UPRISING! Lakoma!

Fotók: Ugróczky István

Az augusztusi hónap a Betyártanya életében az egyik legmozgalmasabb, ami a rendezvényeket illeti! Kisasszony havában, egyben az oroszlán csillagállásában két olyan rendezvény szervezésében is részt veszünk, amelyek építése és bontása egyenként közel két hetet vesz igénybe.  És itt még nem beszéltünk azok hosszadalmas tervezgetéséről, illetve az irodában, valamint sokszor a terepen eltöltött időről… Na, de lássuk a medvét!

A cikk megjelent a Klikk Out 2018/09. számában.

NEMESHODOSI NAGY LAKOMA

 

Immár szinte hagyománnyá vált, hogy augusztus hó tizedike körüli időpontban szerveztük a Csallóköz egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényét, a Nemeshodosi Nagy Lakomát.

Idén első ízben vonultak ki standjaikkal környékünk éttermei, így a vendégek egy helyen kóstolhatták a séfek által készített tömérdek ételkülönlegességeket.

 

PLATÁN ÉTTEREM

Úgy vélem, hogy az étterem az egyik legszínvonalasabb és legexkluzívabb standdal készült. A minőségi borok mellett a kínálatból nem hiányoztak a finom falatok sem, így a mangalicaszűz szalonnaköntösben, vagy akár a harcsapaprikás túrós tésztával. Nem egy vendég ízlelőbimbóit megörvendeztették.

HENC-Z PUB

Az egyik legrégebben működő csallóközi pub Csilizradványon található. Egyedi stílusa megnyilvánul az étlapjukon is, hiszen nagyon sok olyan étel található rajta, amelyeket máshol feleslegesen is keresnénk. A lakomán a legnagyobb klasszikusokkal készültek, sült csülökkel és Náncsi néni kedvencével. Aki kóstolta, az tudja, aki nem, az bánhatja!

MALOM CSÁRDA

Egy léleknyugtató, varázslatos helyen, közvetlenül a Kis-Duna partján, a tallósi malom közelében a tulajdonos egy olyan egyedi éttermet létesített, amely szívmelengető benyomással bír az oda kilátogató vendégre. Az ételkínálatuk a helyzetükből adódóan értelemszerűen a halak körül forog, ami jócskán jellemezte őket a lakomán is. Süllő, harcsa vagy pisztráng, mindez több változatban is jelen volt. Sajnos a táj varázsát nem tudták elhozni Hodosba, ám az étterem ízvilágát biztosan.

PETER’S BAR

Első alkalommal fordult elő, hogy a lakomán úgymond fastfoodot, ha jobban hangzik, gyorséttermi ételeket szolgáltak fel. Úgy vélem, haladni kell a korral, és fel kell fognunk, hogy ez a jellegű étkeztetés hanyagolhatatlan, hiszen a gyorsan fogyasztható, ám lassan emészthető ételek a rohanó életünk részévé váltak. A Peter’s bar a minőségi hamburger és grillezett sajt mellett ízletesebb borokkal is megörvendeztette vendégeit.

Nagyon szépen köszönjük minden kedves vendégnek, hogy a lakomára kilátogatott, és nagyon reméljük, hogy a jövőben sem hagyják ki ezt a lehetőséget. Az éttermeknek köszönjük a részvételt, és reméljük, a jövőben még nagyobb számban vesznek részt a rendezvényen.

 

UPRISING

 

Fotók: Jaroslav Novák / ilovemusic.sk

Felkelés, emberek! Irány az UPRISING! Sajnos ezt már csak jövőre teheted meg… 🙂

Merem állítani, hogy a Felkelés (Uprising) fesztivál az egyik leghangulatosabb, legpozitívabb és „legmosolygósabb” fesztivál Szlovákiában. Hogy ez minek köszönhető? A közegnek! A pozitív beállítotságú embereknek, és lehetséges az is, hogy egy tiltott „teának”, amely illata állandóan jelen volt a fesztivál időszaka alatt. Peace, Love & Unity! Béke, szeretet és egység, ezt hirdeti minden egyes sarkából az Uprising fesztivál, amelynek megszervezésében oszlopos tag a Betyártanya csapata is! Sőt! Mi vagyunk az elsők, és az utolsók, kik elhagyják a helyszínt!

Rasťo barátommal, a főszervezővel arra a megegyezésre jutottunk, hogy a Betyártanya látja el a teljes személyzetet és az művészeket élelemmel, így értelemszerűen a konyha az első helyszín, amelyet felépítünk, és az utolsó, amit lebontunk. A rendezvényt kilenc nap alatt építik fel és pakolják össze. Van olyan nap, mikor 70-en, ám olyan is akad, mikor többen dolgoznak a fesztiválon, mint a háromszáz spártai… 🙂

Mikor el kell gondolkodnod azon, hogy most miként, és főleg miben fogsz 600 adagnak megfelelő csilis babot megfőzni, majd amikor szembesülsz az alapanyag mennyiségével, akkor válik közel rémálommá az egész… 🙂 De mint mindent, ezt is megoldottuk… 🙂

 

Mikor felhívod a hentesedet, hogy „hé barátom, hozhatnál vagy hatvan kiló darált húst”… akkor esik le, hogy eddigi életem egyik legnagyobb adag csilis babját fogjuk megfőzni, amely alapjához elhasználtunk úgy húsz kilónyi hagymát és több mint harminc kiló lóbabot… A végeredmény sokak szerint ízletes volt… 🙂

Az Uprising főleg a zenéről, ezen belül főleg a reggae-ről szól. Julian Marley, Inner Circle, Mighty Diamonds, ők mind fergeteges koncertet adtak, akár a többi előadó. A fesztivál hatalmas helyszínén, öt pódiumon szinte lehetetlen volt mindegyiküket nyomon követni.

Az Uprising nem egy gasztrofesztivál, ám ami lényeges, hogy a vendégkör nagyobb része vegetáriánus vagy vegán! Ennek okán a Betyártanya is hajlott az igény irányába, és a fesztivál látogatottságához mérten a legkevesebb húsételt készítettük el működésünk óta. Ám a tésztafélék és a zöldség alapanyagú étkek jócskán fogytak.

Nagy köszönet a csapatomnak, hogy ezt a hatalmas kihívást csillagos egyesre teljesítettük!

Jövőre ugyanitt!!!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább