Molná Márta – Az X-Faktor dunaszerdahelyi énektanára

Egy fiatal hölgy, aki maga is egy tehetségkutatónak köszönheti ismertségét, amelyet előnyére tudott fordítani. Előbb énekesnőként ismerhette meg a közönség, napjainkban pedig maga is a tehetségeket segíti. Molnár Mártával beszélgetett Rajkovics Haizok Melinda.

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Mesélj, hogyan vezetett az utad akkoriban Dunaszerdahelyről Budapestre?

2001-ben jelentkeztem a Popsztárok nevű tehetségkutató versenyre. Láttam a németországi verzióját, megtetszett, profi volt az egész felépítése és szervezése. A műsorban egy öt tagú csapatot kerestek, amibe én is bekerültem, így 2002 januárjában felköltöztem Budapestre. Azóta is itt élek.

Mikor kezdtél énekkel, énektanítással foglalkozni?

Amióta az eszemet tudom, azóta énekelek. Gyerekként is imádtam szerepelni. Később elsős gimnazistaként jelentkeztem egy énekversenyre Dunaszerdahelyen, hogy kipróbáljam magam, és kiderüljön, mennyire van tehetségem az egészhez. A versenyt megnyertem, úgyhogy az áhított megerősítést is megkaptam.

Tanítani 2007-ben kezdtem el. Magyar Hajnal volt az énektanárom, aki az említett tehetségkutató versenyben volt a csapatunk énektanára. Később is hozzá jártam tanulni, és ahogy teltek az évek, Hajnal arra bíztatott, kezdjek el én is tanítani az ő stúdiójában. Nekem akkor ez nagyon ijesztőnek tűnt, de mivel valaki olyan nógatott, akiben szakmailag nagyon megbíztam, engedtem az unszolásnak. 2013-ban a kezdeti időkhöz képest nagyon más irányba indult el a stúdió, így én kiváltam, és azóta már a saját énekstúdiómat, az MM Stúdiót vezetem.

A teljes interjú elolvasható a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább