Ahonnan már nem volt visszaút, de mégis!

(Nyitra–DAC, kicsit másképp)

Kalandosan alakultak a nyitrai túránk előkészületei. Egy percig sem volt kétséges, hogy megyünk-e, csupán az volt kérdés, kivel és mivel? Mivel vétek lett volna kihagyni. A nyári hőség éppen a tetőfokára hágott, majd a derűre ború került. Aztán autóba pattantunk, kettecskén, és a száguldó kékséggel a vihart is magunkkal vittük Dunaszerdahelyről. Végig az úton, a sötét fellegek gyűrűjében, megálló nélkül haladtunk előre. Itt-ott villámok cikáztak, és egyre közeledett Nyitra.

Így vonultunk be kettecskén, és képzeletben el is foglaltuk a várost!

 

Egy laza városnézésre is futotta, amit a meccs után már nem vállaltunk volna be. Merész húzás volt megnézni a stadion főbejáratát is, de hajunk szála sem görbült. Én meg amúgy is kopasz vagyok… Befordulva a számunkra kijelölt parkolóba, azonnal látszódott, hogy a hatóságok semmit sem bíznak a véletlenre.

Fekete Nándor felvételei

Talpig harci díszben, és gondolom vízben (a fülledt idő miatt). Az új stadionhoz új kordon is dukál, mert az ideiglenes elválasztó elemek is most mentek át a tűzkeresztségen. A Nyitra folyó felett átívelő gyaloghídra aggatott lakatokat most nem szaporítottuk. Amúgy sem a romantika pillanatai következtek, hanem az ádáz küzdelemé.

Korán érkeztünk, így nem volt nagy „molesztálás” a beléptetésnél.

 

Annál inkább a lelátó alatt. Az éppen csak összetákolt büfén és az illemhelyeken sem ajtó, sem ablak nem volt. Az ember komfortzónáját ugyancsak irritálhatta, csakúgy, mint a „pottyantós” vécék, melyek már eleve „üzemhőmérsékleten” működtek.

A MOL Aréna átadásának szintjétől fényévekkel lemaradt stadion hasonló, mint a szenicei vagy a poprádi. Talán pár sorral magasabb „társainál”. Bár a nyitrai vár még most is ott magaslik felette, a hely szépsége már megkopott a modern létesítmény miatt.

Mire felmértem a terepet, a DAC két kapusa kifutott a gyepre. Hoppá! Egyik sem a Macej!

 

Patrik amúgy elutazott a csapattal, de sérült, így honfitársa, Jedlička debütálhatott. Volt is pár remekbeszabott védése. Sőt, nem az a vonalkapus, de a második gólnál talán picit aláfutott a labdának. Az első gólt közvetlenül a szünet előtt kaptuk, pedig akkor már több góllal vezethettünk volna. Undorító volt, ahogy a nyitrai góllövő nem a sajátjai elé, hanem élénk futott, és térdre ereszkedve intett csendre minket. Kapott is hideget, sört, vizet, meg egyebet.

Fordulás után, már 2:0-nál a hazai nézők gúnyos tekintetétől új erőre kapott a H szektor.

 

H, mint Hungária! Ria, Ria! H, mindhiába támadunk, innen már talán nincs visszaút. Vagy mégis? Az állandó ütemes rigmusoktól a lelátó oldala is behorpadt. A meleg egyre inkább beszorult a tető alá.

Aztán Pacsi bejött és nyesett egyet – 1:2. Azonnal megjelent a fény az alagút végén! A nyitrai főtribün aggódni kezdett, de ez nem az én „Bayom”! A mi Bayónk – 2:2! Góóól! Istenem, ezt honnan hoztuk vissza! Most már a letargia is helyet foglalt a hazai szektorokban, és a hangosbemondó hölgy „fülbemászó” hangja elcsuklott.

Hazamegyünk 2:2-vel, vagy meglépjük a lehetetlent? A hihetetlent? Elrontjuk a nyitraiak ünnepét?

 

Tavaly is volt esélyünk a győzelemre, aztán csúfos véget ért a mérkőzés. Most két meccslabdát szalasztott el a Nyitra 2:2-nél. Fújja le, spori! De négy perc hosszabbítás lesz. Négy perc, és most nálunk a laszti… Hangban már régen verjük a hazai fanokat. Szöglet! Száll be a labda, ott van, baz*meg! Bayo – 2:3! Elszabadul a pokol, a nyitrai nézők elindulnak haza, a DAC játékosai előttünk csúsznak. Kicsi a rakás, csinálj nagyot! Vége! Kezdődik a fieszta, és az éjjel nem ér véget egyhamar… Indulás haza, speciel a „régi úton”, amerre jöttünk. Sál az ablakban, előttünk három kocsi. Egy piros, egy fehér és egy zöld! Három forduló, kilenc pont! Gyere le jóisten, sárga-kék a szívünk!

(Roberto)

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább