Például a karácsonyt. Mit? Azt, hogy van karácsony? Hiszen az természetes, mert minden évben van! De én akkor is köszönöm a karácsonyt.
Köszönöm például azt is, hogy nehéz, de egyben boldog és beteljesült álmaimmal teli gyönyörű, feledhetetlenül szép évvel ajándékozott meg az a bizonyos Ő fentről. Köszönöm, mert nem mindenki élte meg ezt az évet boldogan, ezért becsülöm, hogy nekem ez megadatott.
Köszönöm, hogy a karácsonyi asztalhoz azzal a tudattal ülök le, hogy ebben az évben már képes voltam kivédeni az egészségemmel folytatott csörte képzeletbeli ütéseit.
Köszönöm, hogy a karácsonyi idillt az a tudat kíséri, hogy van munkám, és olyan, amelyben azt csinálom, ami miatt (talán) születtem.
Köszönöm, hogy a családom ebben az évben, úgymond, visszakapta az igazi Tibiét, aki tavaly egy picit elveszett a rengetegben… Vagy inkább a tanácstalanságban… Köszönöm, hogy türelmesen kivárták, hogy megküzdjön, amivel meg kellett küzdenie ahhoz, hogy visszatérjen.
Köszönöm a mellettem lévő ismerőseimnek és barátaimnak, hogy voltak nekem. Kiváltképp annak, akit jóformán csak tavaly ismertem meg. Köszönöm nekik a szép évet.
Végül köszönöm, hogy boldog lehetek, és boldogan készülődhetek az ünnepekre.
Megírom ennek a cikknek az utolsó mondatát, elhúzom a kezemet a billentyűzettől és…
… és karácsonyozok.
Köszönöm, hogy vagytok!
