Lelkes amatőr – írtam róla pár évvel ezelőtt a DAC egykori szurkolói fórumán, mikor szinte még csak hírből ismertük egymást. Abban a pillanatban eszembe sem jutott, hogy a nevével élcelődöm, s a mai napig nem tudom, megsértődött-e érte, vagy sportosra vette a figurát, és elintézte az egészet egy hanyag fejbiccentéssel. Más valamit viszont biztos, hogy a szó szoros értelmében sportosra vett azóta, mégpedig a fotózást. Pályaszéli kezdő kattintgatóból mára hivatásává vált a fotózás, azon belül is leginkább a futballmérkőzések fényképezése. Ha kell, ott élesíti objektívét a DAC edzésein, ám legnagyobb vágya, hogy a sárga-kékeket egy Bajnokok Ligája vagy Európa Liga meccsen is lefényképezhesse. Akasztják a hóhért, Lelkes Ernőt, a DAC fotósát kaptuk mikrofon- és lencsevégre.
Hogy lett belőled fotós? Ha jól tudom, agrármérnöki diplomád van.
Valóban, a végzettségemet tekintve zootechnikus vagyok, de az igazat megvallva, egy percet sem dolgoztam a szakmámban. Bár korábban a fényképezéssel sem foglalkoztam komolyabb szinten. A fotózással nagyjából úgy találkoztam, mint sokan mások. Mikor 1998-ban megszületett a lányom, vettem egy filmes fényképezőgépet, melyet a családi albumba készülő fotók készítésére használtam.
Aztán amikor komolyabban kezdtem foglalkozni a fényképezéssel, az már a DAC-cal hozható összefüggésbe.
A családi fotózás után egyből a pálya szélén találtad magad?
Igen is, meg nem is. Valóban a pálya szélén találtam magam, de akkor még szó sem volt arról, hogy a DAC A-csapatát fényképezzem. A nagyobbik fiam, Áron a legkisebbek között kezdte el rúgni a labdát, én pedig rendre elkísértem őt a mérkőzéseire.
Ilyenkor vittem magammal a gépem, és a fiamról, vele együtt a DAC U7-es csapatáról készítettem felvételeket.
Időközben az analóg gépet már lecseréltem egy kis digitális kompakt készülékre. De azt akkor még nem sejtettem, hogy egyszer valóban sportfotós válik belőlem. Arra viszont hamar rájöttem, hogy a kompakt gép nem alkalmas egy focimeccs pillanatainak a megörökítésére. Lassú, a kioldásnál csúszik a kép, épp ezért nem mindig sikerült vele elcsípnem a megfelelő momentumot.
De ma már nem ilyet látni a kezedben.
Egy kirándulás alkalmával az egyik barátom digitális tükörreflexes gépe került hozzám, és tulajdonképpen ekkor tudatosult bennem, hogy ha igazán jó meccsfotókat akarok készíteni a fiamról és csapattársairól, akkor nekem is egy ilyenre van szükségem. Beszereztem hát egyet, és igazából akkor kezdtem el komolyan foglalkozni a fotózással.
Mit értesz az alatt, hogy komolyan foglalkozni?
Mivel az elején tényleg fogalmam sem volt róla, mit kell tudnia egy fotósnak és mit a gépnek, ezért utánanéztem ezeknek a dolgoknak. Különböző futballklubok internetes oldalain böngésztem a képeket, és rengeteg sportfotós munkáját vettem górcső alá, s a műveik engem is inspiráltak.
Mikor volt az első meccsed a hazai bajnokságban, amikor fotósmellényt húztál magadra, és hivatalosan a DAC kötelékében készítetted a képeket?
Azt követően, hogy 2014-ben megtörtént a tulajdonosváltás. De már ezt megelőzően is fotóztam a csapat meccsein, csak akkor még nem volt az egész ilyen szervezett formába öntve, mint most. Korábban a DAC jelenlegi sajtófőnöke, Nagy Krisztián által működtetett fcdac1904.com oldalra készítettem a képeket. Világi Oszkár érkezése óta pedig két mérkőzés kivételével minden meccsen a pálya széléről követem az eseményeket, és igyekszem megörökíteni a legszebb jeleneteket, elcsípni a legjobb pillanatokat.
A képeim most már a klub hivatalos oldalán, az fcdac.sk-n láthatók, és átveszi őket több sajtóorgánum is.
Azóta ez a hobbiként indult elfoglaltság egész meghatározó tevékenységemmé vált, olyannyira, hogy ma már privát fotózást is vállalok.
Meccsenként hányszor kattintod el a gépet, és szerinted mitől lesz igazán jó a fénykép, amelyet készítesz?
Ez változó. Minden attól függ, hogy mennyire lüktet az összecsapás, hány igazán jó pillanatot látok meg az objektíven keresztül. Ha számszerűsíteni kell, akkor azt mondom, hogy ez a szám nagyjából 250 és 1000 közé tehető meccsenként. Ezeket utána kiválogatom, és utómunkát végzek rajtuk. A weboldalra mintegy 20 fotóm kerül fel, de ezeken kívül párat megosztok a saját Facebook-oldalamon is. Általában igyekszem az ellenfél kapujánál tartózkodni, hogy ha gólt lövünk, minél közelebbről tudjam lencsevégre kapni a gólörömöt. Természetesen az onnan távolabb mozgó védőink és a kapus játéka is ugyanolyan fontos, ezért változtatom is a pozíciómat.
Egy kép elkészítésénél nagyon sok múlik a technikán, de ami számomra igazán fontos, az Isten keze, amely kattintáskor megtartja az enyémet.
