Már alig vártam, és most végre itt van. Minden fehér. Ugyan csak egy pillanat volt az egész, mert amint abbamaradt ez a finom hóesés, már tova is tűnt a hó, és megkezdődött az olvadás. Erre a pillanatra vártam egész évben, és ugyan már elillant, ez volt az én időm…
Nagy pelyhekben esett, alig vártam, hogy érezzem, hogy az arcunkhoz érjen, hogy megtapinthassam. De épp lefőtt a kávé, és már a tea is kihűlt. Mindkettő iható, nekem pedig fel kell tankolnom, mert másképp nem bírom ki a napot.
Nem, inkább nem megyek ki, nem bírok felöltözni. Pedig a gyerek is már nyűgös, ki kellene vinni. Ez lenne élete első hóesése. De olyan kényelmes ez a pizsama.
BB csak 14 hónapos, ráér még a hóesés, elsőre a hótakaró is megteszi. Talán nem áll el, mire megiszom. Talán nem.
Fenébe. Elállt.
Nem baj, nekilódulunk. Nagy lendületemben még gyorsan kiteregetek, elpakolom az útból a szétdobált ruhákat és játékokat, hogy legyen egy kis ösvény, amin közlekedhetünk.
Úgy egy óra múlva már lent is vagyunk. Szaladok a babakocsival a hóban, hogy minél több időt kint tölthessünk és kiélvezhessük a még ébren töltött perceket. A kocsiban zötyög velem BB, csak pislog rám a nagy kék szemeivel, nem érti, mi lelt.
Kiveszem őt a kocsiból, én pedig azonnal belevetem magam a hóember készítésébe. Máris küzdenem kell a villámgyors olvadással, mert az ágakon a hó már megadta magát, lassan a járda következik, majd a fák alatti füves rész, ahova az emberünk lába(zata) is került.
(Fotó: illusztráció)
BB csak áll ott a babakocsi mellett és mosolyog rám. Szemmel láthatóan tetszik neki a lelkesedésem, fel-felnevet, miközben görgetem magam előtt a hóból készült hordópocakot. Egymásra helyezem a három amorf hógömböt, beleszúrom az ágakat, és már kész is.
Élete első hóembere, aki ugyan inkább egy béna Yoda utánzat, de mit számít.
A hóesés pillanata, amire úgy vártam, most elveszett ugyan, de mi ott voltunk egymásnak. A puha hó, Yoda hóember és a sok nevetés kárpótolt minket.
Hagyni valamit elveszni úgy, hogy a zsákunkban mégis több legyen, mint amennyi volt, nem olyan egyszerű. Engedni, hogy valami, amit annyira vártunk, elússzon, feladva bennünk a vágyakozást, nem könnyű. Talán ebben az állandó kialvatlanságban, itthon lévő kismamaként, percről percre élve könnyebb döntéseket hozni. Ebben a mindig kissé pityókás állapotban könnyebben vehetőek az akadályok. Miért is? Mert máshogy nem megy.
