A vasárnap hajnali – romantikus sétába, du@ásba – érdektelenségbe fulladt első randevú után azt gondoltam, köszönöm a szép élményt és kalandot, viszontlátásra.
Ámde hirtelen fordulat, női hiúságom netovábbja – hétfőn délután a Messengeremen megjelent a Festő, kedvesen érdeklődött hogylétemről, és megosztotta velem aznapi munkájának az eredményét.
Egy tökéletes aktfestmény, lelkem minden színárnyalatával, rusztikus keretben; rendkívül vonzó testtartásban a NŐ (jó, hogy én), olyan tökéletes barna hajszínnel, amilyen a fodrász után egy napig a hajam, pont annyival feszesebb mellekkel amilyennek szeretném magam látni, és a narancssárga háttérből felvillanó barna szemeim, Hófehérke mostohája láthatott ilyet a cukikedvenc tükrében az elején. Kedves Nőtársaim, vajon kit ne motiválna ez egy újabb randevúra, mit egy randevúra…, ki nem látná magát egy szempillantás alatt Salvador Dali örökbecsű nejének, Galának, minden ihlet forrásának, a Női princípiumnak, minden Nőiesség alfájának és omegájának?
Jó, hogy találkoztunk következő vasárnap.
Esti szellő, megnéztünk egy kiállítást, és hát a valóság könyörtelen ujjai percről percre pattintottak el az addigra körülöttem úszó színes szappanbuborékokból.
Kezdődött azzal, hogy egy műanyag tescós szatyorral érkezett. Ó, hát jó, van ilyen. A kiállítas közbeni eszmecsere főleg arról szólt, hogy a Festő is majdnem kiállított itt, de politikai okokból mégse; az Ő koncepciója egy másik festményen sokkal kiforrottabb; és a festékhasználatnak mik a jellemzői, miért kell újrafestenie egy-egy képet – hosszasan hallgattam, míg egy apró fordulattal elérünk a művészet témától, bíztam benne, hogy a hétköznapi dolgaink közös humort szülnek, de sajnos leragadtunk a Lidl előnyeinél; de lelki szemem előtt még azért ott lebegett a future Gala Dali.
Megcsókolt a padon, a testem azonnal működésbe lépett – ez a gyengém; lefejtettük egymásról a lefejhetőt, asszem szellemi es fizikai értelmben is. Mondhatni, a második randevún is megszentségtelenítettünk, megszenteltünk pár helyet, testemben rendkívül jóleső zsibbadással sétáltunk haza; benne a testi kielégülés, és az ezzel járó szellemi tompaság, miközben a Festő Orbán Viktorról beszélt…
Még mindig nem billent kapcsolatot akarok, mígnem a kiállítás megnyitója utáni napon egy kritikában megpillantottam a mesterművet: minden ihlet forrásának, a Női princípiumot, minden Nőiesség alfáját és omegáját – Önmagam. De a színek mások voltak, a mellek kisebbek, és a haj szőke. Shit happens.
Egyértelműve vált, hogyan festem át a jövőnk, meghallgattam Flipper Öcsi Arrivederci Amore klasszikusát, és vettem egy, a Festő által javasolt bort a Lidl-ben. Mindennek van valami haszna.
„aranyalma”
