VENDÉGLŐLESEN: Platán Restaurant and Café

A Tatai Öreg-tó Magyarország egyik legrégebben kialakított mesterséges tava, és egyben a csodálatos kisváros legnagyobb vonzereje. A tó területe meghaladja a 250 hektárt, mocsárrendszerével együtt Zsigmond várának védelmét szolgálta. Ilyen páratlan természeti környezetben, a több mint 200 éves névadó fa árnyékában található a Platán étterem, amelyet csapatommal meglestünk… 🙂

AZ ÉTTEREM

Az étterem 2010-ben nyitotta meg kapuit, ám a Platán történetében a legnagyobb fordulópont a 2015-ös év lett. Ugyanis röviddel azután, hogy abban az évben, márciusban a budapesti Tanti étterem akkori konyhafőnöke, Pesti István megkapta a jelenleg létező legnagyobb gasztronómiai elismerést, a Michelin-csillagot, átvette a Platán étterem konyhájának vezetését, egy olyan vízióval, miszerint a vidéki vendéglátást is a legmagasabb gasztronómiai szinten képviselné.

Kora este öt órára szólt az asztalfoglalásunk, ám közel félórás késéssel érkeztünk. A fogcsikorgató hidegben tett rövid séta után kifejezetten boldogsággal töltött el az étterem melege. Társaságunkat méltó módon üdvözölték, kabátjainkat lesegítették, és a felszolgáló az asztalunkhoz vezetett. Az étterem hangulata csodás: beltere halványszürke, fehér és barna színkombinációban tündököl.


 

Az előző vendéglőlesen:

Mango restaurant and beach

 


 

Miután kényelmesen elhelyezkedtünk, megkaptuk az étlapot, amely stílusos, könnyen átlátható, és elég gyorsan végigpásztázható. A Platán étterem kínálata nem zavart keltően bőséges: négy előételből és levesből, hat főételből és két tucatnyi desszertből, süteményből választhatunk.

Természetesen a kínálat teljes mértékben elegendő, hiszen a kevesebb néha több! Miközben olvasgattuk a bor- és az étlapot, a séf egy kis couvert-vel lepte meg társaságunkat. Kedves kis gesztus, ami bizonyos színvonalat képviselő éttermekben magától értetődő.

ELŐÉTELEK ÉS LEVESEK

Előételek terén az alábbiakra esett a választásunk:

Pisztráng, ponzu, káposzta (9,70 €): a hal húsa szinte omladozott a szánkban, zsenge struktúrája és frissessége érezhető volt a fogáson.

Káposztával és a japán konyhából ismert Ponzu szósszal, valamint chipsszel tálalták.

Marhatatár céklával (10,30 €): szintén egy remekmű, és ízvilágában is magasan kiemelkedő előétel.

Pirítóssal tálalták, a céklapürével pedig szinte egy új dimenziót mutatott be a séf a tatárbifsztekek világában.

Kacsamáj, gesztenye, narancs (12,70 €): ismét egy lenyűgöző és fantáziadús előétel.

A kacsamájat és a narancszselét tégla alakba formálták, kóstoláskor szinte szétolvadt a szánkban, az ízlelőbimbóink teljes örömmámorban törtek ki a mennyei ízektől – fenomenális élvezet volt már az előételek elfogyasztása is! (címlapkép)

Vietnami marhahúsleves – PHO (5,80 €): sokan a világ legjobb leveseként emlegetik, és a Platánban ezt különösen komolyan is veszik, hiszen olyannyira finom, ízletes és frissítő volt a fogcsikorgató hideg után, hogy szinte minden egyes kanálmozdulatot élveztem.

Kellően fűszerezett, a csillagánizs és szegfűszeg jellegzetes ízhatásával, amihez rengeteg friss zöldség és mennyei, puha marhahús párosult.

Burgonyakrémleves (5,80€): szintén egy mestermű, kellően krémes konzisztenciával és remek, jellegzetes ízhatással.

