Mindamellett, hogy Hyballa edzőről hetekig lehetne beszélni és vitatkozni, egy mozzanata már borítékolható. A játékosokból előre megfontolt szándékkal, mindenféle eszközt használva kihozta a maximumot, ami a spílerek személyiségét illeti. Valakiből a maximum professzionalizmust és a jót, egyesekből pedig… hm… hogy is mondjam? Kihozta a játékosokból a jót, de a rosszat is…
Az viszont valamilyen módon nem rossz, mert kitisztultak az addig elbújt, úgymond időzített bombák. Még mindig jobb, hogy ez a szezon elején történik és nem a hajrában.
Az írás megjelenik a Klikkout 2018/10. számában.
Nyitókép: Fekete Nándor
Az aktuális sztorit Erik írja, nagybetűkkel, de nem éppen stílusosan kiszínezve. Pár nappal eme cikk megírása előtt a TA3 rövid interjújában eléggé érdekes módon jelezte, amit már mindenki sejtett: Erik el akar menni.
Mi ebben az amúgy mindennapos „el akarok menni sztoriban” olyan érdekes? Ami a DAC-ot illeti, biztosan az, ahogy Pacsi meccsről meccsre lereagálja, hogy a távozás megvalósításánál egyelőre nem találkoztak az ő érdekei a klub érdekeivel. Más esetekben is előfordul, hogy az átigazolás húzódik, Erik és a DAC nem az elsők, sem az utolsók, akik nem képesek tapsra megegyezni.
Ami egy abszolút nóvum, Pacsi viselkedése. Dunaszerdahelyen, persze, ha az Antal-érát nem vesszük mérvadónak, ez abszolút… hm… a kulisszákba nem láttunk bele az arany nyolcvanas években sem, de ilyen nyilvános cirkuszra egy játékostól sem nagyon emlékszem.
Telegrafikusan. Erik meccs közben leordítja Bayot, és látványosan, az Orange Sport kamerái előtt duplázva leordítja Hyballa edzőt.
Amikor az újdonsült csapatkapitány, Huk gólt szerez, nem örül a többi játékossal, hanem elindul frissítőért.
Olyan meccssorozat kezdődött el, amely során Erik sokszor csak sétálgat a pályán, a nézők pedig azt kérdezik: szohi, miért nem játszik?
A Slovan ellen, amikor másodszor küldi kontrába az ellenfelet egy rossz passzal, Hyballa leveszi.
Ezzel elindul a nyilvános kritika a nézők és a regionális sajtó felől is.
Nagyszombat ellen a meccs végén berúgja a győztes gólt, de szinte sokként hatva, bemutatja a nézőknek a mindenhol ismert „pofa be” gesztust, és taszít egyet Divkovićon, aki gratulálni ment felé…
A Szenice elleni meccs után tehát napvilágot lát a már említett nyilatkozat arról, hogy el akar menni.
Mindezt olyan hangsúllyal közölve, mintha itt három évig kínlódott volna, és mintha a válogatottból süllyedt volna le egy mezei, Fortuna Ligás játékosra.
A helyzet viszont pont a fordítottja volt. Itt lett válogatott és a liga egyik legjobb játékosa. A kofferes sztorin kívül pedig a remek játékát mindig méltóan honorálta a nagyérdemű.
Hol történt a hiba? Túldicsérték a nézők? Á, dehogy, a nézők tették a dolgukat, hiszen arról szól a foci, hogy minden szurkoló a csapata legjobbját az egekbe emeli, mert kellenek a focinak, nekem, neked a focibálványok. De nem mindegy hogy ezzel a szeretettel az adott játékos él avagy visszaél.
Bármi lesz a sztori vége, ezt már Erik nem tudja visszaszívni. Sajnos, ez egy szomorú epilógusnak néz ki.
P.S. Lapzártánk idején értesültem arról, hogy Peter Hyballa edző egy hétre felfüggesztette Erik Pačindát játékosi pozíciójából.