Az Étteremben sorozatunk harmadik felvonása a borravaló kérdését boncolgatja. Illik? Nem illik? Mennyit? Ha kevés, az a baj? Ha sok, akkor sokk…? Diszkréten kezeljük vagy megmutatva gálánsságunkat megfelelő hangot adjunk neki? Csak akkor adjuk, ha megérdemli a szolgáltató, vagy akkor is illik, ha kevésbé…? Sok a kérdés, ám megpróbálom őket megválaszolni.
Kinek illik adni?
Ha borravalóról esik szó, azonnal arra gondolunk, hogy kizárólag a pincéreknek adjuk, ám bizonyos kiszolgálásért világszerte illik jattot adni. Portásoknak, szobaasszonyoknak, liftboynak, hordárnak, parkolómesternek, taxisofőrnek, krupiénak, fodrásznak, prímásnak, ételfutárnak… Ne feledjük! Minden esetben figyelembe kell venni a helyi szokásokat, mert sok helyen sértőnek tűnhet a borravaló.
Mennyit adjunk?
Eléggé nehéz megnevezni az összeget, hogy mennyit adjunk. Ha megkérdeznénk a felszolgálót, valószínűleg újra csak ránk hárulna a feladat, mivel biztosan az „amennyit a kedves vendég gondol” aranymondatot hallanánk… Nemzetközileg elfogadott aranyszabály a 10-20% közti hálapénz a számla értékéből. Gyakori, hogy bizonyos éttermekben a számla már tartalmazza a felszolgálási díjat, így ilyen esetben nélkülözhetjük a baksist. Ha kivételesen elégedettek voltunk a szolgáltatással, nagyobb összeget adjunk, ám ha kevésbé, akkor a borravaló mértéke alacsonyabb lehet. Még egyszerűbben járunk el akkor, amikor a számlát az általunk felkínált összeggel felfele kerekítjük.
Csendesen vagy halkan?
Ahogy a fizetés, a borravaló átnyújtása is a legnagyobb diszkrécióban kell hogy végbemenjen (különösen éttermekben)! Többnyire bizalmasan, bőrtokban kapjuk a számlát, így csak helyezzük bele a pénzt (ne jelezzünk a pincérnek, hogy mennyiből kérünk vissza), mindenképp visszahozza a visszajárót, mindössze csak hagyjuk a tokban a jattot.
Mi van, ha kártyával fizetünk? Ez esetben a borravalót mindenképp készpénzben hagyjuk a tokban vagy diszkréten az asztalon. Amennyiben kártyafizetés esetén nem rendelkezünk készpénzzel, illik egy-két pohárka italt kérni a felszolgáló részére…
Hol adjunk és hol ne?
Ausztráliában és az ázsiai tájakon nincs nagy hagyománya a borravalónak, ugyanúgy, ahogy a gyorséttermekben sem. Ott sem kell adni, ahol nyíltan elvárják, szemforgatóan szemtelenül követelik. A felszolgálódíj és a borravaló közt az a különbség, hogy míg az egyik kötelező, a másik nem. Azért ne feledjük, hogy a borravalót a lokáltulajdonosok gyakran a számla részeként számítják ki, ami nem teljesen szép dolog, de sok helyen így van…
Honnan ered a borravaló?
A borravaló története az írásos emlékek alapján egészen az 1500-as évekig nyúlik vissza, és Németországból ered. Ugye, ismerősen hangzik a Trinkgeld? Az ivópénzt a felszolgálók hozták a köztudatba. Ugye, ha a számtalan vendég, aki megfordul egy kocsmában, mind egy pohár „pityókára” invitálná a csapost, akkor elég jól nézne ki már dél tájékában… 🙂 Így közös megegyezés után maradtak inkább a „trinkgeldnél”.
Jómagamnak életemben csak egy pincér úrhoz volt szerencsém, aki mindegyik „trinkgeldet” fröccsre váltotta, és a bárpultot oltárnak hívta… 🙂 A mai napig emlékeimben él Benci bácsi (nyugodjék békében), aki még harminc fröccs után is kifogástalanul és magas szinten képviselte a szakmát a régi dunaszerdahelyi Nappali vagy később a Kakaó bárban (mai Legendary)…
A legfontosabb…!
A borravaló nem kötelező, csak ajánlott!
