Vigyázat, az audiofília fertőz! (1. rész)

Élménybeszámoló a 2018-as pozsonyi Audio Video Kino kiállításról

Jelentem, elveszítettem a szüzességem, már ami a high-end audiokiállításokat illeti. Hajtott a vágy, hogy végre láthassam élőben is azokat a méregdrága hangrendszereket, amikről az audiofilek ódákat zengenek. No és persze azok is, akik otthon is igyekeznek hasonló élményt teremteni.

Ezen a kiállításon nem csak nézni, hanem meg is lehetett hallgatni az összes jelenlévő hangrendszert és fülest is. Egy egész hétvége, azaz két teljes nap állt rendelkezésükre azoknak, akik szerették volna élvezni a csodás hangzást, alaposan szemügyre venni és megtapintani ezeket a nagyszerű elektrocsodákat. Mint az a szobrász, akinek a műve csakis akkor válik láthatóvá, ha teljesen a végére ért, úgy rajzolódott ki és térképeződött fel előttem is a kiállítás mondanivalója és a célja.

Minden látogató múzsát keres! Hallani akarják a zenét! Nem csak a zenét, hanem a zene istenét. S hálájuk jeléül ilyen több százezer eurós oltárt akarnak állítani neki.

 

Ugyanis ezek a hangrendszerek elérték azt a döbbenetes magasságot, melyben megszűnik az eszköz és csak a zene marad. Semmi más, csak a zene! Csukott szemmel is tisztán látni a zenészeket, a zenekar elhelyezkedését a színpadon, még az egyes művészek testmagasságát is ki lehet venni, tisztán, mintha élőben, ott előttünk játszanának. Hallani a gitár testének visszhangját, a hegedű vonójának rezgő lószőrét, az énekes orrának apró szippantásait, kirajzolódik minden részlet.

Ha vigyázunk, több tízezer euró maradhat a zsebünkben. Ha nem, akkor azon kapjuk magunkat, hogy az otthoni hangrendszerünket úgy tuningoljuk, mint eddig semmi mást, soha.

 

Ez a zenei élmény ugyanis megkülönböztethetetlen, utolérhetetlen egy high-end hangrendszeren, amit csak nagyon nehezen, több tíz, több százezer euró fejében szerezhetünk meg. Kivéve ha ellátogatunk egy olyan audiokiállításra, ami épp erre az élményre specializálódott, azaz high-end rendszereket mutat be, melyeket – némi beugró fejében – bárki meghallgathat.

Ha többször nem is, legalább egyszer az életben látogassatok el egy ilyen kiállításra! Aki szereti a zenét és a jó hangzást, nem is kérdés, hogy jön-e. Én biztosan ott leszek! Addig is álljon itt pár kép, amiket csupán magamnak, elmékeztetőül fényképeztem. Kis ízelítő, kedvcsinálónak.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább