Nem hiszem, hogy a készülő dunaszerdahelyi MOL Arénánkban egy embernek is megfordult a fejében a gondolat, hogy milyen taktikával verhetné meg szeretett csapatát. Természetesen a hazai nagyérdeműre gondolok.
Nem, nem hülyültem meg teljesen, de én minden meccset így nézek, s ezért mégcsak az
elhivatottságomat sem kell megkérdőjeleznie senkinek szeretett csapatunk irányába.
Szóval, én biz’ a DAC ellen egy 3:5:2-es (4:4:2) felállással próbálkoznék egy egészen feltolt védekezéssel a két csatár mellett, egy teljesen szabadon mozgó játékmesterrel. Nyilván a Fortuna Ligára jellemző kevés mozgástól többre ösztökélném képzeletbeli csapatom, és próbálnám nyomás (pressing) alatt tartani a DAC nem túl technikás középpályáját és fiatal védelmét. A biztonsági játékra (az Eperjes elleni 5 gól után 1-2 gólos meccseink voltak) játszó László Csaba játéka (támadó) minden meccsen ugyanaz, és szinte nem is értettem a stadionunkba játszó csapatok saját tizenhatosuk elé visszaállt védekezését.
A DAC csatárjátékosa(i)nak individualitása kevés,
és szinte kézenfekvő, hogy a legjobb játékosát, Davist kell elsősorban semlegesíteni, ami nehéz, de nem lehetetlen. A sokpasszos támadás-felépítésünk a kontrajátékot szinte teljesen kizárja, és még az egyik legképzettebb játékosunk, Pačinda sem tud élni azzal, ha néha több terület nyílik meg számára (lásd Poprád, amikor mezőnyjátékos állt a kapuban).
Legjobb védekezés a támadás?!
Ezt bizony nagyon kitoljuk, de eddig még bejött, sőt, mondhatnánk, jó csapatnak szerencséje is van.
Elérhetővé vált az európai porond, ami szinte minden DAC-szurkoló álma, de vajon mi lesz, ha ez valóban bekövetkezik?
Igazolunk a hiányzó posztokra, és ezzel megváltozik edzőnk felfogása, csapatunk strukturális játéka?
Van még három meccsünk, hagyjuk magunkat meglepni.
Hajrá, DAC!
