(DAC–Szered, a pályán kívülről)

Ha azt mondom, Szered, hirtelen két dolog is az eszembe jut. Az egyik, hogy apám ott volt katona, a másik pedig a szeredi kekszgyár, lévén, édesszájú vagyok. Csak a focicsapatuk az, ami eléggé ismeretlen számomra, és gondolom mások számára is. Legfeljebb a hetvenes évek divíziós korszakából rémlik valami, az is csupán a krónikákból. Most mégis itt vannak, feljutottak az első ligába. És ha már itt vannak, jól elvertük őket, mint jég a határt. Ami az időjárást illeti, nos az volt rendesen! Nedvesen, szelesen. Csak én nem voltam meccsen, nem mehettem! Igazoltan hiányoztam:

 🙁 🙁 🙁 🙁 🙁

A vasútnál ünnepnapon műszakot csak halotti levél ellenében lehet kimenteni…

Próbáltam átadni magam a fílingnek, de amikor elmentem az Aréna mellett, éreztem, hogy szinte megszakad a szívem.

 

Ugyanúgy hangolódtunk a meccsre, mint máskor, csak alkoholmentesen! Egy óra a törzshelyünkön, majd irány az Aréna a cimborákkal. Illetve annyi volt a különbség, hogy ezúttal csak kíséret voltam. Kitől kapok puszit a góloknál? – kérdezte a menyasszonyom, mire én azt válaszoltam, hogy majd vasárnap reggel bepótoljuk, mind az ötöt (kvázi ezzel eltaláltam a végeredményt!).

Nyitókép: Örzsik Ödön

Amerre a szem ellátott, sárga-kék szurkolók hada, mindenki a stadionba igyekezett. Az én társaságom is áthaladt a forgókapun, csak néztem, ahogy eltűnnek a látószögemből. A sarkon még kezet fogtam a Chilivel, meg a Vladóval, majd a műsorfüzetet beszerezve irány haza átvetkőzni vasutas szerkóba.

Munkába menet éppen a névsorolvasásnál tartott az Aréna. 36-os számmal Martin? Jedlička!

 

Szolgálatba állva fél szemmel a DAC szöveges közvetítését kémleltem. Az Aréna tőlem mindössze két kilométerre volt légvonalban. Fényeit is láttam a horizonton, de a pocsék idő miatt a hang „nem jött át”. Ömlött az eső, dörgött és villámlott… Közben Vida Krisz két gólt rámolt be a vendégeknek – írja a honlap, és üzenetet is kaptam. A 37. percben az online megadta magát:

Kedves olvasóink, a szakadó eső miatt sajnos kénytelenek vagyunk egy időre megszakítani a szöveges közvetítésünket. Elázik a technika…

Még szerencse, hogy párhuzamosan elcsíptem Laci élő adását a Facebook-on, és megint jött az üzenet a páromtól – 3:0! Huk a gólszerző (később átírták öngólnak, de üsse kő)!

A második játékrész elejére valamelyest lecsendesült az égi áldás, így hangfoszlányokban végre „közelebb került” a stadion.

 

Egyvalami „hangját” nem lehet összetéveszteni semmivel, és ez a valami a gól! A hangorkán után nyilvánvaló volt, hogy ismét gólt szerzett a DAC – 4:0. Majd a szpíker a góllövőt is bemondta: Kalmár? Zsolt! Kalmár? Zsolt! Kalmár? Zsolt! De ki volt a szpíker? Istenem, ez így mennyire szürreális, hm. Az eszemet sem tudom, mikor voltam kénytelen kihagyni hazai meccset?! Talán még anno a Zólyombrézó ellen, amikor a régi stadionban az északi kanyart búcsúztattuk. Az a meccs 5:1 lett, minő véletlen!? Öt gól… Ahol négy elfér, helye van az ötödiknek is – ha már korábban megelőlegeztem. Tretyakové lett a kegyelemdöfés – 5:0 – az enyém pedig a telitalálat! Ahogy hallottam, valóban hatalmasat „döfött” az ukrán…

Ha már nem mehettem meccsre, legalább „tipmikszűtem vóna” az öt gólra! De azt sem… Azért lesz, ami kárpótol!

(Roberto)

MEGOSZTÁS
Bögi Róbert
Csak egy srác vagyok a Grundról, aki szereti városa fociját. Apáról fiúra. Egy örök szerelmes. Adni és kapni! Egyszer vasutas, máskor az „intelligens fanatikus”. Ultra! Jókai, Mikszáth és a rántottsajt követője. Kowalsky és Fankadeli hallgató. Egy nagy gyerek – nekem így kerek! Az írott szónak néha a szóköz ad értelmet. Nyisd ki a szíved, hogy megtaláld! Kedvelem a történelmet és ismerem a világ összes zászlaját. A legszebb piros-fehér-zöld! (Roberto)