Első emlékem egy hajnali órán volt Vele, mikor apámmal megérkeztek az akkor „záložáknak” nevezett, a kötelező katonai szolgálat utáni pár hetes felkészítőről. Sült tojást ettek és 2 deci bort ittak, jellegzetes hangján jókedvűen viccelődött anyámmal.
Később felnőtt fejjel inkább már a bakai és a bősi futballpályán találkoztam vele. Szívügye volt a futball, és bizony rengeteget költött rá saját zsebből. Sok történetet lehetett hallani, mikor mérkőzés előtt, közben vagy után bement az öltözőbe, és letette a borítékot az asztalra.
Elnöksége alatt fénykorát élte mindkét község futballélete.
Természetesen voltak irigyei és ellenlábasai, viszont mindenki szemébe nyíltan, emelt fővel bele mert nézni, szerette a falu népe.
Egyszer a fő bakai kocsmába rendeztek kártyaversenyt, és a döntőbe került. Egy-egy volt az állás és az ellenfele kettőn Ő pedig tizenkettőn volt.
Tudod mit, nyerd meg! – mondta Ő, és snapszert mondott ász tízesre.
Megnyerte a partit, és mindenki ingyen ivott reggelig.
Ha összefutottam vele, mindig volt néhány jó szava hozzám, és csak egyszerűen Palinak szólított az apám után, s búcsúzáskor nem felejtette el megjegyezni, hogy „leszel te még edző Bakán”.
Úgy ment el, ahogy élt, nem nyomta a betegágyat, és az utolsó útja is a munkába vezetett.
Nyugodj békében Kováts Gyuszibá, mindenki igazgatója…
