A magyar irodalom legnagyobb nevettetője volt, s máig a legolvasottabb írók egyike; Rejtő Jenő (alias P. Howard) életéről mégis vajmi keveset tudunk.
Hivatalos életrajza nincs, csak legendáriuma. Ő maga is terjesztett hamis infókat saját életéről, misztifikálta önmagát, azt állította, hogy Párizsban és Berlinben tanult teológiát és filozófiát, s hogy orvosi tanulmányokat folytatott – holott még az érettségit sem tette le.
Annyi bizonyos, hogy Rejtő Jenő előbb bokszoló, majd színész szeretett volna lenni, ehelyett azonban világcsavargó lett, s fiatal korában bejárta egész Európát; Svédországban heringhalász lett, Svájcban pedig két hétre börtönbe került, mert engedély nélkül házalt magyar kézimunkákkal.
Rejtő – a maga 190 centijével – sportos alkat volt, az asztalitenisztől az ökölvíváson át a futballig minden érdekelte (az Ellopott tragédia című, rendkívül alapos Rejtő-emlékkötet tanúsága szerint fiatalkori naplójában egy Fradi-meccsről is beszámolt). Sportsérülés következtében
részleges arcizom-bénulása volt, nem tudott nevetni
(egyik fényképen sem mosolyog), fapofával ontotta a poénokat. Eleinte színdarabokat, kabarétréfákat, operettlibrettókat írt, végül a ponyvairodalomnál kötött ki – lehengerlő nyelvi humora, egzotikus regényhelyszínei és karikatúraszerű főhőseinek bizarr kalandjai a légiósregények királyává tették.
(Rejtő Jenő: Piszkos Fred közbelép, Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)
Befutott író volt már, amikor 1937-ben, nászútját megszakítva Torinóból tudósította a Színházi Élet című lapot az olasz–magyar futballmeccsről; a Giuseppe Meazzával felálló olaszok 2:0-ra nyertek (Sárosi bordarepedést szenvedett az első félidőben), Rejtő pedig a Szomorú vasárnap címet adta beszámolójának, az egyetlen magyar világslágerre, Seress Rezső „öngyilkos dalára” utalva.
„Azután jött a dráma. Mégpedig történelmi dráma: mindenki unatkozott. Egyik csapat rosszabb volt, mint a másik. Egyik csapat volt a magyar, a másik az olasz. Ilyen válogatott mérkőzést a legöregebb nézők sem láttak még. Az olasz közönség kifütyülte a saját csapatát. A vendégcsapatnak is jutott a füttyből. […] Este tósztokat fognak mondani. Ünneplés lesz, bankett lesz, száz fehér virággal… Szomorú vasárnap…”
Egy évvel később ez a két válogatott világbajnoki döntőt játszott.
Rejtő Jenő zsidó családból származott (eredeti neve: Reich Jenő), s a második világháború alatt egy nyilas lap uszítani kezdett ellene, azt sérelmezve, hogy míg mások a hazát védik, addig Reich-Rejtő kávéházakban lógatja a lábát. A hecckampány hatására a népszerű írót 1942 késő őszén előbb a nagykátai gyűjtőtáborba vitték, apja visszaemlékezése szerint
a kórházi ágyból hurcolták el, „még sapka sem volt a fején”,
majd soron kívül beosztották egy büntetőszázadba, és útnak indították a szovjet frontra. A legyengült és összetört Rejtő – Tuskó Hopkins, Senki Alfonz, Buzgó Mócsing, Fülig Jimmy és Piszkos Fred atyja – 37 évesen hunyt el. Halálát egyes források szerint flekktífusz okozta, mások szerint megfagyott, de a legvalószínűbb, hogy hadikórházban halt meg, legyengülve és összetörve. Halála napján, 1943. január 1-jén állítólag azt mondta:
„Na, ez az év is jól kezdődik!”
Rejtő és az elkártyázott fizetés
S bár sztárgázsiért dolgozott, Rejtőnek soha nem volt semmije. Állandó lakása sem. Névjegykártyáján értesítési címként egy szálloda volt feltüntetve. Az ismert anekdota szerint kéziratlapokkal fizetett a kávéházakban – bár ezt Thuróczy Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum Rejtő-kutatója cáfolta. Kortársai visszaemlékezései szerint könnyelműen bánt a pénzzel, egyszer állítólag a Japán Kávéházban a teljes étlapot megrendelte az éhes József Attilának, honoráriumait pedig egyetlen este alatt elherdálta a kártyaasztalnál, az utolsó fillérig – így a Piszkos Fred, a kapitány című regényéért járó teljes tiszteletdíjat is.
*
A cikk a FourFourTwo magazin magyar kiadásának 2016. novemberi számában jelent meg.