FŐÉTELEK

Harcsa, kacsanyelv, kacsamáj velouté, bab, kale (22,20 €)

A párolt fodros kelből (kale) és fehérbabból készített alapra helyezték a harcsaszeletet, amely kacsamáj ízű mártással (velouté) volt nyakon öntve.

Az ázsiai konyhából ismert kacsanyelvvel az étel egy olyan ízkavalkádot eredményezett, amelyet nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni.

A harcsa húsa olyannyira puha és zamatos volt, hogy szinte ámulatba ejtett! 🙂

Kacsacomb, káposztás gnocchi (12,50 €)

Valószínűleg a hagyományos kacsa/cvekedli párosítást gondolta újra a séf, és alkotta meg a modernebb változatát, amely remekre sikeredett.

A kacsacomb kérge kellően ropogós, míg a húsa omlós és lédús maradt.

A gnocchi lágy, és pompás ízhatású volt, többek között a bőséges petrezselyemzöldnek köszönhetően is.

Bárányszegy, báránykolbász, zöldfűszeres kuszkusz, kelkáposzta, csicseriborsó (17,70 €)

Aki szereti, annak nincs is finomabb egy jól elkészített báránysültnél.

Az étel le sem tagadhatná az arab konyha vonásait!

A bárány nyaka és a lapocka alatti része, a szegy omlósra sütve, apró csicseriborsóval és sült báránykolbásszal ékesítve, az arab konyhából jól ismert kuszkuszból készült ágyra fektetve, kifogástalan látványt nyújtva jelent meg a tányéron.

Rántott mangalicakaraj, vajas újburgonya (15,80 €)

Klasszikus vasárnapi ebédnek is mondható, ám a hét bármelyik napján is sokan szívesen látnánk az asztalunkon ilyen tökéletesen átsült, ropogós, aranyszínű panírban pihenő, hihetetlenül zamatos mangalicakarajt.

A sült, vajas újburgonyával remek párost alkottak.

Báránybríz, polip, káposzta, burgonyapüré (20,70 €)

Ez esetben is ámulatba ejtett a séf az ételhez felhasznált alapanyagok fúziójával…

A báránybrízt vagy -mirigyet, amely a velőhöz hasonló textúrával bír, csak fiatal állatokból lehet kinyerni, mivel később már elcsontosodik.

A sült bríz mellé poliphús társult, ami elsőre ijesztőnek tűnhet, ám kifogástalanul ízletes variációban kaptuk.

ÉDESEM

A desszertek széles választékából már mindössze a Panna cottát (1,50 €) kóstoltuk.

Az olasz süti klasszikus ízvilágát a vaníliás krém és a málnás öntet határozza meg. A desszert remek vacsorazárónak bizonyult.

SZUMMA SZUMMÁRUM

Kifogástalanul, magas színvonalon elkészített ételek, kellemes környezet, rend, tisztaság mindenütt, és nem utolsó sorban udvarias és figyelmes kiszolgálás. Így jellemezném a Platán étteremben eltöltött pár óránkat.

A remek borválasztékot már csak bónuszként is megemlíteném! Annak ellenére, hogy imádom a magyar konyha remekeit, elbűvölő, amit a séf úr készített.

A nyersanyagok összepárosítása, az ízek harmóniája, a kimagasló és csodás színekkel rendelkező díszítés – külön-külön is mind egyedi és nagyszerű. Amennyiben egy teljes menüt fogyasztunk, az ételek mennyisége épp elegendő.

Az ételek minőség/ár aránya teljesen elfogadható, így egy rövid kirándulással egybekötve az élmény biztosan emlékezetes marad.

A vacsora 352 €-ba került, amelyből az italok 152 €-t tettek ki.

Hangsúlyozzuk, hogy a fent leírtak kizárólag csapatunk tagjainak véleményét tükrözik.


 

Az írás megjelent a Klikk Out 2017/02. számában.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább