Decemberben már bemutattam hármat a 2017-es fellépői közül, íme egy újabb trió.
Future Islands
Egy zenekar számára semmi se fontosabb annál, mennyire karizmatikus és magával ragadó a frontembere, a baltimore-i Future Islands pedig ebben számomra ma tulajdonképpen világelső.
Jóvan, alul lehet kötekedni! : )
De előtte még nézzétek meg azt a produkciót, ami a már jó ideje zenélő baltimore-i bandát világszerte ismertté és közkedveltté tette. Amit az énekes, Samuel T. Herring leművel David Letterman show-jában, az magáért beszél. A szív dobban, a szó elakad, és különben is: ezt a számot olyan tekintélyes szaklapok választották a 2014-es év legjobbjává, mint a Pitchfork vagy a Consequence of Sound. A 2014 májusi számunkban én azt írtam róla, „…olyan, mintha a Twin Peaks főcímdalát gyúrták volna össze Barry White-tal”. Tessék parancsolni:
Itt pedig a Singles című albumuk 2014-ből:
Squarepusher
„A 40 éves, essexi zajpróféta rendre olyan hatást kelt az albumaival, mintha a hagyományos elektronikus ritmusképtelekre egyfajta agresszív vírusként telepedne rá, rágná meg és köpné ki őket. Squarepusher, azaz Tom Jenkinson valószínűleg soha nem lesz fülbemászó, de az általa konstruált, drum and bassből, IDM-ből, electróból, dubstepből, acidből meg egyebekből álló zajrács annyira határozottan és kompakt módon pakolja a hangokat a fülünkbe, hogy kérdezés nélkül azonnal megfertőzi az elménket vele. Egyidejűleg rombol és építkezik” – írtam másfél éve, a Klikk Out 2015 júniusi számában, a Művész Úr Damogen Furies című agyhorpasztásának megjelenése környékén.
Squarepusher több mint 20 éve darabolja a tudatot szerteágazó és magába forduló, sötét, beteg, nukleáris zajszimfóniáival, miközben egy épelméjű ember olyasmikre gondolhat, hogy ilyen brutális hangja legfeljebb az atommaghasadásnak lehet.
Azért vannak barátságosabb szerzeményei is, mint például a My Red Hot Car:
De itt egy másik klasszikus is:
Benjamin Clementine
Az idei Pohoda egyik legkülönlegesebb fellépője ugyanakkor az angol Benjamin Clementine lehet. A nehéz sorsú énekes-dalszerző kamaszkorában hagyta el Angliát, Párizsba ment, ahol többek között konyhai segédként dolgozott, és a megspórolt pénzén vett ütött-kopott gitárral az utcán zenélt. Sorsa tulajdonképpen szinte a mesébe illő, ugyanis a párizsi metróban fedezte fel egy független kiadó vezetőjének barátja, aki a menedzsere lett. Fellépőként eljutott a tekintélyes Montreux és a Montreal Jazz Fesitvalra. Az áttörést azonban Jools Holland BBC-n futó műsorában történt csodálatos bemutatkozása hozta meg számára 2013-ban:
Clementine-nek egy évvel később jelent meg az első albuma, az At Least For Now, amelyen szerepelt a fenti, átütő erejű Cornerstone című dal is.
Ez volt az az album, amely a következő évben elhalászta Jamie xx és a Florence + the Machine orra elől a tekintélyes Mercury-díjat, amelyet a független előadók legjobbjának ítélnek oda.
Ő szerepelt egyébként a Gorillaz januárban bemutatott politikai töltetű új dalában, a Hallelujah Money-ban is, amelyről egy korábbi cikkünkben már írtunk.
Kapcsolódó cikkünk:
