Szigi-szemmel

Európa

– újra elbántak Európában a csóró magyarokkal, mint már megannyiszor a történelem során, és 2/3-os többséggel szavazták meg a Sargentini-jelentést, amit csalásként tálal az Orbán-kormány. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke tudja, kikre számíthat, mert állítólag a „mi” Palink és Józsink sem szavazta meg azt, amit 448 európai képviselőtársuk. Az eltévelyedett gyerekek összefognak?!


Felvidék

– néhány felvidéki szurkoló megszólta, hogy Bénes Lacus miért nem a magyar nemzeti tizenegyben játszik? Dárdai Pali, a magyar futball félistenének két fia a német utánpótlást erősíti. Akkor, hogy is van ez gyerekek…?


Szolgáltatás

– anyaszült meztelenül takarítanak egy cég dolgozói. A férfiakból és nőkből álló takarítóbrigád felmos, súrol és tisztít, talán még a „kéményt” is az ügyfelek otthonában, mindezt anyaszült meztelenül. El tudjuk képzelni, milyen tisztaság lenne Dunaszerdahelyen néhány lakásban?


Celebvilág 

– a csapból is a Majka–Curtis sztori folyik. Történt ugyanis, hogy a népszerű páros besokallt egymástól. Na de gyerekek, lóvé van, anyag is, a népszerűséggel sem álltok hadilábon, akkor miért kell itt a rongyot rázni?


Magyar foci 

– az utóbbi hetekben két tétmérkőzést is játszottak Marco Rossi egykori DAC-edző védencei. A szakkommentátorok és a mérkőzést közvetítő riporter véleményére sokan felkapták a fejüket. Talán más meccset néztünk? Én kiragadtam a leghozzáértőbb mondatukat a mérkőzések félidejében. Szurkoljunk bundás csirkék társaságában. Parmezános és pikáns ízű, ropogós csirkecsíkok…, izgalmas mártogatós kísérők… DUO és SUPER SIZE adagok…, és a GÓÓÓÓL…, és a GÓÓÓÓL!!! EZ A DON PEPE FRIED CHICKEN!


DAC 

– egy magát DAC-szurkolónak tartó egyén a Spartak Trnavával üzletel. Nem biztos, hogy fradista létedre ép bőrrel megúsztad volna, ha az újpestiekkel pózolsz. Ahány ház, annyi szokás!


Szex

– Paris Hiltontól már megszokhattuk, hogy szereti megbotránkoztatni az embereket, a milliárdos örökösnő ugyanis nemcsak, hogy megmutatta bájait, hanem egyenesen puncit villantott. Jeges csak annyit fűzött hozzá: Mi van more? Punci? Így negyven felé az már nemi szerv, eccsó!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább