A rosszfiúkról nem is beszelve. Baj az, ha „rosszak” vagyunk? Ki mondja meg, ki a rossz és ki a jó?
Mégis, ha egy lányra már rásütötték, hogy rosszlány, nincs az a földi hatalom, ami képes ezt lemosni róla.
A „jó” lányok pedig rettegnek attól, hogy őket is rosszlányoknak tartsák. Így minden, ami a rosszaság, azaz romlottság kategóriájába belefér, elkerülendő számukra. Egy kisközösségben felnőve könnyen kapjuk meg a közelebb állóktól: te ilyen vagy olyan vagy.
Ez viszont sajnos egy helytelen irány. Mintha mi már kamaszkorunkban vagy akár kisgyermekkorban készek lennénk, akik innentől kezdve soha nem változnak. Kész is az előítélet, ami persze sokszor visszahat ránk.
Még ha lenne is ebben némi igazság, elkönyvelni valakit csupán azok alapján, amit láttunk, hallottunk róla, nem helyes. Akkor sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ki milyen valójában, ha épp a legjobb barátunk.
Az ember mindig dönthet máshogy. Minden évvel, minden nappal, minden perccel közelebb kerülhet magához és képes lehet egyre önazonosabb döntéseket hozni. Hűnek lenni magához a tetteiben is. Hogy kinek a joga eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, megint egy más lapra tartozik.
Ami viszont bizonyos, hogy sem a lányok, sem a fiúk nem képesek rettegéssel a szívükben ezt az önazonosságot elérni, ha folyamatosan attól kell tartaniuk, hogy ha nem felelnek meg, akkor már nem lesznek kívánatosak többé. Sem a családjuk, sem a barátaik számára. Ezért cselekednek úgy, ahogy „elvárják”. Így megspórolják a kudarcélményt és a szüleik szemében tükröződő csalódottságot, amivel minduntalan szembesülni kénytelenek, ha egy nem várt döntést hoznak.
Ne ítélkezzetek hát! Kerüljetek közel ahhoz, akire valóban kíváncsiak vagytok és ismerjétek meg, mielőtt bármit is mondanátok róla!