Ez mindig nagyon nagy löketet ad. Persze alapvető, hogy ne legyen életlen a kép, de ami a lényeg, hogy a fotód megörökítse a szurkoló számára a küzdelmet és a pillanat varázsát. A jó sportfotónak az a lényege, hogy átadja az emóciót, azt a szenvedélyt, ami a fociban van.
A Facebookra feltöltött képeid között már szép számmal jelennek meg a szurkolókról készült fotók is. Ők maguk kérik, hogy kattintsd le őket?
A DAC szurkolói táboráról mindenki tudja, hogy nagyon temperamentumos, és együtt él a mérkőzéssel, annak kezdetétől a végéig. A DAC-drukker, mint olyan, kiváló „alapanyag” a számomra, mert rengeteg érzelem tükröződik az arcán a kilencven perc alatt.
Az ars poeticám szerint akkor lesz jó egy szurkolói fotó, amikor a rajta szereplő személy nem is sejti, hogy épp rá fókuszálok a készülékemmel.
Őszinte leszek, a művileg beállított szurkolói fényképek nem a kedvenceim. Azok olyan mesterkéltnek tűnnek a számomra, és nem is igazán tükrözik azt a hangulatot, melyet a mérkőzés vált ki egyesekből. Igen, előfordul, hogy rám szólnak, és arra kérnek, hogy fotózzam le őket, de ma már ezeket a kéréseket rendszerint elengedem a fülem mellett. Nem modortalanságból vagy neveletlenségből, hanem egész egyszerűen azért, mert tettetettnek érezném azokat a képeket, én pedig jobban szeretem látni a spontán érzelmet az arcokon.
A gólörömnél hogy tudod megállni, hogy ne ujjongj örömödben? Neked ilyenkor épp az a dolgod, hogy a többi ugrándozót lefényképezd.
Ez valóban még ma is nagy kihívást jelent számomra. Mert nemcsak fotósként vagyok jelen a meccsen, hanem gyermekkorom óta szurkolóként is. Az igazság az, hogy meg kellett tanulnom nem örülni a gólnál. Helyesebben szólva, nem kimutatni önfeledten az örömöm, mert akkor oda a kép. Belülről majdnem felrobbanok, de muszáj, hogy biztos kézzel tartsam a fényképezőgépet, különben semmit nem ér a munkám. Őszintén, ezt még ma is tanulnom kell, s ha szükséges, vitába keveredek saját magammal. Olyankor eljátszom a jó pszichológust, és azt mondom:
Ernő türtőztesd magad, légy profi, a képre koncentrálj!
Hogy ez mennyire sikerül, azt ítéljék meg azok a szurkolók, akik a meccs után megnézik a fotóimat. A legjobb érzés, amikor sikerül a góllövés pillanatát, majd a gólszerző örömét is megörökítenem, és még szinte abban a pillanatban a B-közép felé tudom fordítani az objektívet. Általában akkor szoktam rázni az öklöm örömömben, mikor az ellenfelünk visszasétál a kezdőkörbe a középkezdéshez.
Van-e kedvenc képed?
Nagyon sok kedvenc fotóm van, és minden meccs után egyet kinevezek az igazán favoritnak, melyet aztán a Facebook-oldalamon is megosztok. Egyébként érdekes maga a fogalom, hogy kedvenc, mert nagyon gyakran előfordul, hogy más képet tart annak a szurkoló, és mást én, fotós szemmel. Igyekszem a saját meglátásomat ötvözni a szurkolói látásmóddal, és ez alapján kiválasztani a forduló kedvencét.
De a leginkább kedvelt focis fényképem nem a nagycsapat meccsén készült, hanem Áron fiam egyik meccsén,
a csehországi Mikulovban. Azon szerepel egy szőke, loboncos hajú srác, akinek a képen mintha felrobbanna a hajkoronája az ellenféllel való ütközés pillanatában.
A kisebbik fiadat, Mátét hogyan sikerült bevonni a fotózásba? Veled együtt őt is egyre gyakrabban látjuk a pálya szélén.
Máté keményfejű srác. Amit a fejébe vesz, azt igyekszik véghezvinni, és szinte lehetetlen volt lebeszélni. Minden meccsre viszek magammal egy másik gépet is, arra az esetre, ha véletlenül meghibásodna, amivel dolgozom, azonnal tudjam folytatni a munkát. Ez a gép van a fiamnál, és 11 évesen bizony nagyon jól sikerült képek elkészítésére képes.
Ő is azzal a programmal dolgozik, amelyikkel én,
ám míg én egy egész napos tanfolyamon vettem részt, hogy megértsem, hogyan kell használni az egyes alkalmazásokat és beállításokat, ő tizenöt perc alatt elsajátította az alapokat.
Van-e vágyálmod a DAC körüli fotózással kapcsolatban?
Az álom szó helyett talán inkább a kihívást használnám.
Nagyon örülnék, ha a csapat kijutna egyszer a nemzetközi porondra,
mondjuk egy Európa Liga, vagy, ha még merészebb terveket szövögetünk, akkor egy Bajnokok Ligája meccsre. Ez egy hatalmas élmény lenne a számomra és minden DAC-drukker számára egyaránt. Nem csak magát a meccset fényképezném, hanem minden azt megelőző momentumot, az utazástól kezdve a pihenőidőben eltöltött tevékenységen keresztül a szurkolók stadionfoglalásáig. Idén sajnos már elúszott a csapat számára a Szlovák Kupa, de azt gondolom, ha továbbra is ezen az úton fogunk haladni, amelyen most, akkor igazán szép sikerek várnak ránk a jövőben.
Az interjú megjelent a Klikkout 2017/4. számában.
