Ismerd meg a srácot, aki papírból szerkesztett álomvilágot!

Az átlagember számára egy világváros a legkirályabb helyek helyek egyike, ahová mehet, de mit kezdjen vele az, aki ott él?!

Rick McCor príma példa erre. Londoniként neki a világ egyik legnagyobb városa tulajdonképpen hétköznapi. Nincs benne semmi spéci. Ezerszer hunyorított már fel a Big Benre, vagy tekerte meg a Temze másik partjáról képzeletben a London Eye-t.

Aztán egyszer csak az egész addigi városképet beáztatta, és mire az egész kiszáradt, már ismét turistaként bolyonghatott saját otthonában. Papírkivágásokkal értelmezte újra a látnivalókat, mindezt pedig felkanyarította az Instagramra.

Az első igazán népszerű műve másfél évvel ezelőtt a Big Benhez kötődött, amelyből karórát alkotott:

Paperboyo néven ma már 228 ezer követője van. Az egész sztoriról részletesebben is beszámolt a Bored Pandán, ahol kifejtette, hogy nem sokkal később felfedezte őt a Lonely Planet kiadó, majd körbeutaztatta őt Stockholmban, Amszterdamban, Koppenhágában és Párizsban. Ez utóbbihoz kötődik a személyes kedvencem tőle, amikor is a párizsi Diadalívet gondolta újra:

Írt róla a Daily Mail is, melynek elmondta, hogy az első művei közül a kedvence az volt, amikor egy londoni szökőkutat egy pezsgősüveggel dobott fel a következőképp:

Van egy sor roppant kreatív munkája, ezekből adunk most egy pici ízelítőt:

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább