„A nőci, ha eleven” – Rászoruló családokat segítenek a dunaszerdahelyi fotókiállítással

Fotók: Horen

„A nőci, ha eleven” címmel nyílik jótékonysági célú kiállítás Dunaszerdahelyen, a Buena kávézóban (Bartók Béla sétány) december elején Horváth Reni (Horen) őszi portréiból 29 régióbeli nőről, akik saját munkájukkal, tevékenységükkel, életükkel másokéhoz is hozzátesznek. A kiállítás december 1. és 15. között tekinthető meg.

„Szeretném, ha ezáltal egy szélesebb kör megismerné, támogatná és megszeretné őket, mert ők a miéink, a mi kis régiónk ügyeskéi, a mi példaértékű nőcijeink, akik kreativitásukkal, munkásságukkal, puszta személyiségükkel is hozzátesznek életünkhöz. Közülünk jönnek, gazdagítanak, segítenek, inspirálnak minket és értünk dolgoznak”

 

– hangsúlyozta Horváth Reni.

Úgy véli, nagyon sok klasszikus értelemben vett sikeres nő állhatott volna a lencséje elé, ugyanakkor „a siker relatív, nem is ennek a mértéke a lényeg ezekben a nőkben”. „Egy sminkes, egy körmös, egy kézműves, egy tervező, egy anyuka… és még sorolhatnám. De mi az, amivel ezek a nők kitűnnek a többi közül? Vajon mi ez a többlet? Mi az a plusz, ami mindegyikben megvan? Különösen példaértékű számomra az a nő, aki itt alkot, itt él, innen merít, és ide adja vissza az energiáit – ő az, aki engem érdekel. ” – húzta alá.

Mint mondta, tudatosan igyekezett változatos korú és hivatású, a szakmájukban régen kiteljesedett és a karrierjük kezdetén álló nőket is bemutatni, azzal a céllal, hogy az életük, tevékenységük, életfilozófiájuk minél szélesebb réteget meg tudjon szólítani.

A kiállítással egyidejűleg gyűjtés is zajlik majd a kávézóban. A kihelyezett urnába bedobott, illetve az alanyok családjai által megvásárolt képekből befolyt pénzösszegből egy alistáli, egy padányi és egy galántai rászoruló családot támogatnak.

A kiállítandó fotók alanyainak egy jó része már valamilyen formában lapunkban is megjelent vagy épp alkotott:

 

A kiállító:

Horváth Reni:

Havi kreatív, Klikk Out 2017/05.: Horen

Jelenlegi, ill. volt munkatársaink

Štefkovič Patasi Ági jelenleg is egyik külsős munkatársunk, cikkei ITT érhetők el, Varga Lívia korábban sminkes, Pápay Anami pedig dizájn témában vezetett rovatot lapunk hasábjain.

Friss lapszámunkból:

Bartalos Tóth Ivetával és Mészáros Krisztinával hamarosan megjelenő decemberi számunkba készítettünk interjút. Előbbivel jelent meg már korábban is:

A tornacsukától a körömcipőig

Molnár Karácsony Emőkével ugyancsak interjúnk jelenik meg a decemberi lapszámunkban.

Továbbiak (ábécé sorrendben):

Antal Ági:

Szeretem azt is, amit nem szeretek – interjú Antal Ágotával

Klikk Out Vikkendhouse: Csupa libabőr!

Klikk Out, 2013/07: Mintha mindenki páncélokat növesztene

Babos Kitti:

Klikk Out – 2016, november lánya

Bertók Tóth Katalin:

A Csallóközben is vannak tehetségek – Bertók Tóth Katalin és Bertók István mesélt (Videó)

Bokor Réka (Jóvilágvan):

Klikk Out 2017/03: Új albummal jelentkezik a Jóvilágvan

Klikk Out, 2014/02: Kicsit elfordítod és minden oké!

Bugár Anna:

Klikk Out, 2018/02: Bugár Anna: Az a legnagyobb sikerem, hogy boldog vagyok

„Amíg emberek lesznek, addig lesz színház is” – interjú Bugár Annával

Durica Katarina:

Klikk Out, 2018/03: Felvidék, szerelem, kaland, maffia

A rendes lányok csendben sírnak – interjú Durica Katarinával (Videó)

Gasparik Krisztina (Maja / Arizóna): 

Klikk Out, 2018/04: Mindennapi zalánkodás Majával

Klikk Out, 2017/06.: A Maja, akinek mindig van a fején valami!

Kiss Kósa Annamária:

Sikkről és pompáról, feketén-fehéren

Kiss Limpár Éva:

Klikk Out, 2018/06.: Vica és a sujtás

Kurucz Klaudia: 

Csak lazán: Együtt gurítottunk a Felvidék legszebb lányával (Videó)

Rencés Kovács Julianna:

Havi kreatív, 2017/01: Love Colors

Tóth Helen:

Klikk Out – 2011, december lánya (linkkel sajnos nem szolgálhatunk)

Volner Nagy Melinda:

Legyen természetes, hogy felállsz és táncolsz!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább