Ahogyan én látom, köszönöm, ha elolvassa
A DAC 1904-ben alakult. 113 éve alatt edzők jöttek, edzők mentek. Klubelnökök, klubtulajdonosok jöttek, klubtulajdonosok mentek. A modernkori, élvonalbeli DAC-nak volt Weiss Misi bácsi előtti korszaka és Weiss Misi bácsi utáni korszaka is. Az idő logikája szerint – az időnek meg amúgy sincs logikája, az csak megy szépen előre – tehát mivel volt Világi Oszkár előtti korszaka a DAC-nak (2014 előtt), így lesz Világi Oszkár utáni korszaka is – azt csak időapó tudja, mikor….
Ezt maga a jelenlegi tulajdonos is nagyon jól tudja, ezért épít csodaszép DAC-MOL ARÉNÁT, ezért is és minden más egyébért, amit a dunaszerdahelyi fociért tesz, minden tisztelet megilleti…
A DAC azonban több, mint Világi Oszkár. Ahogyan a DAC több, mint László Csaba is. Bár mélységesen nem értek egyet Világi Oszkár döntésével, amiért nem marasztalta a székely magyar edzőt még legalább egy szezonra, nincs jogom abban kételkedni, hogy
Világi Oszkár jó szándékúan a DAC érdekében döntött így, és a DAC javáért cselekedve döntött így.
Még akkor is, ha most alighanem a „népakarattal” ment szembe. Mert meggyőződésem, hogy a DAC jelenlegi biztos 6 ezer fős szurkolóseregének túlnyomó többsége szívesen látta volna még László Csabát az edzői székben. Ezzel jómagam is így vagyok, szerintem is maradnia kellett volna még a klubtörténelem egyik fontos szakaszát többszörösen klubrekordokkal átíró sikermesterünknek. Ha én lennék a DAC tulajdonosa, akkor most igen kemény feltételekkel ugyan, de meghagytam volna László Csabát, ezzel a feltétellel: ha a DAC a következő szezonban bekerül a felsőházba, az első hatba, akkor Csaba maradhat még további 1 évre, ha nem, vagyis a 7. helyen vagy rosszabbul végez, akkor mehet Isten hírével…
Ennyi még dukált volna minimum László Csabának!
(mint ismeretes, most átalakul a bajnokság rendszere és az alapszakasz után az első hat már csak egymás között folytatja a bajnokságot a bajnoki címért, az alsóház pedig a kiesés ellen körmérkőzik). Na, de hála a jó istennek, nem én vagyok a DAC klubtulajdonosa. Máskor sem, most meg különösen nem szívesen lennék Világi Oszkár bőrében. Pontosan azért, mert a DAC több, mint Világi Oszkár, így nem egyszerű feladat mostanság Világi Oszkárnak lenni. De mivel sohasem voltam, és nem is szeretnék a DAC és semmilyen más fociklub tulajdonosa sem lenni, ezért fogalmam sincs, hogy milyen érvek mentén nem adott további megbízást László Csabának Világi, és ezt nem is akarom tudni, még inkább megérteni nem…
Ami pedig a mindenkori edző sorsát illeti: sohasem szabad egy edzőnek az összes bőröndjét sehol sem kipakolni „full”-ra, és azt is jobban teszi, ha mindig jó előre „bespájzol” holnapra. Ugyanis akárcsak az újságíró, úgy az edző sem klubtulajdonos, tehát képtelen a klubtulajdonos fejével gondolkodni.
Egy biztos: iszonyatosan nehéz lehet most Marco Rossinak is lenni, akinek jobb, ha megmondják: neki egész biztosan kevesebb vereséget bocsájtanak majd meg a DAC-szurkolók, mint László Csabának.
Igaz, ezt nem is nagyon tudjuk, mármint azt, hogy László Csabának mennyi vereséget is bocsájtottak volna meg a DAC-szurkolók, merthogy a székely magyar MESTEREDZŐVEL alig kapott ki a DAC, csak 4x (Poprád 0:1, Slovan 0:1, Trnava 0:1, Rózsahegy 0:2). Végezetül engedjen meg a tisztelt olvasó egy személyes „záróakkordot” a cikk végére. 1973-as születésű vagyok,
1986-ban voltam először DAC-meccsen, de akkor édesapám vitt el, 13 éves kamasz gyerekként.
Az első olyan DAC-meccs, amire saját magam akaratából mentem, mit mentem, szöktem!, az 1988-ban volt … Igen, igen, a DAC-Bayern München. A gimnáziumi osztályfőnököm, Piroska néni, ugyanis nem engedett el a tanításról, és mivel a galántai gimi recepcióján keresztül lehetett csak hivatalos, tanár által aláírt engedéllyel elhagyni tanítási időben az épületet, ezért kénytelen voltam a nagyszünetben kiugrani az osztály ablakán – szerencsére földszinten volt az osztályunk…! – és elillanni a Meccsre, Dunaszerdahelyre, engedély nélkül! Másnap persze mehettem igazgatói raportra,
hiába vittem az apukám által aláírt igazolást, hogy vele voltam – kaptam egy megrovót.
Így érveltem, feleltem 15 és félévesen arra a kérdésre, hogy miért szöktem meg egy DAC-meccsre a tanításról: azért igazgató elvtárs (akkor még elvtársak voltak a tanárok), mert tudja, higgye el kérem, hogy ez egy olyan DAC-meccs, hogy már többet ilyen soha nem lesz, mert a DAC a Bayern ellen már sohasem fog játszani! Ezt majd 30 év távlatából ma is állítom, hogy a DAC tétmeccsen soha nem fog játszani a Bayernnel – bár ne legyen igazam! Ahogyan ebben is tévedjek:
a DAC-nak már soha nem lesz olyan edzője, akit annyira szeretett a közönség túlnyomó többsége.
László Csaba utódjának, Marco Rossinak igen nehéz lesz megszerettetnie magát (és bárki másnak is, ha más lenne most a helyében, tehát ez a mondatom nem Rossi személye ellen irányul) a nézőkkel. Ehhez minimum hatszor kellene nyernie zsinórban vele a DAC-nak és 17-szer nem vesztenie, ennek ellenére „Forza Marco és legfőképpen, hajrá DAC!”
Utóirat: DAC-meccsről kezdő újságíróként először 1991-ben írhattam kommentárt, ez több mint 25 éve volt. Most 2017-ben azt kívánom magunknak, hogy 25 év múlva is írhassak kommentárt egy DAC-meccsről, és lehetőleg az is győztes legyen, ugyanúgy, mint az a bizonyos 1991-es meccsem volt… CSAK a DÉ-ÁÁ-CÉÉ…!!!
