(welcome to liverpool)
Szombat, kora reggel. A liverpooli reptéren várom, hogy bebocsássanak az Egyesült Királyságba. Köröttem leharcolt arcú, kialvatlan lengyelek; csöndes munkáscsaládok, álmos gyerekekkel. Hivatalosan három napja kezdődött a Brexit.
A Guardian címlapja:
(no future)
Valamikor a kilencvenes évek közepén (talán 1994-ben) a kassai magyar gimnázium diákjaként alkalmi verset szavaltam Sárospatakon, a Makovecz Imre által tervezett Árpád Vezér Gimnázium avató ünnepségén.
Sex Pistols-póló volt rajtam.
S most azt olvasom, hogy Johnny Rotten támogatja a Brexitet.
Bazdmeg, Johnny.
(derby day)
A Liverpool–Everton napja van: derby day. Zuhogó eső, nyolc fok. Bemenekülünk egy kifőzdébe a Bold Street végében. Latin-amerikai pincérlányok. Délután fél 5-ig szolgálnak föl reggelit. Nekem való hely. Ráadásul végig David Bowie szól. Gyömbéres karfiollevest eszek (vagy eszem? mondj nemet te is az ikes igékre!), 4.95 £-ért.
(merseyside anarchists)
A kínai negyed kapuja mellett van egy templom, Great George Street Church, népies nevén: The Blackie. Odabent most nyitják meg az Első Liverpooli Anarchista Könyvvásárt.
Szakállas, pocakosodó punkok pakolják ki portékáikat kis kempingasztalokra. Bakunyinisták, földalatti mozgalmárok. Néhányan felvont szemöldökkel méregetnek, ki vagyok, és mit akarok. Hát, izé, Butch Cassidy vagyok, és Eldorádót keresem. Ez megfelelő válasz?
(ynwa)
Maholnap 40 éves leszek. Ez az első liverpooli derbim. Az túlzás, hogy izgulok, de azért „pezseg a vérem”. A belépőt Bogdán Ádámtól szereztem, utólag is nagy köszönet!
Az Anfield Road zsong, a meccs előtt az utcán viszonylag szabadon vegyül a két szurkolótábor. Közép-európai szemmel mindez hihetetlennek tűnik. Nincsenek trappoló rohamosztagosok, nincs vízágyú. Hangerő viszont van, főleg az YNWA záró taktusainál:
Este lesz beszámoló is.
(Kösz a jegyet, Bogdán Ádám!)Közzétette: Egy futballfüggő naplójából – 2017. április 2.
Mi volt még? Minden, mi szem-szájnak ingere. Nekem speciel a keresztlabdák a gyengéim. A lőtt passzok ötven méterről.
A meccsen Coutinho varázsol, a Liverpool 3:1-re győz. Még a nap is kisüt.
„Jürgen, wie liebe dich!” – kiáltja valaki mögülem. (Opta Stats: Jürgen Klopp az első edző a Liverpool történetében, aki első három Mersey-parti derbijét megnyerte.)
A legemlékezetesebb jelenet: „leülhetsz, Ross Barkley, elégtelen!”
(everton? never!)
Az Everton utoljára 1999-ben nyert az Anfielden. Nem ma volt. Akkoriban még Google sem létezett, Felcsút pedig csak egy kis pötty volt a térképen. Ami nem változott: az Everton néha ma is olyan hentesbrigád, mint egykor. Duncan Fergusonra emlékeztek? Pszichopata volt. A Goodison Park-i rém. Egyszer, még a Glasgow Rangers játékosaként lefejelte ellenfelét. Három hónap börtönbüntetést kapott. Leülte, visszatért, aprított tovább. Akkor nézte ki magának az Everton.
A Squawka szerint egyébként is ez a legkeményebb párharc a Premier League történetében:
- 21 piros lap: Liverpool v Everton
- 16 piros lap: Liverpool v Manchester Utd
- 15 piros lap: Everton v Newcastle
Most, általános meglepetésre, mindkét csapat tizenegy játékossal fejezi be a meccset, pedig a frusztrált Everton ezúttal is vadászterületté nyilvánította a pályát. A meccs mészárosa címet Ross Barkley kapta, ezért:
„Semmit sem nyertetek 1995 óta!” („You haven’t won a trophy since 1995!”) – énekli önfeledten a liverpooli kórus a szedelőzködő Everton-tábornak, bár liverpooliként eléggé necces ezzel zrikálni bárkit is, tekintve, hogy az utolsó bajnoki címünket valamikor a jura korszakban szereztük.
A meccs után egy órám van elérni a Birminghambe induló gyorsvonatot (Liverpool Lime Street Station), a jegyet még otthon megvettem online, így olcsóbb (10 £).
Minden percre pontosan ki van számítva, leszállni, átszállni, lépcsőket kettesével szedni: este ugyanis Birminghamből indul egy fapados járat Pozsonyba (30 €). A vonaton egy ötéves kisfiú ül velem szemben, mire Crewe-ba érünk, már szuszogva alszik az anyja ölében, szájából alvás közben csorog a nyál.
(mi újság?)
Egy ideig a tájat nézem, a hihetetlenül élénkzöld mezőket, aztán szétteregetem a Daily Telegraph szombati számát (2 £), ami komoly manőver, mert a mellékletekkel együtt a hétvégi lap terjedelme 382 oldal (igen, háromszáznyolcvankettő), apámnak való olvasmány, ő vásárolt mindig három napilapot, minden_egyes_nap, az Új Szót, a Korzárt meg a kassai esti újságot, a Košický večert. (Bár nem tudom, ilyesmit elárulhatok-e, nehogy majd egyszer apám újságolvasási szokásaira hivatkozva engem is jól megkaraktergyilkoljon az Origó!)
(tűz van!)
A friss Heti Válaszban olvastam, hogy Birmingham az iszlamista terroristák angliai központja („Birminghamisztán”), ez villan be elsőként, amikor a birminghami reptérhez tartozó vasútállomás épületében felhangzik a sziréna, a hangosbemondó pedig közli, hogy tűz van, azonnal hagyjuk el az épületet a legközelebbi kijáraton. A forgalom leáll, vonatok se ki, se be.
Éjjel tizenegyre érek Pozsonyba, aztán hajnali vonatokkal, átszállásokkal tovább, haza, fáradtan és kialvatlanul, de mosolyogva. You’ll never walk alone.
(A liverpooli riport teljes változata a dunaszerdahelyi Klikk Out magazin áprilisi számában olvasható majd.)