Talán a szezon legtanulságosabb meccse, tanuljunk belőle!

A meccs utolsó perceiben egy érdekes momentumot észleltem, amikor a rózsahegyi játékos a földre roggyant, mert begörcsölt a lába. Megszólalt a füttyszó a vélhető időhúzás miatt, amellyel a nézők a nemtetszésüket fejezték ki. Pici tévedés volt ez, mert a percről percre nyilvánvalóbb vérszemmel rendelkező ellenfél végig a győzelemre hajtott. Végeredményben, ha elfogultság nélkül értékeljük a pályán történteket, akkor számunkra az utóbbi időszak egyik leghasznosabb mérkőzése lehet ez a szombati, felettébb érdekes csata.

Kezdem. A nyitrai meccs után elmondtam a véleményemet, hogy a Fortuna Liga edzőinek java része másként reagálná le a kétgólos előnyt. A Rózsahegy elleni meccsen bebizonyosodott, hogy a liga arculatát teljesen más edzői taktikai felfogás jellemzi, mint amilyet Galád mutatott be.

Ki kell mondani, hogy a nyilvánvaló pozsonyi, és az ezt követő nagyszombati cirkuszok mellett a liga színvonala radikálisan növekedett. Régebben is jellemezte a bajnokságot, hogy a kiváló taktika nemcsak a tabella legerősebb csapatainak az erőssége, de

az utolsó szezon, és ahogy észlelem, az új szezon eleje is arra utal, hogy ebből a szempontból nagyot lendítettek a liga csapatai.

 

Az edzőváltás után, logikusan a legfontosabb dolog, hogy minél hamarabb kialakítsuk a csapat új gerincét. Egyértelmű, hogy a legjobb edzőnek is idő kell, hogy képbe legyen – saját bőrén megtapasztalva – a liga erőviszonyaival, arculatával, és ehhez nagyon jól jöhet a Rózsahegy.

Örzsik Ödön felvételei

Megjegyzem, minél kevesebb lesz az amolyan Šatka-féle döntésekből, és nem varrja be saját magát Hyballa, annál gyorsabban kerülünk vissza egy olyan státuszba, amelynél kimondhatjuk, hogy a csapatunk kompakt.

Hm… Mostanság sokan kérdezik, mi a véleményem az új edzőről. Én így mondanám… Eddig szerintem részleges döntéseket lehet nála elemezni, és felhívni a figyelmet arra, mi jött be és mi az, ami ad hoc döntésként nem jött be. Ki kell mondani a nyilvánvaló hibákat is, főleg akkor, amikor minden okésnak néz ki (mint most), mert olyankor hajlamosak vagyunk rózsaszín szemüvegen keresztül látni mindent.

Hyballa hozott már néhány jó döntést, pár rosszat is,

 

és szerintem mindkét kategóriát tudatosítja, de ami a legfontosabb, újra definiálta (vagy teszi ezt aktuálisan is) az arculatunkat, sokszor radikálisan megváltoztatva a posztok feltöltését egyes spílerekkel.

Ez rettentően nehéz feladat, ismerve a kiindulópozíciót. Szóval, Hyballa nem azon edző, akit leolvashatunk egy hét alatt, mint például Marićot,illetve így mondom, nem ajánlatos borítékolni most, hogy Hyballa sikeredző lesz vagy bukta…

Sikerülhet neki, de ehhez az kell – és ezzel segítünk Peternek is –, ha mi is tudatosítjuk, mi nincs rendben, mert csak így tudunk korrigálni.

Marin… Nincs értelme, hogy kihagyjam a témát, mert már az egész város tudja, de próbálom úriemberesen megvitatni. Nem szeretném, hogy a szlovák sajtó ezen csámcsogjon, főleg a szlovak sajtó korrupt fülű bohócai. Idegesítene, ezért ez legyen a jelmondat: Mi ezt is megoldjuk!

Nyilvánvaló – (és kérem, senki se kérje tőlem, hogy az okot nyilvánosan kiírjam), vagyis benne van a pakliban, hogy Marin távozni kényszerül, és én támogatom Hyballa akár radikális döntését is.

Ez a klub, a csapat, a kabin, és a jövőnk érdeke, hogy principiális döntést hozzon Hyballa,

 

és ezt szerintem respektálni kellene Marinnak, valamint nekünk is, bármilyen közkedveltségnek örvendett a kapitány… Pont ez, kapitányként nagyobb felelőssége volt és van. Pont.

Kapustéma: talán így lesz jó, ha ezt az úgymond, újradefiniált véleményemet írom le: Kell egy magas, beadásokra kifutó tapasztalt kapus, mert tipológia szempontjából ilyen kapusunk nincs – függetlenül attól, mit teljesítenek a kapusok (mellesleg, a tegnapi meccsen Jedlička megfogta, amit lehetett).

Meccs. Remek Kalmár. Hasznos Vida Krisz. Igyekvő Šimčák, de a két kötény mellett többször elég simán átsurrantak mellette a rózsahegyiek. Kone hasonló helyezkedési hibája után kaptunk gólt, mint amilyet elég gyakran csinált anno Huk.

Bayo… Róla már szinte minden elmondhatót elmondtam, érvényes a tegnapi meccsre is.

Pacsi. Magabiztos büntető, fontos gól, kell akkor is, ha még nem optimális a formája.

Kompaktabb volt az ellenfél, főleg a második félidőben. A vendégek második gólját megelőzte négy hasonló akció, pontatlan befejezéssel.

Viszont, amit kihozhattunk ebből a meccsből a különféle akadályok miatt, az meg is lett.

 

Még egy dolog, és ez fontos. Hyballa – kellene egy pici kommunikáció-refresh. A zsoviális viselkedésnek is megvan a határa. Nem szeretnék Nagy Kriszti helyébe lenni, amikor a tényleg remekül kivitelezett profi teljesítménye alatt a sajtón, néha érthetetlenül és feleslegesen kabarézik Peter. Erre nincs szükség, és tisztelettel kell lenni Krisztián iránt a nyilvánosság előtt, amikor végzi a munkáját. Látszólag detail, de szerintem fontos dolog.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább