A hang tulajdonosa, ha abszolút pontosak akarunk lenni, a ,,Sever 2” lakótelepről származik. Az életrajzában azt írja: színész és énekes. Nemrég adta ki a Puzzle című első nagylemezét. A dalaiban gyönyörű érzésekkel díszíti ezeket a zenés csemegéket, és… hihetetlenül szép hangja van! Veronika Strapková, azaz VeronikaS.
Dunaszerdahelyről, a ,,Sever 2” lakótelepről származol. Milyen emlékeid vannak a lakótelepi életről?
Bizony, a lakótelepi élet néha elég kemény volt. Számomra kiváltképp, hiszen mint szlovák, a magyar nyelv tudása nélkül néha elveszett voltam. Néhány embernek nem nagyon tetszett, hogy nem értettem azt, amit mondanak. Szerencsére, bekerültem egy velem korabeliek csoportjába, ahol a barátaim szintén nem tudtak magyarul, így kialakítottunk magunknak egy zárt mikrovilágot.
Emlékszem arra, hogy egy koncerten a zeneiskolában nemcsak a szlovákok, hanem a magyarok is buzdítottak…
Persze, fokozatosan javult a helyzet, tizenhárom évesen már nagy akaratom volt megtanulni a magyar nyelvet, mivel elég bizarr helyzetekbe kerültem ez miatt. Például az akkori barátom egyszer azt mondta nekem, hogy szeretlek! Az én válaszom eléggé helytelen volt: – Én se! Akkor azt mondtam magamnak, ebből elég volt. Fokozatosan javult a magyar nyelvű kommunikációm, és egyre több magyar barátot szereztem.
Mikor kezdtél gondolkodni az énekes karrierről?
Kiskoromban kaptam a szüleimtől egy rádiót, szalagokkal és mikrofonnal. Produkáltam egy saját ,,rádióműsort”, amelyben én voltam a műsorvezető és a vendég is. Akkor kezdtem énekelni, és minden vendéget nyaggattam, hogy legyen a műsorom vendége. A szüleim, annak ellenére, hogy nem játszottak semmilyen hangszeren, azt akarták, hogy tanuljak meg játszani. A háromszobás lakásban egy zongora túl nagy volt, így a gitárt választottam. Mint minden szülő, ők is el akarták dicsekedni, hogy milyen ügyesen gitározik a lányuk. Ezután jött a tinikor, és én kipróbáltam a dohányzást. Tizenkét éves koromtól titokban cigiztem, húszéves koromig. Bizony, ezzel megkárosítottam a hangomat is.
Ez milyen hatással volt a hangod színére?
Nekem alt hangom van, ami a legalacsonyabb női hang. A cigi és a reflux (gyomorbetegség) eléggé megkárosították a hangomat, gondom volt bármilyen magas hangot elénekelni. Akkoriban kezdtem hanyagolni az éneklést, és csak a főiskolán tértem vissza hozzá. A tanáraim elmondták, hogy remek hangom van és ez elég volt nekem ahhoz, hogy abbahagyjam a dohányzást, és elkezdjek dolgozni a hangommal. A szüleim is mellettem álltak, végül jelentkeztem egy televíziós versenybe, a Csehszlovákia hangjába.
Veronika, nem csak énekes vagy, hanem színművész is, illetve filmszínész. Kik a példaképeid, ki és mi inspirált téged leginkább?
Magam sem tudom, gyerekkoromban a szüleim zenéje volt rám nagy hatással, akik folkzenét, countryt, a Beatlest és a Queent hallgatták, és én is ezt a zenét hallgattam tizenhárom éves koromig. Úgy gondolom, hogy ez máig befolyásol a zene komponálásánál, mert a velős szövegre alapozott zenét szeretem, amely az embereket nem táncra invitálja, hanem inkább a hallgatásra és az elmélkedésre. Később hip-hopot hallgattam, tulajdonképpen ezen a zenén nőttem fel. Közel állt hozzam a néger zene is, megszólított az emócióval feltöltött éneklés. Soul, jazz, Frank Sinatra, Ella Fitzgerald, Billie Holiday, ez az én zeném. Mai napig nézem Ella Fitzgerald koncertfellépéseit, tényleg hihetetlenül jók.
Amikor felvettek a művészeti főiskolára, milyen inspirációt találtál ott?
Érdekes, hogy soha nem akartam színész lenni, sőt a felvételi előtt azt mondtam: nem akarok erre a főiskolára menni, mert nem érdekel. Hat hónapig jártam színészetre az Általános Művészeti Iskolába, de nem nagyon tetszett az sem. Aztán valami megváltozott bennem. Amikor jelentkeztem a főiskolára, nem hittem, hogy felvesznek, azt gondoltuk, hogy csak ismeretséggel lehet bejutni a suliba. Amikor felvettek, elsírtam magam.
Hogyan teltek tehát a főiskolás évek?
Az első két év mesés volt számomra, hiszen olyan színészek között találtam magam, mint Martin Huba vagy Milka Vášaryová. Egy idő után viszont már beleláttam a rendszerbe, és leszálltam a földre. Minél tovább voltam az iskolában, annál kevesebb lelkesedés volt bennem, de lényegében jó volt, mert megtanultam a fegyelmet és sokat dolgoztam magamon.
Színház. Pontosan milyen típusú színház a te világod?
Nekem mindig is a színjáték tetszett. Itt-ott musicalekben is megjelentem, amikor Londonban vagy New Yorkban voltam. Az tényleg rendkívüli volt! Nekem olyan zsáner tetszik, amely összhangban van az aktuális érzéseimmel, és tényleg jól előkészített darabról van szó. Bevallom, csodálom azokat a színészeket, akik naponta nehéz drámai karaktereket játszanak, ez szerintem kimerítő lehet.
