A nép, amely muzsikaszóval kíséri halottait, és a zenélésnél jobban már csak az evést, ivást, mulatást szereti. Igen, ők a cigányok, romák, dzsipszik, és ami egymástól elválaszthatatlan, az a jó cigányzene, a finom ételek, és a hajnalig tartó mulatozás… : ) E három tényező, amely meghatározza a cigány nép szokásait, gasztronómiai stílusát, és egyben a cigányok életét…
A cigány konyhát még azok sem nagyon ismerik, akik egyébként élvezettel tanulmányozzák a különböző népek konyhai szokásait. Pedig érdemes, hiszen különleges, sokszínű ízvilága ez a gasztronómiának, és mindig a helyi szokásokból merít.
Valójában milyen is a cigány konyha?
Ízletes, színes (akár a ruhatáruk), és bár nem használnak sokféle alapanyagot, a műveletek és a hozzávalók minősége jellegzetes ízvilágot ad az ételeknek. Különösen utóbbira fordítanak nagy gondot! A jómódú roma családok konyhájában csak a legjobb, minőségi alapanyagok jöhetnek szóba: hízott házi tyúk, kacsa, liba, házi tojás…
Az alapanyagok mellett lapul egy másik titok is… : ) Tilos a túlfőzés! A zöldség akkor jó, ha roppanós, a hús, ha van mit rágni rajta, a tészta, akár az olaszoknál az „al dente”.
A cigányság ősei hajdanán Indiából, Pandzsáb (öt folyó) térségéből vándoroltak el, és mint a vándor népeknél általában, a cigányság körében is elterjedtek az egyszerű ételkészítési módszerek (akár a magyar pásztoroknál), mint a nyárson sütés, a grillezés parázs fölött, az agyagban („sárban”) sütés, a bográcsozás. Eredetük helyszínét a mai napig használják a nyelvükben, pandzs – öt.
„Ha nincs mit enni, az böjt, ha akad valami a fazékba, az ünnep!”
Meglepően sok „úri” ételt találunk a cigány ételek közt, és ez nem véletlen. A nagyuraknak mindig a cigányok szolgáltatták a talpalávalót a mulatságokon, családi ünnepségeken. A zenészek pedig eltanulták az úri ételeket, és otthon aztán megfőzették az asszonyaikkal. Valószínűleg nem pontosan ugyanolyan lett, mint a „lemásolt” étel, hanem egy kicsit húsosabb, egy kicsit zsírosabb, fűszeresebb, és olykor gazdagabb is, hiszen került bele más is. Így a szenvedélyes cigány lelkületnek jobban megfelelő „bohém” étellé bűvölték.
A romák a vallásukat, a második anyanyelvüket és a szokásaikat is környezetükből vették át – így aztán a konyha fortélyait is gyakran másolták. Egyik leghíresebb ételük a lecsó, amely a lácso (jó) szóból kapta a nevét, és amelyet, úgy gondolom, mindenki ismer és meg is kóstolt. A lecsó gyakran kerül terítékre túrós csuszával, a sült kacsacomb (vagy egyéb sült hús) krumplis tésztával, a babgulyás lapútával, a hurkát rizs helyett krumplival pótolják, a cigánykenyeret (Pányi) a kályhaplatnin sütik, a híres csucsogóját messze földön ismerik.
„Van pénzem, és van lovam, két ezüst a markomban!”
Mulatni egy vidám éjszakán, vagyonokat elszórni, elkártyázni, és utána emelt fővel újra kezdeni… Erre csak ők képesek! Ismert Rigó Jancsi (1858-1927) cigányprímás története, aki az 1900-as évek kezdetén elszerette a belga Chimay hercegnőt, aki mellesleg milliomos leányka volt, és röpke tíz év alatt több mint (akkor még aranyfedezetű) nyolcmillió dollárt herdáltak el… Végül a mai napig emlegetjük nevét, hiszen egyetlen igazán cigány sütemény fűződik a nevéhez, amelyet még a mi unokáink is emlegetni és majszolgatni fognak.
És akkor a miért cigány a pecsenye…?
Régen a lakodalmakban, mulatságokban a cigány zenészek csak a vigasság végén kaptak ételt. Amikor már mindenki hazament… Történt egyszer, hogy a cimbalmos nagyon éhes volt már éjfélkor, és elcsent egy darab sült húst a szomszédos asztalról. De oly mohón akarta befalni, nehogy észrevegyék a gádzsók, hogy a falat megakadt a torkán… Cimbalomütőit eldobva, köhögés, majd fuldoklás következett… Na, kérem szépen, azóta mondják, hogy „cigányútra ment a falat” és nevezték el a sült sertés tarját cigánypecsenyének…
Lácsó hajive! (Jó étvágyat!)
