KLIKK OUT-ARCHÍVUM

Godár Iván Dunaszerdahelyen él, és egy „lánynevű” elektro-szaküzletben dolgozik. Egy Kínában élő ismerősük meghívására utazott el feleségével Kínába. Így emlékszik vissza a kalandra.

A cikk megjelent a Klikk Out 2011/11. számában.

Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.

Egy nap – hasonlóan, mint Alex Garland könyvének főszereplője, a „hátizsákos vándor“ Richie, aki Thaiföldre utazott – eldöntöttük a feleségemmel, hogy idén mi is kalandos helyre utazunk: Kínába. A könyv és a film főhősével ellentétben nekünk már az út elején volt egy biztos pontunk. Egy kint élő ismerős, akinek a már két éve érvényben lévő meghívására végre igent mondtunk. Az egyiptomi tengerpart helyett ez alkalommal egy kalandosabb utazás mellett döntöttünk. Tehát Kína.

A repülőgép Pekingben landolt. Ismerősünk ott él már 17 éve. Az ő segítségével hoztuk össze az útitervet. Az első négy napra Peking volt beírva a jegyzetfüzetbe. Ez a négy nap az első tapogatózásokról szólt.

Visszatérve az első benyomásaimhoz, bevallom, mielőtt leszálltunk a repülőgépről, nem tudtam, mi vár ránk, és nagy volt a respektem. Meglepetésemre kisebb tortúra lett a kontroll a pekingi reptéren, mint gondoltam.

Annak ellenére, hogy egy kemény, kommunista rezsimű ország, minket, európaiakat eléggé „lazán” kontrolláltak – legyintve átengedtek. Persze az energia, amit rajtunk megspóroltak, nem veszett kárba. Alaposan felhasználták a hazaiakra…

 

Ha az ember bemegy a pekingi metróba vagy egy nagyobb épületbe, szkennelik a táskákat. De itt is főképp csak a hazaiakét… A turistákkal rendkívül előzékenyen és tisztelettel bántak.

Az ismerősünk már várt a reptéren, és fittyet hányva arra, hogy a hat órás időeltolódás miatt „húz az ágy”, az iránytűje könyörtelenül a Kínai Nagy Fal felé mutatott. A reptértől körülbelül hetven kilométerre van a kínai nemzet zarándokhelye. A gyönyörű, napos időben a felvonó volt a járművünk. Egy kicsi problémát a levegő nedvessége okozott. Nem izzadtunk. Dőlt rólunk a víz… Az építményre nagyon, de nagyon büszkék, szinte íratlan szabály, hogy minden kínainak kötelező megtekinteni.

Egy európai talán hajlamos Kínára csak a történelem és a jelen szemszögéből nézni. Már az első napokban erősödött bennem az érzés, hogy nem tesszük rosszul, ha a nagyváros és a vidék szemszöget is használjuk.

 

Peking maga a történelem, és ez sugárzott is a városból. Hongkong és Sanghaj inkább a jelenről szól. Hongkongot szemrebbenés nélkül a kelet New York-jának nevezném, az egy luxusváros.

Egy kis „difi”: míg a pekingi metró húsz centbe kerül, és három megállóval eljuthatunk a város egyik végéből a másikba, ami azért hatalmas távolság, Hongkongban egy út a reptérről a belvárosi hotelba 83 hongkongi dollárba kerül, azaz 8 euróba…, vagy egyik este egy átlagosnak számító helyen 43 euróért vacsoráztunk. Fejenként.

Külön fejezetnek számít a táplálkozás Kínában. Nagyobb városokban nem okoz gondot, de vidéken átéltünk néhány sokkterápiát.

Egy alkalommal a nálunk is ismert kung-paót rendeltük. Miután kihoztak egy csibelevest és a kanalammal „belegázoltam”, majdnem hanyatt dőltem. Belsőségek, szemek… Minden, ami ehető vagy rágható volt a csibén.

 

A feleségem csak ijedten felkiáltott, de én nagyon éhes voltam, úgyhogy befaltam… Na jó, az, hogy befaltam, kicsit erős szó… Akinek gyenge gyomra van, ha egyszer elutazik Kínába, a nagyvárosokban nyugodtan ehet, de vidéken döntsön az éhezés mellett.

Még egy gasztronómiai “ütközetről” ejtek szót. Skorpiók, lárvák, bogarak, apró madárkák, varangyok. Mindez pálcikán, elég volt mártogatni az olajban. Úgy eszik, mint mi a „jégkrémet”. Ebből a választékból a skorpiót találtam elfogadhatónak. Hogy milyen az íze? Mint egy ropogós chipsnek… Hajlamos voltam a lárva megkóstolására is. Nem sokáig. Nézegettem, mérlegeltem a következményeket, de amikor megláttam, hogy a mellettünk lévő asztalnál egy angol turista milyen arcot vág, miután megkóstolta a lárvákat, behúztam a kéziféket…

Hm… Stílusos lenne, ha a történetünk első részét úgy fejezném be, hogy: Jó étvágyat! De, mivel volt gyerekszobám, nem teszek így…

 

Folytatás: Kisvilág, nagyvilág: Kína (II. rész)

MEGOSZTÁS
Klikk Out
Havonta megjelenünk nyomtatott formában, de naponta itt vagyunk friss hírekkel, érdekességekkel.