Te is az a típus vagy, aki a Sztanyiszlavszkij-módszer alapján, a szerep teljes átélésével játssza a szerepét?
A szlovák színművészet a Sztanyiszlavszkij- és a Čechov-módszerből indul ki. Ahhoz vezetnek minket, hogy a szerepet átéljük, éljünk és gondolkodjunk is úgy, és igen, én is erre törekedek.
Nincs hatással ez a módszer a privát életedre, nem kimerítő ez számodra?
Nem mondanám, szerencsére, nincs sok kimondottan nehéz karakterem. Többnyire humorosabb szerepeket kapok. Nem is tudom, hogy kaptam-e valaha egy élettel gyötört karaktert a szerepeimben.
Melyik filmrendezőnek mondanál habozás nélkül igent, ha felajánlana egy szerepet?
Haha… Bármelyik kellemesnek, de ha álmodhatok, akkor természetesen Woody Allennek, Martin Scorsesenek, Tom Hoopernak, Quentin Tarantinónak – ezektől bármelyik ajánlatnak örülnék, de ez természetesen csak álom. Viszont, megjegyzem, Szlovákiában is vannak remek alkotók, például Marián Amsler, akivel már együttműködtem, és tényleg szuper volt.
Térjünk vissza a zenéhez. Ha nem tévedek, az albumodat három évig készítetted, s ezen időszak java részét külföldön töltötted. Miért ott készítetted az albumot?
Középiskolásként nagy álmom volt eljutni az Egyesült Államokba, de maradt is csupán álom. A főiskolán az egyetlen lehetőség az Erasmus-projekten keresztül kijutni tanulni, méghozzá Angliába. Elhatároztam, hogy kipróbálom, és akkor be is fejeztem a színművészetet a Nemzeti Színházban. Elkezdtem tanulni Angliában. Rengeteg embert ismertem meg a zenei világban, és elkezdtem énekelni. Olyan ismeretségekre tettem szert, amelyek előrelépést jelentettek.
A te hangszíned nem éppen megszokott a mi környékünkben. Ki dolgozik a hangoddal?
Több hangpedagógusom volt. Amikor kezdtem énekelni, a túlzott gondolkodás a hangról, a színéről és a skálájáról inkább fékezett. Azt tanácsolták, hogy például Amy Winehouse-számokat énekeljek, aki alacsony hangú énekes, vagy Duffyt, a hasonló hangszín miatt. Eldöntöttem, hogy azt fogok énekelni, ami tetszik, akkor is, ha a dal nem illik a hangomhoz.
Hogyan készült az album?
Kész volt öt-hat szám, amikor eldöntöttem százszázalékra, hogy albumot készítek. Ezeket a dalokat már valamilyen rendszer alapján akartam kiegészíteni, mert az első számok intuitívak voltak. Amikor az első dalokat írtam, nem gondoltam, hogy album lesz a vége, inkább arról szólt az egész, hogy az anyunak csináltam egy dalt. Szlovákul is akartam énekelni, hiszen már voltak konkrét témáim is. Végeredményben úgy gondolom, hogy az album feszes, az út kezdete, amolyan bevezető egy kezdő énekesnő alkotásába. Most tudatosítom, hogy a What Can I Tell You című számnál először énekeltem stúdiómikrofonba.
Külön kiemelném, hogy príma dalfeldolgozásokat készítesz. Hosszútávon is akarsz ezzelv foglalkozni?
Hm… Épp egy új feldolgozást készítek, a Lady Gaga Million Reasons című számát. Szerintem, ez jó döntés és per pillanat szükség is van arra, hogy a fellépéseimen megfűszerezzem a dallistát, mivel az emberek még nem ismerik az alkotásaimat. A feldolgozásoknál próbálok olyan számokat énekelni, amelyek számomra kihívást jelentenek, például Adeletől a Hello című dal.
Melyik dalokat ajánlanád nekünk?
Például a Blindfolded dalt, tovább a Vrany-t, amelyet Sup nevű rapperrel énekelek. Nagyon szeretem a V perinách című dalt és jó is a visszhangja. Személy szerint nekem a soul számok tetszenek, azokra nagyon büszke vagyok!
Ideális hangod van az élő koncertre. Ezen a téren mi a helyzet?
A helyzet nem egyszerű. A koncerteknek rettentően nagy a költségvetésük. Ha akarsz öt zenészt, minőséges hangzást, plusz benzin, szállás, az már mindjárt 1500 euró. Az alap rezsit is nehéz kifizetni és a jegyeladások perspektívája Szlovákiában nem nagy, ha éppen nem te vagy Kristina, vagy nem játszanak a rádióban. Persze, szeretnék egy kis szlovákiai turnét csinálni, és szeretnék Dunaszerdahelyen is fellépni…
Végezetül, mit üzennél az olvasóinknak?
Azt mondanám, hogy többet hallgassák a zenét, ne csak nézzenek. A mai kor nagy gondja, hogy a videoklipekre összpontosítunk – kinek milyen ruhája van, szóval a tartalom mellékvágányon van. A dal szövege nem fontos, így egy fura kultúra alakul ki, de ez a trend külföldön is, nem csak nálunk. Előtérben a lényegtelen dolgok vannak, ami a zenészeket, akik komolyan veszik a zenét, elriaszt. Hunyjátok be a szemeteket, és így hallgassátok a zenét!
