Szigi-szemmel

Celebvilág

– Andy Vajna felesége most éppen Londonban van, szóval innen sem maradhatott el a bejelentkezés, és egy melltartós fotóval lepte meg rajongóit Tímea. A hozzászólók közül többen szinte könyörögtek, hogy dugja már meg valaki ezt a tüzelő kancát, hátha lenyugszik.


Magyar foci 

– Alsóházi rangadót játszott egymással Felcsúton Mészáros Lőrinc csapata Seszták Miklós exminiszter Kisvárdájával. A Nemzeti Sport hivatalos közleménye szerint 589 néző látogatott ki a Pancho arénába, de az MTI csak 400 futballdrukkert említett. Az ottlévők elmondása alapján voltak vagy 60-an.


ECO

– kilenc tipp jelent meg, hogyan csökkentsük a műanyag hulladékok mennyiségét. Köztük van olyan javaslat, hogy kerüljük a gyorséttermek látogatását, vagy vigyük magunkkal a saját bögrénket. Lelki szemeimmel már láttam minisztereinket egy-egy falunapon saját bögrét tartogatni, már ha a VIP-sátorban nem kristályból vedelnek.


Csontig nyalás 

– mivel a Videoton focicsapat ultrái bojkottálják csapatuk mérkőzéseit, a Vidi szakemberei üzentek a Csallóközbe. Kellene néhány szurkolót importálni, hogy valaki hangosan szurkoljon a kupameccsen. Akadt is néhány „szervező” az eksönre, akik ettől még nagyobb magyarok lettek.


Szex

– éveken keresztül análisan közösült egy kínai pár, akik végül több nőgyógyászt is felkerestek problémájukkal, ugyanis a hölgy nem esett teherbe, hozta le a bulvársajtó. A sok csallóközi lütyő pedig elhitte ezt a kacsának is gyenge hírmorzsát.


Annácska

– bugyi nélkül, pucsítás közben videózták Kelemen Annát, most mindenki ezt akarja látni az interneten. Annácska, többen kérdezték Dunaszerdahelyen mennyi a taksa most a jelenlegi árfolyam szerint euróban?


Sziget

– látogatócsúcsot produkált az idei Sziget Fesztivál, bár pontos adat még nincs, de több mint félmillióan voltak kint a Hajógyárin. Jeges barátom meg is jegyezte, tudod mennyi csacsunó fogyhatott el ott, more?!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább