XIV. Labdarúgó-vb – Olaszország, 1990
Négy év telt el „Mexikó” óta, ezalatt a magyar foci egyre lejjebb csúszott a lejtőn. A világbajnoki kvalifikációk során már Málta is erős ellenfélnek bizonyult. 1988 végén ismét Mezey György szakvezetése alatt állt a nemzeti tizenegy, majd ’89-ben Bicskei Bertalan vette át a stafétabotot. Mivel a válogatott elvérzett a selejtezők során – így nem jutott ki az Olaszországban rendezett eseményre – a következő évben már Mészöly Kálmán ült a kispadon.
És nem csak ült, „Kálmánbá’” legendás felugrásainál a labda is félve pattant vissza a gyepre.
Apropó gyep! Még ’88-ban az NSZK-ban Európa-bajnokságot is rendeztek, nyolc indulóval. Az Eb kabalafiguráját, Berni nyuszit Dunaszerdahelyen is látni vélték páran egy molinón. Nyoma is van a világhálón, egy fekete-fehér képen. „Akárhogy is fáj, DAC a sztár!” – ugye megvan a történet? Persze hogy megvan, hisz’ ebben az esztendőben találkozott a DAC a Bayern Münchennel is. A kontinensviadalt a holland válogatott nyerte, itt tűnt fel a híres Gullit, van Basten, Rijkaard trió. De hogy rögtön folytassam is a Koeman-testvérekkel, vagy éppen van Breukelennel a kapuban. A magyarok pont a narancs mezesekkel (is) voltak az 5. selejtezőcsoportban. A harmadik helyen végeztek. Egy csoporttal „odébb” Csehszlovákia a második lett, Dánia mögött. Ez a helyezés sem ért továbbjutást.
Nem úgy az 1990-es világbajnoki selejtezők hetedik csoportjában elért második helyezés!
Pontegyenlőséggel Belgium mögött, masíroztak a vén kontinens „csizma-országába”, a DAC „négyesével”, Fieber Péterrel egyetemben. Bár a dunaszerdahelyi hátvéd a zárótornán egy percet sem játszott Jozef Vengloš csapatában, nem méltánytalanul öregbítette a dunaszerdahelyi labdarúgás jóhírét. Törvényszerű volt, hogy a vb után bejelentkeztek érte nyugati klubok. Végül Belgiumba igazolt.
Magyarország, az Eb-selejtezőkhöz hasonlóan a harmadik helyen végzett a csoportjában. A Mezey, majd a Bicskei legénység nyolc mérkőzésből csak kettőt nyert meg (Észak-Írországot gyűrték le oda-vissza), ami édeskevés volt a továbbjutáshoz.
„Jó estét, jó szurkolást” – köszönt be minden este Knézy Jenő a Mondiale-ról.
1990. június 8-án kezdődött, és pontosan egy hónapig, július 8-ig tartott a XIV. Labdarúgó-vb. Apró változás állt be otthon a tévénézés kultúrájába. Mondhatnám, szüleim „színesebbé tették” a foci élvezetét ’86 után, egy szovjet gyártmányú tévékészülékkel.„Bounasera tutti” – hogy ismét Knézyt idézzem, vagyis jó estét mindenkinek. Hálistennek tényleg akkor volt az este, amikor nálunk, hiszen Olaszország egy időzónában van „fatornyos hazámmal”, Dunaszerdahellyel. Visszatérve a televíziónkra, abban három szín dominált, és azok intenzitásán – ma sem tudom, mi okból – a készülék hátulján még állítani is lehetett. A torna kabalafiguráját, Ciao-t nehéz lett volna átszínezni, de én olykor megpróbáltam. Az olasz trikolorból formált figura feje tulajdonképpen egy labda volt. Szögletes idomai ellenére kiválóan tudott ollózni! Még mindig csak 14 éves voltam ekkor – zárójel bezárva! J
A huszonnégy csapatot hat darab négyes csoportba sorolták be.
Csehszlovákia a házigazdákkal, Ausztriával és az Egyesült Államokkal került az „A” jelű „group”-ba. A megnyitót az olaszok játszották Ausztriával (1:0), másnap Fieber társai 5:1-re lelépték az USA-t. A csehszlovákok továbbjutottak a csoportjukból, sőt a nyolcaddöntőben Costa Ricá-t is legyőzték. Csak a későbbi világbajnok NSZK csapata állta útjukat a legjobb nyolc között. Csaknem minden mérkőzést illő volt végigkövetni, és mindegyikről naplót vezetni. A legjobb nyolc közé került még Argentína, Jugoszlávia, Olaszország, Írország, Anglia, és nem kis meglepetésre Kamerun is! Mivel a kedvenc posztom a kapusok voltak, a naplómba végül így jegyeztem le a végső sorrendet. (Ide tartozik még, hogy a grundfoci szabályai szerint mindig a testesebb srác áll a kapuban.) Szóval a sorrend:
1. Illgner,
2. Goycoechea,
3. Zenga,
4. Shilton.
Azonnal lefordítom „emberi” nyelvre, hiszen nem mindenki ismerheti az úriembereket. A döntőben a nyugat-németek legyőzték Argentínát, így 1. az NSZK (Illgner), 2. Argentína (Goycoechea). Az elődöntők vesztesei, a harmadik helyért vívott találkozón döntötték el, hogy a bronzérem otthon maradt Itáliában (Zenga), míg a dobogóról Anglia (Shilton) maradt le.
Négy év múlva az Egyesült Államok következett…
(Roberto)