A ma gyermekképének alakulásához mi is hozzájárulunk. Olykor tudatlanul is hagyjuk magunkat sodródni az árral, és szinte vakon belefutunk olyan helyzetekbe, amelyek nem feltétlenül kedvezőek gyermekeink számára.
A téma első része:
Vajda Zsuzsanna pszichológus „Gyerekek a képernyőn” című tanulmányában (Iskolakultúra, 2005/1.) részletesen elemzi és értékeli a tömegkommunikáció szerepét a gyermekfelfogás alakításában. Két alapvető feltevést emel ki. Az egyik az, hogy a gyermekfelfogás kulturális függőségének hangsúlyozása közvetlenül összefügg a gyermek helyzetében, a gyermekfelfogásban bekövetkezett változásokkal, a másik, hogy létezik egy viszonylagos, általánosított közfelfogás a gyermekekkel és a gyermekneveléssel kapcsolatban. A kereskedelmi csatornák adásaiban leginkább a látványosság és a szenzáció-jelleg kerül előtérbe.
A tömegkommunikáció sugallta manipulált világ hatalmas mértékű nézetbeli egységesedést idézett elő a nézőközönségben.
Tény, hogy a gyermekeknek szóló, koruk sajátosságainak megfelelő műsorok aránya a televízióban lényegesen csökkent az elmúlt években. Ennek hatására, vagy éppen ennek eredményeként egy ördögi kör alakult ki. „Egyre kevesebb gyerek van a családokban, és a nézők zsugorodó kisebbsége a gyereket nevelő felnőtt. A valamilyen módon gyerekekkel kapcsolatban lévő műsorok háttérbe szorulása ugyanakkor hozzá is járul a gyermektelenséghez, mivel természetessé, megszokottá teszi a gyerekek hiányát. … A gyerekek azonban mégsem hiányoznak a televíziók műsorából: tekintélyes a jelenlétük a hírekben és más, alapvetően a felnőtteknek szóló műsorokban, valamint a reklámban.” A televízió műsora ma a legátfogóbb közös tapasztalat és élményanyag egyike. „A valóságot gyakran partikulárisnak érezzük azzal szemben, amit bemutat.”
„A néző tehát igenis általánosít a médiatapasztalatból, amelyet legfeljebb más médiaélményekkel vet össze.”
A televízióban szereplő hirdetések többsége idillikus életkörülmények között, jómódú, luxuscikkekkel felszerelt házakban, lakásokban élő boldog embereket, főleg gyermekeket ábrázol. A hétköznapi gyerekek helyzete viszont feltehetően nem ilyen. Így sajnálatos módon a képernyőn látott körülmények normává, követendő példává, életcéllá teszik a hasonló környezetet. S ennek következményeként fenntartja a feszültséget, ami a reális és a képernyőn látott életszínvonal között fennáll.
A gyermekek a reklámok legfigyelmesebb nézői. Könnyen el is hiszik, amit látnak és hallanak, ezért a reklámcégek már úgy készítik el a storyboardot, hogy belekalkulálják a gyerekek szülőkre gyakorolt hatását is.
A gyermekképre gyakorolt hatások egyik legfontosabb eleme az önálló gyermekcsatornák létének magyarázatában rejlik. „Saját készülékükön saját műsorukat néző gyerekek kevésbé szembesülnek a felnőtt csatornákon állandóan jelenlévő érthetetlen, agresszív, vagy erotikus tartalmakkal. A valóságban azonban nyilvánvaló a kereskedelmi szándék.” A sok különféle meséket sugárzó csatorna léte viszont veszélyezteti, sőt, olykor több-kevesebb időre fel is függesztheti a kommunikációt szülő és gyermeke közt. Vajda Zsuzsanna szerint
Az elmagányosodott idősebb emberek esetében a televíziónak vigasztaló hatása lehet, virtuális társukká válhat, viszont a gyerekeknél mindez figyelem-, olvasási- és étkezési zavarokat, koncentrációs problémákat is okozhat.
Szülőként, eddigi tapasztalataimat is figyelembe véve, sajnos azt látom, hogy gyermekeink erkölcsi nevelése, ha nem vigyázunk, komolyan sérülhet. Talán azzal kiküszöbölhetjük a fogyasztói társadalom káros hatásait, ha őszinte, értékteremtő, de a változásokra is mindig nyitott szülei leszünk. Bízzunk gyermekünkben, higgyünk benne és lelkileg is támogassuk. S ő így, ezzel a bizalommal felvértezve már bátran és kiegyensúlyozottan léphet ki a valós társadalmunkba.
