenében, és ezt a pozícióját különösen azzal harcolta ki, hogy nem engedte magát a stúdiók által a törékeny leányzó skatulyába betuszkolni.

A cikk megjelent a Klikk Out 2018/08. számában.

A CHVRCHES kezdeteitől két pasi áll mögötte, és szerkeszti az izmosabbnál izmosabb szintialapokat és ritmusokat, ő pedig brutális hangjával még ezt a sűrű és intenzív zenei masszát is olyan lazán rángatja, mintha csak jojózna.

CHVRCHES – Love Is dead

♥♥♥

 

Jelen: Miracle, Get Out, Graffiti, My Enemy, Deliverance.

Múlt: The Mother We Share, Recover, Gun, We Sink, Lies, Clearest Blue, Never Ending Circles.

 

Ennek eredménye, hogy rögtön nagyszínpadra kívánkozik az, amit művelnek. A CHVRCHES-nél észrevehető, hogy az első, szintipophoz képest meglepően friss albumukhoz viszonyítva mára sokkal rádióbarátabbak lettek, és ugyan kevesebb az izgalom az egészben, de még ezzel is domborítanak az átlaghoz képest.

Hallgasd meg:

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább