Egészségkárosodott gyerekek karácsonyi ünnepsége Dunaszerdahelyen

A dunaszerdahelyi városi hivatal szociális főosztályának szervezésében a napokban egészségkárosodott gyermekeket és családjaikat ajándékoztak meg a közelgő ünnepek alkalmából.

Forrás: Dunaszerdahelyi.sk

„Adventben készülődünk, várakozunk a karácsony, az Úr eljövetelére. Kívánom mindannyiunknak, hogy tudjunk saját magunk szeretteik számára ajándékokká válni” – mondta köszöntőjében Karaffa Attila szociális ügyekért felelős alpolgármester, hozzátéve, hogy a szeretet közelgő ünnepén most még inkább és hangsúlyosan el kell ismernünk azon szülők nem mindennapi, hősies helytállását és munkáját, akik mentálisan sérült gyermekeikért gondoskodó szeretetükkel szürke hétköznapjaik mindegyikén tanúbizonyságot tesznek.

A beszédet követően az alpolgármester a szociális osztály munkatársaival – Molnár Tímea főosztályvezetővel, Miklós Alica osztályvezetővel, valamint Bíró Johannával és Bartalos Józseffel – együtt ajándékokat adott át a gyermekeknek és szüleiknek, majd Érsek Rezső játszott ismert karácsonyi dallamokat, amelyeket végül mindannnyian együtt énekeltek.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább