RECEPT: Sajttal töltött kölesgombóc zöldborsómártással, salátával

KLIKK OUT-ARCHÍVUM

A cikk megjelent a Klikk Out 2012/03. számában.

Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.

Hozzávalók 4 személyre:

 

A gombóchoz:

 

20 dkg köles

10 dkg márványsajt vagy szójasajt

1 közepes fej vöröshagyma apróra vágva

2 dl olívaolaj a sütéshez

2 evőkanál fehér tönkölyliszt és ugyanennyi keményítő

zsemlemorzsa (lehet gluténmentes is)


 

A mártáshoz:

1 evőkanál konzerv zöldborsó és egy pici a levéből is

2 dkg vaj vagy margarin

3 dl tejszín vagy szójatejszín

1 kávéskanál keményítő

1 teáskanál durva őrlésű dijoni mustár vagy gluténmentes mustár

1 csokor petrezselyem finomra vágva

só, kevés víz

 

 

A salátához:

tetszés szerinti zöldsaláta hidegen sajtolt olajjal és kis citromlével meglocsolva, pirított szezámmaggal megszórva, és néhány csipet friss csírával még üdébbé téve.

A kölest háromszoros mennyiségű sós vízben – amibe a vöröshagymát is beletettük – megfőzzük, majd lefedve félretesszük hűlni.

Amikor kihűlt jó alaposan összegyúrjuk a többi hozzávalóval, és golflabdányi gombócokat formázunk belőle.

A közepükbe apró sajt darabkákat dugunk, majd a gombócokat két tenyerünk között kicsit összenyomjuk, hogy duci kis formácskákat kapjunk.

Olajozott tepsire tesszük, és 180 fokos sütőben, kb. 15 perc alatt ropogósra sütjük.

A mártáshoz a petrezselymet és a zöldborsót a vajon megfuttatjuk, teszünk bele mustárt, egy kis zöldborsólevet, majd tejszínt és egy kis vizet.

Ha néhány perc forralás után nem elég sűrű, adjunk hozzá egy kevés vízben elkevert keményítőt.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább