Új üzletközpont és még egy sáv a dunaszerdahelyi Tescónál

Az előre megadott ütemterv szerint zajlanak a munkálatok a Tesco Galéria üzletközpont melletti útszakaszon, ahol a körforgalom is megújul.

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Márkus Orsolyától, az Építésügyi főosztály megbízott vezetője elárulta, az útszakasz mellett egy 4000 négyzetméter alapterületű üzletközpont is épül majd és kialakításra kerül mellette 95 parkolóhely is. A Tesco melletti átalakítás azt a későbbi célt is szolgálhatja, hogy a Galántai útról a Dunaszerdahely felé érkező teherforgalom az új elkerülő úton (amely már hivatalosan is átjárható és II. János Pál pápáról lesz elnevezve) ki tudja kerülni a várost és kijusson a Komárom felé vagy Pozsony irányába vezető szakaszra, esetleg az ipari részre.

„A kürti úttól a körforgalomig egy forgalmi sávval szélesedik az úttest, így a munkálatok befejezése után 3 sávos lesz. Ezzel párhuzamosan kiépítésre kerül egy közös bicikliút és járda, 2,50 m szélességben ugyanezen a szakaszon. A meglévő körforgalom is bővítésre, szélesítésre kerül, hogy az egyre növekvő forgalomnak megfeleljen. Az  építkezési munkálatok tervezett befejezése szeptember vége” – nyilatkozta Márkus.

A cikk folytatása elolvasható a Dunaszerdahelyi.sk-n.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább