Netnapló – Rásó Attila: Szótlanság és szólandia

Ez a MÁSIK. Olyan más, de mégis ugyanazért. Egy friss, első lépéseivel próbálkozó írói kör, aminek fő eszméje az, hogy teret és lehetőséget biztosítson mindenkinek arra, hogy megmutassa a munkásságát, dolgozhasson vele, beszélhessen hasonló emberekkel a műveiről. A lényeg, hogy leüljünk, beszélgessünk, küldjük át egymásnak az írásokat, látogassunk és magunk is szervezzünk olyan rendezvényeket, ahol elolthatjuk kultúrszomjunkat. A Klikk Out weboldalán az elkövetkezendő hetekben a Márai Sándor Író Kör tagjai netnaplóját olvashatjátok.

A netnaplók sorozatát a dunaszerdahelyi származású Rásó Attilával kezdjük.

„Nyitrán diplomáztam hungarológia szakon, jelenleg a regikonyvek.hu antikváriumának vagyok a boltvezetője, és az f21.hu szombathelyi internetes magazinnak írok cikkeket. Versírással kb. 7 éve foglalkozom. Kedvenc költőm Radnóti Miklós, kedvenc íróm Vladimir Nabokov. „ Írásait olvashatjuk továbbá az Uploaded Magazin oldalán, az Opus irodalmi folyóiratban, az Alma Materben és a Lendület Magazinban. A Tollas rádióban szinte minden egyes adásban hallhatjuk a mára már hagyománnyá vált RásóVerseket.

Szótlanság és szólandia

Kedves naplóm, nap lóm podla vzoru autóm, de helyesen napom lova, napi paci, ügessünk együtt pár soron keresztül!

Így ni, már nyergedbe is ültek gondolataim. Mennyire szeretem mibenléted anyagát, a nyelvet, annyira puha, rugalmas, alkalmazkodó, sejtjei a betűk nem győzik felépíteni évtizedről évtizedre, vagy akár napról napra. Bizony, paripám, ez maga a csoda, meg létszükséglet. Hiszen mi lenne velünk, emberekkel nyelv hiányában? Hogy gondolkodnánk? Hogy éreznénk ennyire tág spektrumban? Hogy kommunikálnánk kifejezően? Egyáltalán mit szeretnénk kifejezni nélküle? Pedig biztos volt ilyen is. Na jó, persze kevesebb mindent kellett egymás tudtára adni, mint ebben a minden szirszarral telezsúfolt, túltermelt kapitalista mókuskerékben, de akkor is. Milyen lehetett mikor nem mondtad: Anya, Apa vagy szeretlek? A káromkodás levezette feszültséget sem adta ki belőlünk egy mondat sem, semmi „bazdmeg“ meg „abüdöspicsába“ sem csúszott ki az ősember száján, mondjuk ha lett volna TV, abban pedig elő adásban közvetített műsorok, így nem kellett volna kisípolni semmi trágár megnyilvánulást. Reálisabb, bár természetesen csak fitív előnye az lehetett, hogy nem volt pletyka, politikai propaganda sem, meg ilyen nem nagy stílek. Ellenben, ha ez mind volt, akkor azt hogyan oldották meg non-verbálisan, úgy hogy nem gondolkoztak, legalábbis nem szavakkal? Létezhetett egyáltalán gondolat szó nélkül? Hm, érdekes kérdés. Pajti, nem mi fogjuk megfejteni.

Visszakanyarodva a nyelvhez, gondolj csak bele, mi lehetett az első értelmes szó, ami nem csak hangutánzás volt, vagy valami kakofón hangegyvelegnek tetszett? Sőt, továbbmegyek, engem leginkább az érdekel, mi lehet az első mondat, nem ami csak pár szóból állhatott, hanem amit már mondjuk nevezhetnénk mai nyelvészeti szemmel az első teljes, bővített mondatnak is? Miről szólhatott? Aki kimondta, mennyire örülhetett neki, hogy egy benne rejlő valamit, talán érzést, ki tudott fejezni mások irányába? Bár, ha azt veszem alapul, hogy az egész világ, ami körülvesz minket a nyelv által válik megfoghatóbbá számunkra belsőleg, akkor az első szavaknak, megnevezéseknek – melyek mint egy-egy odatapasztott papírfecni hullottak rá a természeti jelenségekre, tárgyakra -, köszönhetően már olyan környezetben is tudtak diskurálni tapasztalataikról, ha nem voltak azok közvetlen közelében, igen, ha ebbe belegondolunk, ló uram, ez is csuda lehett. Azóta is az. Tágul, bővül ez az anyag, és már olyan szintre jutott jó ideje, hogy ő formál többnyire minket, nem mi őt. Ez elég ironikus, ha abból indulunk ki, hogy mi alkottuk meg. Szerintem lépjük át amennyire csak tudjuk mégis a határait, ennek apropóján a mi határinkat is, és ezzel a kölcsönös játékkal ő is egyre csak növekszik és mi is.

Ma ilyen témákon agyaltam, és örültem, hogy agyalhatok, gondolkodhatok szavakkal ezen, vagy akár csak azon, hogy… Min is? Mennyi mindenen is…