A JÓ csapat

Csapatjátékokban általában, ahol az öltözőkben különféle nemzetiségű, mentalitású és identitású sportemberek és játékosok jönnek össze, mindig meg kell találni a közös hangot, s ennek elősegítése nem más feladata, mint az edzőé.

Vegyük például a futballt.

Az UEFA edzőképzési programja határozottan megszabja az edzői kompetenciát és a profi világban következetesen meg is követeli azt.

Gondolom én.

Az elmúlt 20 év során a szakirodalom sokaságát áttanulmányozva, jó néhány komoly eredményt felmutató edző életútját figyelemmel kísérve, nekem személy szerint ez a nagy profizmus edzői részről egy kicsit hazugságnak tűnik. Egy edző személye nagyon fontos a jól működő csapat kialakításához, működéséhez és sikerességéhez, meghagyva annak szakmai elképzeléseit és kivitelezésének módját.

Boncolgathatjuk tehát, hogy mi szükségeltetik egy jó csapat kiépítéséhez. Rohanó világunkban, ha kinyitjuk az internetet, szinte az összes nagy csapat edzésmódszereit figyelemmel követhetjük, és le van írva a-tól z-ig, mit kell edzeni, enni, inni, és hogyan kell élnie egy magas szintű játékosnak.

Ahogy életünk minden területén, úgy a fociban is számítógépes rendszerrel dolgozzák fel a játékos edzettségi állapotát, teljesítményét.

… és itt jön elő a biznisz.

A játékosokat nemcsak fizikailag, de pszichikailag is megviseli a rengeteg mérkőzés, hiszen nem ritka, hogy akár 80-90 meccset játszik szezononként, kiszolgálva a nagyérdeműt, és milliárdos nagyságrendű pénzeket mozgat. Nem kell ahhoz Bajnokok Ligáját nyerni, hogy a mai csapatoknál legyenek kondíciós edzők, fizioterapeuták, masszőrök, pszichiáterek, akik segítik egy csapat munkáját, viszont akkor hol is van itt az edző személye, aki felelős a csapat eredményességéért?

Mindenekelőtt jó pedagógusnak, pszichológusnak, és ami a legfontosabb: embernek kell lennie annak a személynek, aki össze akar hozni egy JÓ csapatot.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább